Oklevélátadó ünnepség

A NyME Simonyi Károly Karának Diplomaátadó Kari Tanácsülését 2016. február 12-én tartották meg.  

Duális képzés a fókuszban

Az ünnepségen dr. Alpár Tibor, a kar dékánja elmondta: „képzéseinket folyamatosan fejlesztjük, az ipari igényeket is figyelembe vesszük. E tanév szeptemberétől a hagyományos iparágak között elsőként a faipari képzésünkben indítottunk duális képzést, valamint a mechatronikai képzésünkben, amelyet 2016 szeptemberétől immár Sopronban, a város és a régió vállalatainak igényei szerint hirdetünk. A faipari duális képzésben 16 vállalattal kötöttünk szerződést országszerte összesen 6 felvett hallgatóval és 10 jelentkezővel a következő tanévre, míg a mechatronikai duális képzésben 5 Sopron környéki vállalattal kötöttünk megállapodást, összesen 10 jelentkezővel.”

A kar dékánja kifejtette, hogy az elmúlt évben a szakközépiskolákkal közösen létrehozták a bázisiskolai rendszert, amelyhez országszerte 11 faipari képzést folytató intézmény csatlakozott. Sopronban ugyanakkor művészeti, informatikai és mechatronikai szakterülettel is kibővült az együttműködésünk a helyi Szakképzési Centrummal. Ez év őszétől egy teljesen újragondolt faipari mérnöki alapszakot kínál az egyetem a hallgatóknak, amely egyensúlyt teremt a klasszikus üzemmérnökképzés és a napjaink faipara által támasztott igények között.

A dékán kifejtette a diplomaátadón: „a beiskolázási tevékenységünk kapcsán immár három szakon hirdetünk középiskolásoknak szakmai versenyt. A legrégebbi rendezvényünk az Infósok Viadala, de idén meghívásos Faipari Szakmai Versenyt szerveztünk bázisiskoláinknak, és szintén most először rendeztük meg a soproni mechatronikai képzésünk kapcsán a RobotRace versenyt. Valamennyi versenyünk nagyon sok középiskolást mozgat meg és hoz el egyetemünkre.”

 

75 végzős

Összesen 75 végzős vehette át oklevelét, közülük egy okleveles faiparimérnök-jelölt, 21 faiparimérnök-jelölt, kettő okleveles ipari terméktervező mérnökjelölt, 13 fő ipari termék- és formatervező mérnökjelölt, egy okleveles gazdaságinformatikus jelölt, 13 gazdaságinformatikus jelölt, 4 felsőoktatási szakképzésen végzett gazdaságinformatikus jelölt és 20 mechatronikai mérnökjelölt.

A diplomaátadás mellett Mohácsiné Ronyecz Ildikó okleveles könnyűipari mérnököt PhD- doktorrá, dr. Novotny Erzsébet docens asszonyt habilitált doktorrá avatták. 

 

Díjak és elismerések

Az Alma Mater Emlékérmet minden évben a szenátus annak a hallgatónak ítéli oda, aki kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkezik, és az egyetem kulturális életében, kiemelten a szellemi világörökség részét képező selmeci diákhagyományok ápolásában nagymértékben részt vesz. Idén az Alma Mater Emlékérmet Fellai Benedek faipari mérnök nyerte el. 

Az egyetemi tanulmányai alatt nyújtott jó teljesítményéért és közösségi munkájáért a NyME rektora rektori dicséretben részesítette Oláh Kinga ipari termék- és formatervező mérnököt. 

Fekete Csaba és Sarang Mónika gazdaságinformatikus alapszakos hallgatók dékáni dicséretben részesültek az Informatikai és Gazdasági Intézet igazgatójának előterjesztésére a gazdaságinformatikus szak közösségi és szakmai programjainak szervezéséért, kiemelkedő és példamutató közösségi tevékenységükért. 

A zalaegerszegi mechatronikai mérnök képzésben végzettek számára több cég is ajánlott fel diplomadíjat. Kiváló diplomamunkájáért a BPW-Hungária Kft. díját kapta Lőrincz Anett mechatronikai mérnök. A díjat a cég képviseletében Pajor Károly csoportvezető, Lőrincz Anett mentora adta át. Kiváló diplomamunkája és védése alapján a 3B Hungária Kft. díját vehette át Salamon Benjamin mechatronikai mérnök.  

A díjat a cég képviseletében Péteri Vilmos üzemvezető adta át. A Mould-Tech Kft. által felajánlott diplomadíjat Szekér Szimonetta mechatronikai mérnök nyerte el. 


Tetszett a cikk?