Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny
A Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny az elmúlt években már bizonyította, hogy az utánpótlás nevelése, fejlesztése és szakmai támogatása kiemelten fontos témakör a faipari cégek számára is. Ennek apropóján a szervező X-Meditor Kft. a 2015/2016-os tanévben is meghirdette – immáron ötödik alkalommal – a Magyar Asztalos Tanulmányi Versenyt, melyen az asztalos-/faipari szakképzésben részt vevő iskolák háromfős csapatai vesznek részt. A verseny kiváló lehetőség arra, hogy a diákok megmérettessék magukat, tudásukat, találkozzanak a beszállító cégekkel, a szakmát kiszolgáló szakemberekkel, egyetemi oktatókkal, valamint olyan új anyagokkal és technológiákkal ismerkedjenek meg, amire az oktatás keretein belül kevésbé van lehetőségük.
A verseny fő célja, hogy a diákok olyan szakmai impulzusokat kapjanak a fa- és asztalosipar területén alkalmazott eszközökről, berendezésekről, melyek alapján kialakul a szakmai elkötelezettségük, és megerősödik bennük a mesterség szeretete, tisztelete. A csapatban való versenyzés során a másokért való felelősség, a becsületes helytállás kerül előtérbe. A jól szereplő csapatok öregbítik iskolájuk hírnevét, és egyben a szakmai képzés fontosságára is ráirányítják a figyelmet.
ÚJ HELYSZÍN: LIGNO NOVUM
A növekvő érdeklődés hatására az idei elméleti fordulót a Hungexpo Vásárközpont területén, a Ligno Novum kiállítás ideje alatt (2016. április 6.) rendezzük meg. A különleges helyszínnek köszönhetően a részt vevő diákok direkt kapcsolatot alakíthatnak ki a kiállító cégekkel, és megismerkedhetnek a korszeű asztalosipari megoldásokkal.
A SZAKMAI KÉPZÉSEN TÚL
A gyakorlati forduló az előző évekhez hasonlóan kétnapos lesz (2016. április 14–15.), mely során a tanulók cégspecifikus gyakorlati feladatokat teljesítenek, ezáltal is bizonyítva szakmai felkészültségüket. Ide a legjobb eredményeket elérő 14–16 csapat jut majd tovább, iskolánként legfeljebb két csapattal. Ebben a fordulóban egy kisbútor elkészítése a feladat, miközben a tanulókat felkészítő szakoktatók, szaktanárok számára a verseny idején változatos kísérőprogramokat kínálunk.
A kétnapos megmérettetés helyszínéül ismét a Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Karának korszerű tanműhelye szolgál majd. A verseny évek óta lehetőséget teremt a faipari cégek képviselőinek arra, hogy aktív kapcsolatot alakítsanak ki a szakoktatás legjobbjaival, hogy támogatásukkal erősítsék a minőségi szakképzést, hogy aktivitásaikkal tegyenek azért, hogy az ipari tanulók száma növekedjen, s hogy a tanulók közelebb kerülhessenek az asztalosszakma érdekességeinek, különlegességeinek elsajátításához.
Újdonság, hogy a verseny támogatói új megjelenési felületekhez is hozzájutnak, melyeket akár a saját, társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos kommunikációjukban is felhasználhatnak.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


