A VERSENYFELADAT
A kétnapos végső megmérettetést már hagyományosan Sopronban, az egyetem minősített tanüzemében rendezték. Az első nap, április 14-én, egy bútordarabot kellett a tanulóknak a megadott tervek alapján létrehozni.
A korábbi évhez hasonlóan idén is azt a feladatot tűztük ki célul, hogy egy olyan bútordarab legyen a verseny vizsgafeladata, ami azon kívül, hogy elkészítése kihívást jelent a döntőbe jutott csapatoknak, egyben lehetőséget ad egyfajta társadalmi szerepvállalásra is. Tavaly egy speciális íróasztal készült autizmussal élő gyerekek számára.
Felmértük a további igényeket az autista otthonokban. Az autizmussal élő gyermekek napirendjét úgynevezett kommunikációs kártyákkal segítik. Ezeknek sorba rendezésével alakít-hatók ki a gyermekek napi feladatai, programjai.
A terapeutákkal folytatott beszélgetések során kiderült, hogy alapvető probléma ezeknek a kártyáknak a tárolása, logikus rendszerezése, hiszen körülbelül 45-féle, 9x9 cm nagyságú plasztikkártyákról van szó.
Ezek után egyértelmű volt, hogy erre kerestük a megoldást.
A 2016-os tanulmányi verseny vizs-gafeladata egy görgős tároló konténer, melynek felső három fiókja szolgál a kártyák rendszerezésére, valamint egy nagyobb fiók a napközben használatos dolgok tárolására alkalmas.
KOMMUNIKÁCIÓS
KÁRTYÁK
A nem beszélő vagy beszédér-tésükben akadályozott (autista, értelmi sérült) embereknek külön kommunikációs csatornákra, módszerekre van szükségük. Ennek egyik módszere a napirendi kártyák és a PECS használata.
A PECS (Picture Exchange Communication System) képek cseréjén alapuló kommuni - kációs rendszer. Kártyákkal a nem beszélő személy fejezi ki akaratát (enni, fürödni, sétálni...). A megfelelő kártyát átnyújtja, majd ezt határozottan lereagálja a másik személy (például: elveszi, kimondja, ezzel megerősíti és enni ad). Ez egy hosszú tanulási folyamat, ahol a végén már mon-datokat is képes lesz képekből összerakni az autizmussal élő személy.
AZ ALAPANYAGOT
BIZTOSÍTOTTÁK:
Forgácslap, rétegelt lemez, bükk tömörfa:
Csercsics Faipari Kft.
Bútorgörgők, lamellók, tiplik:
Forest Hungary Kft.
Rétegelt lemez:
Horváth Faipari Kft.
Természetes olaj: ORANGE 6
Természetes Otthon Kft.
Rétegelt lemez: Zsalu Kft.
Tervek: Papp Tibor
A BÚTOR
Első ránézésre egyszerű fiókos konté-nernek tűnik, elkészítéséhez azonban rendkívül nagy odafigyelésre volt szükség.
A korpuszszerkezet műanyag élzáróval ellátott forgácslapból áll, ami a konténer köpenyét adja. Lamellóval kellett összeépíteni a tetejét, az oldalát, a hátfalat és a fenéklemezt.
A fiók egy egyszerű kávaszerkezet, a fiókoldalak kapcsolatát köldökcsapos kötés biztosítja. A versenyzők feladata volt a fiókoldalak és a fiókfenék méretre szabása, összeszerelése. A tömörfa fiókfront hosszméretét is a diákoknak kellett meghatározniuk és méretre szabni, valamint a kézzel érintkező éleket élmarni. A fiókfront megmunká-lásakor kialakításra került a fiók mozga-tását biztosító rés, melyet a diákoknak a műszaki tervdokumentáció alapján ki kellett alakítaniuk felsőmarógép segítségével. A fiókok rendeltetésüknél fogva, teljes kihúzhatóságot biztosító fiókvasalattal rendelkeznek.
A konténer fő funkciója az autista gyermekek napi programját segítő kommunikációs kártyák tárolása, ezért a felső, kis magasságú fiókok belső osztásokkal rendelkeznek. Ennek alapanyaga rétegelt lemez. Ezek pontos beszabása komoly kihívást jelentett. Kialakításuk nagy precizitást igényelt, hiszen ezek az osztórácsok igen könnyen megvezették a készítő szemét. Ha egy pici eltérés keletkezett az árkolásnál, akkor már ferdén futnak ezek az alkatrészek. A legapróbb méretpontatlanság vagy összeépítési hiba is rögtön meglátszott.
A fiókok esetében a felületkezelés rendkívül fontos, hiszen natúr fáról, ill. natúr rétegelt lemezről van szó. Ez színezett, természetes olajjal történt, melyet ecseteléssel vittek fel a diákok. A konténer könnyed mozgatását bútor-görgők biztosítják.
A feladat időigényesebb volt a vártnál, így a „hosszabbításban” a kétnapos verseny második délelőttjén is folytatódott a munka, miközben párhuzamosan a támogató cégek által összeállított versenyszámok folytak.
Mint mindig, a szigorú zsűri alapos szemrevételezés után választotta ki a szakmai szempontból legjobbnak ítélt munkát. Különösen figyelték a fiók összeállítását, a fiókosztók helyének kialakítását és pozícionálását, az osztók összeépítését.
A felület-előkészítés és felületkeze-lés 30 pontot ért a 200-ból. A legszebb felületkezelésért különdíj járt.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


