Változatos programok a Ligno Novumon

2016. április 6.: A faipari szakképzés napja – Aligha kell bizonygatni, hogy egy szakma jövője annak oktatásán, továbbá a fiatalokon múlik. Ha faipari vállalkozása van, ez a legjobb alkalom, hogy kapcsolatba lépjen a legmotiváltabb, legfelkészültebb tanulókkal, illetve az őket képző szaktanárokkal.
2016. április 7.: Faipari szövetségek napja – Ezt a napot az asztalos- és faipari szakmai szervezetek, szövetségek napjának tervezzük. Délelőtt a kormányzat képviselőinek előadásait hallgathatják meg az érdeklődők, de itt mutatjuk be a két szövetség (OAFSZ és MBFSZ) és az XMEDITOR által kezdeményezett országos pályaorientációs kampányt, az úgynevezett „Facsemete programot”, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is támogat.
2016. április 8.: Szakmai konferenciák napja – A Ligno Novum mindig is gazdag volt olyan kísérőprogramokban, melyek akár önállóan is felkeltik a szakma érdeklődését. Most is tervezünk ilyeneket, így például az Enterprise communications a faipari megmunkálás automatizálásáról tart előadást, ráadásul ezen a napon rendezzük meg az Épületasztalos konferenciát is.
A kiállításra történő regisztrációról március folyamán jelentkezünk bővebb információval.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


