Mindenki nyert – Sopron győzött

A Ligno Novum kiállítás egyik üde színfoltja kétségkívül a vizsgaremekek „sorfala” volt, amely az asztalos tanulók vizsgamunkáit sorakoztatta fel. S bár ez az esemény önmagában verseny is volt, ehelyütt különösen indokolt azon mondás igazságtartalmának a felidézése, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos…

A Ligno Novum szakkiállítást szervező, valamint a Magyar Asztalos szakfolyó-iratot is kiadó XMEDITOR hirdette meg a vizsgaremekek versenyét és bemutatóját, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel hagyományt teremt – miközben ráirányítja a figyelmet az asztalosszakma szépségére és sokszínűségére, egyben a szakmai utánpótlás fontosságára. A győri cég valamennyi, faipari képzést folytató, asztalosszakmát oktató középfokú magyar oktatási intézménynek felajánlotta annak lehetőségét, hogy a jelenleg és az utóbbi egy-két évben készített, általuk legszínvonalasabbaknak ítélt vizsgaremekeket megmérettesse – és a nagy-közönség elé tárja. Öt iskola élt a kínálkozó alkalommal – és összességében 38 tárgyat vonultatott fel, melyeket a kiállítás öt napja alatt sok-sok százan vettek alaposabban is szemügyre.

Elsőként azonban – a Ligno Novum első napján – a zsűri alkotott véleményt a vizsgaremekekről. A szakemberek nevében Árkossy Tamás, az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség elnöke méltatta a kiállított és versenyre bocsátott termékeket, kiemelve azok széles körű repertoárját, szépségét – és nem utolsósorban az esetenként meglepő formát és megvalósítást. Ezt követően megnevezte a győztes termék alkotóját, aki nem más, mint Schreiner Károly, a Soproni Szak-képzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolájának tanulója. A tömör fekete diófából és furnérozott alkatrészekből álló tároló komódja keretbetétes elemekkel és ajtókkal készült – a belsejében borospoharaknak és üvegeknek kialakított, forgatható tároló résszel. Szakemberek szerint ez kétségkívül olyan alkotás volt, amely minden további utó-munka nélkül piaci értékesítésre bocsátható.

Csapatban is a Soproni Szakképzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolája diadalmaskodott – a zsűri véleménye szerint azért, mert – bár minden kiállító oktatási intézmény büszke lehet a kiállított kollekciójára – vizsgaremekeik színvonala összességében náluk volt a legkiegyensúlyozottabb. A díj-kiosztást követően Árkossy Tamás röviden beszélt arról, hogy az asztalosság hagyományosan egy nagyon szép szakma, ám nagy változásokon megy keresztül. Ez azon is tetten érhető, hogy míg öt–tíz évvel ezelőtt egy ilyen kiállításon szinte kivétel nélkül klasszikus bútorokkal találkozhattak volna az érdeklődők, manapság már egyre markánsabban jelennek meg az újszerű formai és technológiai próbálkozások, megoldások. Újszerű próbálkozás volt a vizsgaremekek versenye is – amely a fogadtatása alapján mindenképpen folytatásra érdemes!

B.F.


Kapcsolódó dokumentum:


asztalos-aprilis-34


Tetszett a cikk?