Az, ami – a természet által formálva

Egy konyhai munkalap, a lehető legegyszerűbben definiálva, járuljon hozzá az embert tápláló étel elkészítéséhez. Az a természetes alapanyag, amely ezt nyújtja, alkalmas arra, hogy munkafelületként szolgáljon. Nyers, kellőképpen kemény, azt mutatja, ami valóban a természete. Ennyi azonban elég is. Ez nem az „olyan, mintha” kategória, ez az, ami. Témánk első részében az ilyen anyagokból készíthető munkalapokkal foglalkozunk.

A munkalapok alapanyagait tekintve a természetes anyagok kínálatában nagyjából azonos a helyzet, amióta az ember épített helyiségben készíti az ételeit: mindig is a fa és a kő egyes fajtái kínálkoztak. Kezdetben, ami kéznél volt, később, koronként pedig a hol erősebb, hol gyengébb divathullámok mentén alakultak a felhasználásra vonatkozó ízlések. Mindkét anyag máig itt van velünk ezeken a felhasználási területeken, ami méltán bizonyítja, hogy megállják a helyüket.

TÖMÖR FA

A nagy klasszikus, melynek kialakítása a szélezetlen vastag pallótól a szél- és hossztoldott lamellás megoldásig és a különböző fafajokig számos lehetőséget rejt magában. A megfelelő fafaj annyiban érdekes, hogy viszonylagosan jó tartást kell biztosítania a konyhai feladatok elvégzéséhez, valamint íze, illata nem lehet zavaró, esetleg mérgező. Ebben a tekintetben a gyanta-csapolt vörösfenyőtől a hazai kemény lombos fafajnak számító faanyagig, valamint a luxushatást adó egzóta fafajokig minden szóba jöhet. Egy faiparos számára a fából készített munkalap nem okozhat gondot, még akkor sem, ha kétségtelenül vannak erre szakosodott célgépek, célszerszámok is. Ugyanakkor ne feledjük: a kereskedelemben kapható kínálat is bőséges! Az itt található munkalapok adott szélessége hulladékmentes felhasználást kínál, és kellően hosszúak a szükségtelen toldások elkerüléséhez. S mivel kezeletlenek, valamint élmarás nélküliek, a további megmunkálással lehet igazodni a megrendelői igényekhez.

A fa munkalapok felületkezelését – a megfelelő csiszolás után – jó minőségű, azaz hidegen sajtolt és oldószermentes lenolajkencével végezzük. Ez a levegőre száradó firnisz az alapozó- és fedőréteget is megadja, ha legalább 3–5 rétegben kezeljük vele a fát. A rétegek között hagyjunk elegendő száradási időt, és fordítsunk figyelmet a skótszivaccsal (vlies) történő köztes csiszolásra is! A mosogatótálca, főzőlap bevágásánál pedig az éleket vízmentesen szigeteljük! A kereskedelmi árak tekintetében: m2 -enként 25.000–30.000 Ft-os anyagköltségtől válogathatunk a 25–45 mm vastag, keménylombos fafajokból készített, eltérő elemhosszúságú munkalapokból az erre szakosodott kereskedésekben.


A fa formálhatósága és egyedisége utánozhatatlan

Előnyei:

  • A fa munkalap a természetes anyagokat kedvelők legjobb választása ár/érték arányban.
  • Tapintása, látványa meleg, otthonos hatást ad, egyszerűen ápolható, viszonylag könnyen felújítható.

Hátrányai:

  • Sugárirányban, különösen húrirányban kevésbé mérettartó, dilatáció szükséges.
  • Rendszeres ápolást igényel, amire hívjuk is fel a figyelmet, és csakis fa munkapultra való ápolóanyagokat ajánljunk hozzá.

TÖMÖR GRÁNIT

A tömör gránit munkalapokat bányászott gránittömbből nyerik. A gránit a több ezer méternyi mélyen lévő üledékes magmás kőzet hűlése következtében jön létre. Minél lassabb ez a hűlés, annál nagyobb ásványi kristály alkotóelemek keletkeznek (akár 5 cm-nél is nagyobbak). A gránit összetevői az áttetsző kvarc ásvány, a fehéres, sárgás plagioklász és a rózsaszín-fehér káliföldpát, esetleg csillámok. A kvarc a Földön található egyik legkeményebb ásvány, a szilícium-dioxid egyik fajtája. Mivel a tiszta kvarc színtelen, az idegen anyagok csekély mennyisége is igen változatos színűre festheti, így a gyakori idegen szennyezések miatt a kvarc a különösen színgazdag ásványok közé tartozik. Emellett a gránit színe, rajzolata, sőt, egyéb fizikai tulajdonságai is erősen függenek a lelőhelyétől: például a földmozgásból adódóan a légköri hőmérsékletre, nyomásra való hirtelen átmenet repedéseket okozhat(ott) a gránittömbben. Mivel mintázatban nincs két egyforma gránittábla, javasolt már a tervezési szakaszban rátekinteni a felhasználáskori felületi méretre. Még valami! A tömör gránitban radon található. Ez a színtelen, szagtalan nemesgáz, ami a rádium összetevőből való átalakulás során keletkezik, radioaktív hatású. Ugyanakkor ennek mértéke nem nagyobb, mint egy városi séta alkalmával a szabad levegőből minket ért háttérsugárzás mennyisége. Vagyis ez a tény egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gránit ne lenne alkalmas az életvitelszerű használatra. Legyünk ezzel is tisztában, mert bizonyos kompozit anyagokat gyártók ellenérvként felhasználhatják a gránit ez irányú adottságát! Alapanyagárak 110.000–200.000 Ft/m2 -től, 23–30 mm-es vastagságokban.


Gránit munkalapok tartósak és megismételhetetlen mintázatot visznek az élettérbe


A gránit bent és kint egyaránt megállja a helyét

Előnyei:

  • A tömör gránit masszív, nagyon tartós, ellenálló anyag, az egyik legnépszerűbb megoldás azoknak, akik kőhatásban és természetes anyaghasználatban gondolkodnak.
  • Karcálló, méretálló.
  • Mintázata lehetővé teszi az egyedi hatás kifejezését.
  • Prémium alapanyag, emeli a bútor és az ingatlan értékét.

Hátrányai:

  • Porózus anyag, ezért a foltosodás elkerüléséhez rendszeres karbantartásra van szükség. A tisztításon túlmenően a fénye megőrzéséhez naponta meleg, szappanos vizet kell használni.
  • Megmunkálása, telepítése szakembert kíván.
  • Sűrűsége legalább 2700 kg/m3 , nagy tömegével számolni kell az alátámasztásoknál.

TÖMÖR MÁRVÁNY

Kalcitból, esetleg dolomitból álló ún. metamorf kőzet, azaz valamilyen átalakuláson ment keresztül (ezért nem azonos a mészkővel). Jóval puhább anyag, mint a gránit, a használatkori karcok szinte elkerülhetetlenek. Ezzel együtt is azt lehet mondani, hogy a márvány egy olyan nemes anyag, ami szimbolikusan az emberi lélek fejlődését is kifejezi: folyamatos hatással vannak rá a külső erők, amelyek, ha nem pusztítják el, akkor érettebbé teszik. Ez adja meg a patináját is; nem véletlen, hogy az ókortól fogva a mai napig oly sokat használt anyag. A márványon látható erezetek nagyon látványosak tudnak lenni és markáns hatást adnak a kőnek, ugyanakkor bekorlátozzák az adott felületen való elhelyezésüket is: érdemes törekedni a minél kevesebb toldásra. Az alapanyagok árai erősen függenek a bányászati lelőhely ismertségétől – gondoljunk például a toszkánai Carrara bányáiból kikerülő, kétségtelenül szép fehéres, ám szerkezetében nem különböző márványtömbjeire. Összességében a gránitnál valamivel olcsóbb árakkal lehet számolni.


Márványból készített munkalap és fali borítás

Előnyei:

  • Egyedi és eredeti mintázata, fényessége, valamint színvilága patinás hatást nyújt.
  • Igazi hozzáadott értéket ad egy igényes konyhának.

Hátrányai:

  • Viszonylag könnyen megkarcolódik, valamint élei, felülete jobban ki van téve az ütés következtében előforduló kitöréseknek, lepattanásoknak.
  • Mivel a savak okozta felületi marás fehéres foltot hagy maga után, ezért a színes márványok sokkal kényesebbek, mint a fehér színű.

EGYÉB TÖMÖR KŐLAPOK

Aki kőben gondolkodik, annak még ár/érték arányban jó választás lehet a mészkő, a pala (ami anyagszerkezetét tekintve a mészkő és a márvány között foglal helyet, és jellemző rá a lemezesség), illetve a szappankő (szaponit).

Képek forrása:
www.carpetright.co.uk
www.angieslist.com
www.igscountertops.com
www.rmstone.com
www.ottotile.com

A cikk a Magyar Asztalos 2019. májusi számában jelent meg.
A lapra az alábbi linken fizethet elő: 

https://faipar.hu/magyar-asztalos-elofizetes
Heti hírlevelünkre itt iratkozhat fel: https://faipar.hu/hirlevelfeliratkozas

Kapcsolódó dokumentum:


konyhai-munkalapok-anyagai-i-resz-termeszetes-anyagok-az-ami-a-termeszet-altal-formalva


Tetszett a cikk?