Bőrművesség - hagyomány és egyediség
Az elejtett állatok bőrének felhasználása egyidős az emberiséggel. Az első viseleti és használati tárgyak valószínűleg a természettől készen kapott formák lehettek, minden szabás-varrás és cserzés nélkül. Állatbőrből volt a takaró, azzal fedték be a hajlékukat. A legelső ruhák is a szabatlan állatbőrökből készülhettek. Feltételezhető, hogy a bőrművesség volt az emberiség első mestersége.

A bőrkikészítés több mint 7000 éves mesterség. Az őskori ember a napon megszárította a bőrt, azután állati zsiradékot belesulykolva megpuhította, majd sózással és füstöléssel tartósította. I. e. 4000 körül Egyiptomban a kezdeti egy-szerű módszereket növényi cserzési eljárással váltották fel. A középkorban az arabok továbbfejlesztették a tímármesterséget, szakértelmükről a mai Marokkó és Spanyolország területéről származó szattyánbőrök tanúskodnak. A bőröket ősidők óta fölhasználja az emberiség. A bőr ára vetekedett az aranyéval. Az ember valaha bőrrel is zetett, vagy a „bőrével zetett”. A Kr. e. 3. században még ún. bőrpénz is volt forgalomban.

A bőr élő anyag, aktívan lélegző és a formára rásimuló, rugalmas, formatartó és strapabíró. Minden darab bőr egyszeri és megismételhetetlen. A bőr mozgó fal. Működése utánozhatatlan: befogadó, elhárító, kibocsátó, átengedő, állandóan változó élő burok. A nedvesség, a kiszáradás és a fertőzések ellen óv, kellemes az érintése. Tartós, lágy, rugalmas, erős, nyújtható, alakítható, formatartó, ütésálló, lélegző. További előnye, hogy felveszi a test páráját, és kívülről távol tartja a nedvességet. Ezeket a tulajdonságokat a kikészítés után is megtartja.

A bőrrel való bánás tudománya is azok közé a dolgok közé tartozik, amelyek kiveszőfélben vannak. A bőrművesség: használati és dísztárgyak készítésére vagy bevonására szánt, cserzett, pácolt, lágyított bőranyagok díszítése festéssel, domborítással, aranyozással, fonással, intarziával. Őshazájából, Kínából Indián, Perzsián, Mezopotámián át jutott Egyiptomba, majd Rómába.

A bőrművesek a tímárok által cserzett állati bőr alapanyagból dolgoznak. A bőr minősége a földolgozott állat fajtájától függ, és attól, hogy a számtalan cserzési mód közül melyiket alkalmazták. A bőrműves szakmán belül a bőrdíszműves szakma a 19–20. században különült el. Bőrdíszműves munkákat a legkülönbözőbb mesterségekben készítenek. A legelterjedtebb díszítési módok: a varrott, hímzett eljárások, pl. nyergek, tarsolyok, cipők stb. kidolgozásánál jellemzőek. A 17–18. században jellegzetes a fémszálas hímzés. A metszett és domborított munkák bútorbevonatok, tokok stb. készítésénél terjedtek el. Ide sorolhatók még az önálló dekorációk, domborművek, bőrplasztikák is.

Bőrszalag fűzésével készített sallang
Bélyegzős díszítést főleg a kv-kötéseknél alkalmaznak, de kedvelt a bútorhuzatok, tokok stb. díszítésénél is. A ládára, dobozokra húzott bőrökön gyakran találunk szegecselt mintát; ennek nemcsak esztétikai, hanem gyakorlati célja is van. A bőrfestést általában egyéb díszítési eljárásokkal együtt alkalmazták, de szerepel önállóan is, főleg ládák, szekrények borításánál. A bőrkárpitok aranyozott, ezüstözött, poncolt, színes festésű művészi alkotások, Cordobából terjedtek el az Európai Unióban. Ilyen módon készültek fali kárpitok, miseruhák, terítők stb.

A mesterlevél
A 17. századtól a mintákat préselték is, s így azok plasztikussá váltak. Főleg a szecesszió korától alkalmaznak különböző bőrmunkáknál rátétet és egyéb anyagokkal, pl. csonttal, fémmel való berakást is. Vásárokon itt-ott találkozni még egy-egy szíjjártóval, bőrdíszművessel, ostorkészítővel. De a városi bőrdíszműves-boltokban jobbára bőrnek látszó műanyag hamisítványokat látni leginkább – mondja Wanhall István bőrdíszműves, aki véletlen folytán került ebbe a szakmába.

Wanhall István
Bár anyai ágon a nagyapa Pichler Iván szűcsmester volt, sajnos üzemét a háború után államosították. A család egyik barátja volt bőrdíszműves, akinek javaslatára jelentkezett a Simon Ferenc Cipő- és Bőripari Szakközépiskolába, és az ő műhelyében volt tanuló, tőle tanulta meg a szakma csínját-bínját.
Az iskola befejezése után a ’70-es években a Termelőszövetkezeteknél működő melléküzemágaknál bőrdíszműves részlegvezetőként dolgozott. A rendszerváltás után önálló tevékenységként egy kis műhelyt nyitott pár alkalmazottal Budapesten. Azonban az olcsó kínai dömpingáruk beáramlása miatt a műhelyt be kellett zárni. Közben romló egészségi állapota miatt hosszú kórházi kezelésre szorult.

Különböző méretű árak litografus kövön
Felépülése után iparművészek munkáját segítette. A ’80-as évek óta jár Sopronba, nagyon megszerette ezt a várost. Felismerte, hogy igény mutatkozik bőrárutermékek készítésére, javítására és felújítására, ezért döntött úgy, hogy itt nyitja meg üzletét és műhelyét. Termékeit kézműves technikával és korszerű eszközökkel készíti. Munkáiban a hagyomány és az egyediség is jelen van, mert hagyományos eszközökkel dolgozik, de a megrendelő igényeinek megfelelő egyedi termékeket készít. Speciális eszközei közül mutatja a „Fapofa”-t, régi nevén csikót, amely két, hajlított peremű, csavarral összeszorítható deszkadarab, ami az összevarrandó bőrdarabokat egymáshoz rögzíti a varrás idejére.

Kivágó minták
Közben elárulja, hogy mi a bőrvarrás alapvető trükkje: a bőrvarró tű nem hegyes. A bőrt ugyanis nem a tűvel kell átszúrni, hanem a tű egy árral előzetesen kifúrt lukon vezeti át a cérnát. Az ár egyébként úgy van kiképezve, hogy fölfelé egyre szélesedik. Nem elég annyira átszúrni, hogy a hegye kikukucskáljon a másik oldalon, hanem rendesen ki kell tágítani a lukat. Nem baj, ha aztán lötyög benne a tű! A bőr ugyanis még feldolgozva is „élő" anyag, a kifúrt luk idővel beszűkül.

Nyomódúc
Ráadásul az igazi bőrvarrás két tűvel, két fonallal, kétoldalról történik, a luknak akkorának kell lennie, hogy az egyszer már befűzött fonal mellett még egyszer átférjen a másik tű fonallal együtt. A kézzel történő bőrvarrás egyik legnagyobb nehézsége, hogy csak igen nagy gyakorlattal lehet egyenletes távolságot tartani az öltések, illetve az öltés és a bőrszél között. Ezen segít a rádli, ami nem egyéb, mint egy fogazott kerék, amit a bőrön – akár vonalzó mellett – végighúzva kijelölhetjük az öltés helyét.

Rádli, cserélhető fogaskerekekkel
A különböző tüsketávolságú kerekeket a rádli szárában tárolják. Az sem baj, ha pl. vastagabb bőr varrásakor csak minden második lukat használjuk, hiszen a rádli nem szúrja át a bőrt, csak bejelöli a szúrások helyét.
Fontos kelléke még a bőrdíszművesnek a litografus kő, valamikor a nyomdaiparban használtak ilyet nyomókőnek. Ezen kövön lehet csak a bőrvékonyítást, serfelést elvégezni vékonyító vagy scherfkéssel, mert ehhez a kőhöz érve a kés éle nem tompol, hanem inkább élesedik. A bőrtermékeket díszítéssel lehet egyediesíteni, ilyen pl. bőrös termékek bőrszalagos fűzése, ilyenkor bőrből készített fűzőszalagokat használunk. Így készülnek például a lószerszámok díszítésére a sallangok.

Fapofa vagy csikó
A festésen és a színes bőrök kombinációján kívül lehetőség van bőr rátétek felvarrására és a különböző színű rátétdarabok színkombinációjára. A megrendelői igényeknek megfelelően, a bőr rátétes termékek elképzeléseinek határt szabnak a bőr fizikai tulajdonságai, és a technikai kivitelezés korlátai. Lehetőség van a bőr felszínébe mikrobarázdák égetésére, amellyel egész mintákat lehet megjeleníteni. Egyik lehetséges és igényes díszítési mód a bőrtermékek hímzése, színes vagy egyszínű fonallal. Hímezhetünk egyszerű szöveges elemeket, de akár bonyolult mintákat is.

Speciális mentőtáska
A szironyozás egy sík díszítő technika, nevét alapanyagáról kapta. Szironynak (pergamen) nevezzük a nyers, cserzetlen bőrt, amely nedvesen puha, könnyen idomuló, száradás után azonban megkeményedik. A szironyozás felületkitöltésre és vonalas minta készítésére egyaránt alkalmas. A mélynyomásos díszítés csak növényi cserzésű bőrökön alkalmazható sikerrel. A különböző mintákat nyomódúccal ütjük a bőrbe. Kivágásnál kivágó mintát használunk.
A Fertőszentmiklóson működő, repülőgépek felújítását végző cégnek ülések, váltókarok bőrburkolását, speciális mentőtáska készítését végzi. Voltak különleges munkái is, mint pl. a Szentmargitbányán működő szabadtéri színpad Donizetti: Szerelmi bájital előadásához fegyverek tartószíjának elkészítése.

Díszítés szironyozási technikával
Megszerette a bőrt, szívesen dolgozik vele, lelkiismeretesen végzi munkáját, örömmel tervez egyedi megrendelésre, de a javításokat is mindig elvállalja. A javítás nagyon hálátlan és sziszifuszi munka, mert teljesen szét kell szedni darabjaira a terméket, egyenként megtisztítani, megjavítani, aztán újra összevarrni. Egyáltalán nem bánta meg, hogy ezt a szakmát választotta.

Hímzés különböző vastagságú fonallal
Véleménye szerint a műbőr termékek rövid pályafutásuk után nagy tömegű hulladékként veszélyt jelentenek környezetünkre, ellentétben a szerves anyagként idővel lebomló bőrrel. Mottója: „Keresse az igazit, válassza az eredetit!”. A bőr újratermelhető, környezetbarát nemes anyag, s használatára még akkor is szüksége lesz az emberiségnek, amikor a kőolajkészletek fogytával vége szakad a műanyagok rémuralmának.
Szerencsére a természetes alapanyagok népszerűsége évről évre nő, felismertük, hogy világunk jobbításáért mi magunk is tehetünk azzal, hogy kézműves tárgyakkal vesszük körül magunkat.
Forrás:
Terényi Gyöngy: Bőrművesség
Cser Kiadó, Budapest, 2016.
Harsay Ilona: Bőr szerszámos könyv.
A szerző kiadása, 2007.
https://hu.wikipedia.org/wiki/ B%C5%91r_(anyag)
Fotó: Gerencsér Kinga és Wanhall István
Kapcsolódó dokumentum:
wanhall-istvan-bordiszmuves-beszel-szakmajarol-bormuvesseg-hagyomany-es-egyediseg
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


