Újabb sikeres nyílt nap a Soproni Egyetem karain
A sikeres és egyben eredményes Educatio kiállítást követően, január 18-án ismét kitárultak a Soproni Egyetem kapui, ahol az egyetem szakemberei újra várták a jövendőbeli hallgatókat.

A Benedek Elek Pedagógiai Karon a hagyományoknak megfelelően kezdődött a nyílt nap január 18-án, ahol az érdeklődők megismerkedtek az intézmény történelmével, állandó kiállításaival, kollégiumával, előadóés gyakorlati tantermeivel. Karunk iránt több mint 60 fő érdeklődött, akik a délelőtti program során a dékáni köszöntőn, a képzési és általános felvételi eljárással kapcsolatos ismertető bemutatókon vettek részt. Ezután a szakfelelősöktől kaptak részletes információkat a képzésekről, ahol az előadások végén az érdeklődők kérdéseiket is feltehették oktatóinknak.
Immáron 5. éve volt lehetősége karunknak nyílt napot szervezni a tatai Rend-ház falai között. A részt vevő érdeklődők először dr. Simon István Ágoston oktatási dékánhelyettes úr tájékoztatóját hallgatták meg karunkról, az általános felvételi eljárásról, majd a csecsemő- és kisgyermeknevelő-alapképzésről. A Rend-ház dísztermében dr. Závoti Józsefné szakfelelős asszony mutatta be a gyógypedagógiai alapképzést a megjelent vendégeknek. Ezúttal is nagy érdeklődés mellett zajlottak az Erdőmérnöki Kar eseményei, ahol közel 60 diák, többen szüleikkel hallgatták a képzési lehetőségeket. Az általános tájékoztatót követően lehetőség nyílt szakonkénti beszélgetésre is. A kváncsibb látogatók megtekinthették a régi kollégium, a gyűjtemények és a botanikus kert látványosságait. Többeket is megérintett a kar szellemisége, annak hagyományai. Egy szegedi édesanya búcsúzásakor kiemelte, bár csemetéje olyan képzésre jelentkezik, amely szülőházához közelebb is elérhető, de a mai nap után mindenképpen Sopronba szeretne jönni.

Zalaegerszeg, Veszprém, Szombathely, Pápa csak néhány település azok közül, ahonnan a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar nyílt napja miatt utaztak Sopronba. A köszöntőket követően a több mint 70 érdeklődő megismerkedhetett a kar képzési kínálatával, szakokra bontva kisebb workshopok keretében, személyre szólóan kaphattak tájékoztatást. A tájékoztatók során nagy hangsúlyt kaptak a duális képzési lehetőségek, a szünetekben pedig szendviccsel és üdítőkkel látták vendégül az érdeklődőket. A nyílt naphoz kapcsolódó Instagram nyereményjátéknak köszönhetően számos értékes nyeremény is gazdára talált.
Közel 70 lelkes diák és kísérőik töltötték meg a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar legnagyobb termét, ahol a jövendőbeli hallgatók izgalommal figyelték a művészeti és a műszaki képzések tárgyában tartott bemutatókat. A színes prezentációkat követően az egyetemi létről, a bekerülés lehetőségeiről és a képzésekről is választ kaphattak kérdezz-felelek formában. A délután folyamán a látogatók már képzések szerint folytatták az ismerkedést, a műszaki képzések iránt érdeklődők a modellezőműhelyben, a mechatronikalaborban, a tanműhelyben és a faanyaglaborokban jártak. A művészeti képzések iránt érdeklődők az Alkalmazott Művészeti Intézet épületébe látogattak, ahol az alkalmassági vizsgáról, felvételiről kaptak tájékoztatást, továbbá megtekinthették művészhallgatóink előző féléves munkáit.
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-2201
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


