A faipari szakember-utánpótlás lehetőségei és feladatai a műhelyekben és az iskolákban
Gondolkodásmódunk változtatást igényel a "majd valahogy megoldódik" nézettől a "felelősségérzet, hogy megoldjam" nézetig. Ez nem egy gyors és fájdalommentes folyamat, de kötelező jellegű az üzleti siker és a faipar jövője szempontjából. Erre a gondolatra építették a Bútorszövetség 2014-2015-ös programját. Az éves akcióterv első lépése a 2014. november 6-án megrendezésre kerülő „A faipari szakember-utánpótlás lehetőségei és feladatai a műhelyekben és az iskolákban” elnevezésű konferencia. A program a faipari üzemek, szakiskolák, érdekképviseletek és államigazgatási szakemberek részvételével történik. A konferencián olyan kérdésekre próbálnak a szakértők megoldást találni, mint a szakemberhiány pótlása vagy a faipari pálya vonzóbbá tétele a fiatalok számára. A szervezők szeretnék, ha minden érintetthez eljutna a Bútorszövetség és a BKIK közös kezdeményezése.

Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Több mint restaurálás – A boconádi Szeleczky-kastély parkettájának története
Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek – minden akkor történik, amikor eljön az ideje. 2024. január 3-án e-mailben megkeresést kaptunk Boconádról, egy Heves vármegyei kis településről.
HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrész
A Wood-Mizer a HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrésszel, egy kompakt, nagy teljesítményű géppel bővíti ipari termékkínálatát, raklapok és fűrészá...
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.