Fából újat: Ligno Novum
Gondolom sokan tudják, de hátha valakinek ezzel újat mondok, szóval a kiállítás neve azt jelenti latinul,hogy fából újat. A több mint két évtizede megálmodott rendezvény pár nap múlva újra megnyitja kapuit. Reméljük, sikerül sokadszorra is megújulni az ország egyetlen fa- és asztalosipari kiállításának, mert minden alkalommal kell valami plusz, és sikerül megint valami újat mutatni. Mindig is szerettünk volna egy nagy látogatottságú kiállítást, ahol munka közben győződhetünk meg egy-egy szerszám vagy gép tudásáról, vasalat minőségéről, vagy éppen kézbefoghatunk egy-egy új alapanyagot. A faipar, ha nem is szimbiózisban, de szoros együttműködésben él és dolgozik az építő- és a bútoriparral.Idén mindhárom iparág egy helyen és egy időben várja majd a szakközönséget. A szakmai napokon olvasóink, valamint azok az érdeklődők, akik előzetesen regisztráltak, ingyenesen látogathatják mindhárom kiállítást. Úgy néz ki tehát, hogy sokan leszünk asztalosok, építészek, belsőépítészek. Így hát érdeklődőkben előreláthatólag nem lesz hiány. Idén elindult a Ligno+ program. Mit jelent ez? A szervezők nemcsak ötletekkel, hanem plusz területtel is segítik azokat a kiállítókat, akik naponta több élőgépes bemutatót, szerszám-, vasalat- vagy egyéb termékbemutatót tartanak. Mert meggyőződésünk, hogy minden szónál többet ér, ha valamit a saját szemünkkel látunk. Mindenkinek köszönjük, aki megtiszteli a kiállítást és a szervezők munkáját, és eljön Budapestre április 2–6. között.
Csonka Imre Iván
Ligno Plus időbeosztás (április 2-6. minden nap):
10:00 | Bosch-stand: kisgépbemutató Felder-stand: G680 élzáró, Format–4 C Express 920 CNC lapmegmunkáló gép, AD 951 gyalugép bemutató Forest Hungary-stand: FDS fiókrendszer szerelés és Cosmo tolóajtó vasalat szerelés bemutatása Leica-stand: Prexiso X2 távmérő kipróbálás és nyereményjáték |
10:30 | Flex-fény stand: Milwaukee kisgép bemutató M.L.S.-stand: Bona Sportive System parkettalakk felületkezelési bemutató |
11:00 | Flex-fény stand: Milwaukee kisgép bemutató M.L.S.-stand: Bona Sportive System parkettalakk felületkezelési bemutató |
11:30 | Formance-stand: bSolid szoftver és Rover A 5 tengelyes megmunkálóközpont bemutató Hőstop-plastika-stand: ipari hőfüggöny és konvejorpálya-bemutató Surnovszky és Társa-stand: DeWalt gépek, Festool BHC18 akkus fúrókalapács és Conturo mobil élzáró bemutató |
12:00 | Bosch-stand: kisgépbemutató Leica-stand: Prexiso X2 távmérő kipróbálás és nyereményjáték Kaméleon Hungary-stand: magasfényű felületek polírozásának bemutatása |
12:30 | Flex-fény stand: Milwaukee kisgép bemutató Hőstop-plastika-stand: ipari hőfüggöny és konvejorpálya-bemutató Paliszander-stand: Robland PS3200 lapszabászgép, Veneer Plus hosszirányú furnérillesztő és Vitapont2 CNC fúróautomata bemutatása M.L.S.-stand: Bona Sportive System parkettalakk felületkezelési bemutató |
13:00 | Felder-stand: G680 élzáró, Format–4 C Express 920 CNC lapmegmunkáló gép, AD 951 gyalugép bemutató Forest Hungary-stand: FDS fiókrendszer szerelés és Cosmo tolóajtó vasalat szerelés bemutatása Kentech-stand: Arbotech Mini fafaragó vésőgép, Lamello Clampex kötőelemrendszer-bemutató Nestro-stand: porelszívási technológiák és C140 brikettálógép bemutató |
13:30 | Formance-stand: bSolid szoftver és Rover A 5 tengelyes megmunkálóközpont bemutató Surnovszky és Társa-stand: DeWalt gépek, Festool BHC18 akkus fúrókalapács és Conturo mobil élzáró bemutató |
14:00 | Leica-stand: Prexiso X2 távmérő kipróbálás és nyereményjáték Kaméleon Hungary-stand: magasfényű felületek polírozásának bemutatása |
14:30 | Flex-fény-stand: Milwaukee kisgép bemutató Hőstop-plastika-stand: ipari hőfüggöny és konvejorpálya-bemutató Paliszander-stand: Robland PS3200 lapszabászgép, Veneer Plus hosszirányú furnérillesztő és Vitapont2 CNC fúróautomata bemutatása |
15:00 | Forest Hungary-stand: FDS fiókrendszer szerelés és Cosmo tolóajtó vasalat szerelés bemutatása Kentech-stand: Arbotech Mini fafaragó vésőgép, Lamello Clampex kötőelemrendszer-bemutató Nestro-stand: porelszívási technológiák és C140 brikettálógép bemutató |
15:30 | Formance-stand: bSolid szoftver és Rover A 5 tengelyes megmunkálóközpont bemutató Surnovszky és Társa-stand: DeWalt gépek, Festool BHC18 akkus fúrókalapács és Conturo mobil élzáró bemutató Kaméleon Hungary-stand: magasfényű felületek polírozásának bemutatása M.L.S.-stand: Bona Sportive System parkettalakk felületkezelési bemutató |
16:00 | Felder-stand: G680 élzáró, Format–4 C Express 920 CNC lapmegmunkáló gép, AD 951 gyalugép bemutató Hőstop-plastika-stand: ipari hőfüggöny és konvejorpálya-bemutató |
16:30 | Felder-stand: G680 élzáró, Format–4 C Express 920 CNC lapmegmunkáló gép, AD 951 gyalugép bemutató Hőstop-plastika-stand: ipari hőfüggöny és konvejorpálya-bemutató |
Szabadterület: Del-Gép, Bonus Bt.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.