Életre kelt a szakma
2016. április 6. és 10. között nyitotta meg kapuit Magyarország legnagyobb faipari szakkiállítása. A Ligno Novum ma már nem csupán kiállítás és vásár, hanem az a hely, ahol a szakma találkozik, információt cserél és fejlődik. Az öt nap egyértelműen szól a kapcsolatépítésről, az értékesítési sikerekről, a szakmai információszerzésről, valamint az iránymutatásról a jövő generáció számára. A Ligno Novum.
Rögtön az első nap életre kelt a pavilon: a kiállítók gépbemutatókkal, szakmai prezentációkkal készültek. A várakozásoknak megfelelően számos vállalkozás a helyszínen mutatta be legújabb fejlesztéseit, technológiai újdonságait. A nyitott standok, a kiállítás nyújtotta légkör pedig lehetőséget biztosított arra, hogy ezekről az innovációkról direkt módon – akár kipróbálási lehetőséggel egybekötve – kapjon információt a látogató. A sokszínű megjelenés során az alkatrészkereskedők, a faiparigépforgalmazók vagy éppen a szolgáltatók biztosítottak mindenkit arról, hogy a faipar aktívan fejlődik, pozitív elmozdulás figyelhető meg az ágazaton belül.
Az első nap kísérőrendezvényeinek fókuszában a jövő generáció, a szakma legjobbjainak bemutatkozása állt. A Magyar Asztalos Ta-nulmányi Verseny elméleti fordulója során tesztfeladatok segítségével mérkőztek meg a diákok és általuk a faipari szakiskolák. Pozitívum, hogy a feltörekvő nemzedék valóban kíváncsi szemmel tekintett a kiállításra is, érdeklődtek a kiállított gépek, a tradicionális vagy épp modern működési mechanizmusok, a faipari szolgáltatások iránt. Ezek által már most aktív kapcsolatot alakíthattak ki a cégekkel, potenciális jövőbeni munkaadóikkal.
A második napon, a Szövetségek napján a hagyományos közgyűlés mellett egy kerek évfordulót is ünnepelhettünk, hiszen az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség idén jubilálta fennállásának 25. évfordulóját, melyet egy ünnepélyes találkozó során tettek felejthetetlenné. Az ünnepségen az elmúlt negyedszázad anekdotái mellett díszoklevéllel köszönték meg az elmúlt évek aktív tagjainak a közreműködését.
A harmadik, szakmai előadásokkal tarkított napon a faipar számára hasznos továbbképzések, szakmai előadások színesítették a programokat. Legyen szó kézműves megmunkálásról, mint az „esztergályozás”
vagy akár automatizált technológiáról, mint a „CNC-vezérlés”, a tapasztalt szakemberek prezentációi által mindenki megtalálhatta az érdeklődési körének legmegfelelőbbet. A Ligno Novum különlegessége abban is megmutatkozik, hogy egy időben és egy helyen tekinthető meg a Construma-csokor csokor többi kiállításával, így a látogató a Construmán építőipari, az Otthon Design kiállításon lak-berendezési, a Reneo-n megújuló energiákkal kapcsolatosan szerezheti meg a legaktuálisabb információkat. A különleges standok által olyan megoldásokkal találkozhatunk, amelyek minden igényt kielégítenek, legyen szó az otthonteremtés bármely fázisáról.
A kiállítás zárásaként a látogatói létszám, a szakmai érdeklődők valamint a megkötött üzletek alapján egyértelműen tapasztaltuk, hogy Magyarországon az iparág újra pozitív lendületet kapott, a fejlődés érezhető. A kiállítók komolyan vették a jelenlétet, a cél egyértelműen az volt, hogy az ügyféligényeket maximálisan kielégítsék. A kínálat megjelenítéséhez, összehasonlításához pedig nem is kínálkozik jobb lehetőség, mint egy ilyen szakmai kiállítás.
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-aprilis-15-18
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


