KÖRNYEZETKÍMÉLŐ ÚJDONSÁGOK
Az 1993-ban alapított Recycolor Kft. a kezdetektől az egyik hazai élharcosa a környezetbarát festési technológiák elterjesztésének, ezért is foglalkoznak elsősorban a porszórással, a vizes hígítású festékek felhordásával. A társaság az ezredforduló óta a piacvezető amerikai Graco festékszórógyártó cég hivatalos magyarországi forgalmazója.
A Ligno Novum szakkiállításon a kis- és középvállalkozásoknak kiemelten ajánlotta a Mini Merkur néven futó Graco-terméket, mely az asztalosműhelyek körében a hatékonysága és gazdaságossága, valamint a könnyű kezelhetősége miatt kifejezetten kedvelt típus. Nagy előnye továbbá, hogy már 1 literes festékesdobozból is képes dolgozni, ráadásul a nagy viszkozitású anyagokat is hígítatlanul ki tudja szórni. A többkomponensű szóróberendezések közül újdonságként mutatták be a budapesti szakvásáron azt a fix keverési arányt (1:1– 6:1 tartományban) biztosító típust – Graco M2K (képünkön) –, mely a két komponenst külön kezelve biztosítja minden alkalommal a kívánt keverési arányt. Ráadásul, mivel a két komponenst külön kezeli, azok csupán a keverőszárban találkoznak, így gyakorlatilag csak azt a mennyiséget keveri össze, amit fel is használunk, vagyis amit kiszórunk.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


