A jó szakember holtig tanul
A CNC-s szakképesítések a legkeresettebb szakmák között szerepelnek az elhelyezkedési sorrendben, hiszen a komoly szaktudáson túl jól fizető munkavállalási lehetőséggel kecsegtető képesítésről van szó. Megkérdeztünk egy oktatót, aki szerint bizonyos időközönként a szakmai tanárokra is ráférne a valós ipari tréning.

A CNC-képzések célja, hogy nagy értékű, fejlett technológiai szintet képviselő gépek, berendezések gazdaságos kihasználásához, üzemeltetéséhez szükséges szakembereket oktassanak. A tanfolyam elvégzését leginkább azoknak javasolják, akik már rendelkeznek egy alapvető szaktudással és gyakorlattal. Horák Ferenc oktató szerint az alapokról indulni nem lehet a CNC-oktatás során. A székesfehérvári Fezima Kft. ügyvezetője elmondta, hogy nulla, minden szakmaiságot nélkülöző tudással felesleges beülni egy ilyen tanfolyamra.
– Csaknem 30 éve foglalkozom CNC-s oktatással. A ’90-es években a középiskolai képzés keretein belül, de komoly ipari gépeken folyt az oktatás és a jelentkezők már akkor is rendkívül fogékonyak és kíváncsiak voltak a technológiára, a nagyobb cégek hazai letelepedése és munkaerő-felszívása miatt pedig töretlenné vált a képzések népszerűsége. Ma leginkább a felnőttek jelentkeznek a tanfolyamokra, akik már rendelkeznek némi alaptudással. Ugyanis már alapkövetelmény az alapszakma megléte, az anyag- és szerszámismeret, a műszaki rajzok és megmunkálási technológiák ismerete, ezekre épül a gépek programozása – mondja az oktató, aki a saját tulajdonában álló gépeken tanít.

A CNC-tanfolyamok köztudottan drágák, amit a megkérdezett oktató a gép alapárával, a műhely, az alapanyagok meglétével és a rendkívül magas rezsióradíjjal indokol. A vállalkozásában napi szinten használt gépeket az ún. holtidőben állítják a képzések szolgálatába, így szinte folyamatosan dolgoznak rajtuk. Általánosságban elmondható, hogy kizárólag a tanfolyamok miatt nem éri meg ilyen komoly és drága eszközöket fenntartani, legyen az akár fém- vagy faipari berendezés. Horák Ferenc szerint a megfelelő előképzettséggel egy év alatt megszerezhető az a tudás, amivel már OKJ-s vizsgát tehet a jelentkező. Hozzátette: a képzések rendszerint teljes létszámmal futnak, de probléma, hogy a sikeres vizsga után sokakat csábít a külföld a jobb megélhetés álmával.

– A magasabb fizetésen túl fontos előnye a CNC-s szakembernek, hogy kulturált munkakörnyezetben dolgozhat. A jobb paraméterekkel bíró gépek zárt munkatérben üzemelnek, zaj- és balesetvédelmi, valamint az elszívás szempontjából a megszokottnál jobb körülmények között – mondja az oktató, majd a jövőbeni képzési változásokat (2020-tól: Szakképzés 4.0) firtató kérdésünkre elmondja:
– A képzéseknek minden esetben meg kell felelniük az iparkamara elvárásainak, a kamarák felé pedig az ipar támasztja az aktuális követelményeket. Történjen bármi, a jól megfogalmazott igények kielégítése később ugyanilyen lényeges lesz, bárhogy is hívják majd a képzési rendszert. Valamilyen komoly oklevelet ezután is kell majd adni a dolgozónak, amivel bizonyíthatja, hogy emelt szintű szakmai kompetenciákkal rendelkezik. Mindegy, hogy ennek OKJ lesz a neve vagy más. Olyan nincs, hogy egy dolgozó szaktudás nélkül beugrik egy munkahelyre és felveszik, mert majd menet közben kipróbálják. Idővel úgyis kiderül a képesség hiánya, ráadásul komoly anyagi károk is keletkezhetnek a hozzá nem értésből. Az ipar pedig jogosan várja el, hogy ez ne forduljon elő.
Horák Ferenc az oktatási rendszerrel kapcsolatban kiemelte, hogy az igazán nagy baj akkor van, ha a középiskolában dolgozó szakoktatók nem szakemberek. Képzettség esetén pedig az ő esetükben is fennáll az elvándorlás veszélye. Az oktató szerint érdemes lenne átvenni azt a nyugati példát, miszerint a szakoktató ötévente visszatér az iparba egy időre, hogy frissítse az ismereteit.
– Kívánatos lenne a szakoktatók bérét minimum 30 százalékkal emelni, hiszen nekik az elméleti anyagon túl többféle szakmai ismerettel is rendelkezniük kell, nem beszélve a gépkezeléshez szükséges idegen nyelvről. Szakoktató és szakoktatás nélkül nincs jövő.
A CNC-megmunkáló (Computer Numerical Control) önállóan kezeli az adott technológiai ágazat szerinti szerszámgépeket, és szükség esetén beavatkozik az adott technológiába a gépkezelés szintjén (programozás, technológiai paraméterek módosítása). Ezen felül egyszerű megmunkáló programot is képes készíteni. Alkalmazza a szakmához, tevékenységhez tartozó precíziós mérőeszközöket és készülékeket, beállítja a szerszámokat, majd a munkadarab felfogása és beállítása után legyártja azt.
Kapcsolódó dokumentum:
a-jo-szakember-holtig-tanul-cnc-melleklet
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


