Országos átlag felett növelte eredményeit Sopron

A Nyugat-magyarországi Egyetemre jelentkezők száma összesen 6%-kal nőtt, míg azok aránya, akik az összes választott intézmény közül első helyen jelölték az egyetemet, 10%-kal volt magasabb a tavalyi számnál.
„Már a jelentkezési adatok is bizakodásra adtak okot, hiszen az országos átlag feletti eredményekkel büszkélkedhettünk – mondta Dr. Katona György rektori biztos - ám a végleges számok még szebb képet mutatnak: szeptembertől ugyanis 8%-kal több elsős hallgatót üdvözölhetünk a soproni karok valamelyikén. Az új tanévben 916 elsős kezdheti meg tanulmányait a megújuló Nyugat-magyarországi Egyetemen Sopronban, a szombathelyi karokkal együtt pedig több, mint 1600 jelentkező nyert felvételt Egyetemünkre. A legnépszerűbb területeken nincs változás: a munkaerő-piaci trendeknek és elvárásoknak megfelelően az idei felvételi eljárás nyerteseinek a gazdaságtudományi és pedagógiai területek bizonyultak.”
Működik a „megújuló tudásközpont” –stratégia
„2016 szeptemberében még hat karral kezdjük a munkát, 2017 januárjától viszont a szombathelyi karok leválásával minden tekintetben megújultan, erőteljesebb fókusszal, szakmailag megalapozott oktatási és kutatási portfoliót nyújtó minőségi egyetemként folytatjuk Sopronban a négy tradicionális karral”– mutatott rá Prof Dr. Faragó Sándor rektor. „A felvételi eredmények igazolják a stratégiánk helyességét. Az erdőmérnöki és faipari mérnöki képzések, valamint az ezekhez kapcsolódó mérnök-tanárképzések kizárólag nálunk elérhetőek az országban, ezek további fejlesztésével pedig kiemelt státuszú egyetemmé alakulhatunk, hiszen nemzetgazdasági szinten kulcsfontosságú területekről van szó. Nagyrégiós és országos viszonylatban a legfontosabb területeknek a pedagógusképzést, a pénzügyeket és a turizmust jelöltük meg, s az iparági igényekre szabva alakítottuk ki és indítjuk el szeptembertől Sopronban a mechatronikai képzésünket. A kijelölt célokat sikerült tartanunk, a stratégiában meghatározott több új képzésünk is el tud indulni szeptembertől” – tette hozzá a rektor.
Országos szinten is fejleszteni kell a fiatalok műszaki és természettudományos érdeklődését
„Az országos adatok jól tükrözik, hogy a diákok pályaválasztási szándéka nem feltétlenül találkozik a gazdaság szereplőinek igényeivel” – mutatott rá Dr. Katona György, az oktatási ügyekért felelős rektori biztos a tendenciákat elemezve. „Óriási munkaerőhiány van több ágazatban is, a mérnöki, műszaki és agrár területeken egyrészt fejlődő iparágakkal és kitűnő munkaerőpiaci lehetőségekkel találkozunk, másfelől viszont úgy tűnik, hogy a felsőoktatásba jelentkezőknél nem alakult ki korábban az e területek felé mutató érdeklődés. Az intézmények tárt kapukkal várják a fiatalokat, a jövő nagy kihívása pedig, hogy már középiskolás korban megszerettessük a fiatalokkal az említett pályák szépségét. A Nyugat-magyarországi Egyetemen rengeteg pályaorientációs programmal, nyílt napokkal, konferenciákkal és táborokkal vártuk a fiatalokat, a jövőben pedig még több hasonló kezdeményezésünk lesz az ipari és szakmai partnereinkkel közösen. A cél, hogy a középiskolától a munkaerőpiacig össze tudjuk hangolni a képzéseken részt vevők számát a vállalatok elvárásaival.”
Erdőmérnöki Kar
Az unikális képzéseket gondozó karon tradicionálisan az erdőmérnöki osztatlan szak a legnépszerűbb: itt 42-en kezdhetik tanulmányaikat szeptembertől. A karon az első évesek több, mint 90%-a államilag finanszírozott helyen tanulhat, összesen 88-an nyertek felvételt a kar valamely képzésére. Nem volt egyszerű bekerülni a már hagyományosan szintén induló természetvédelmi mérnök és vadgazda mérnök szakokra, hiszen e képzésekhez a NymE-re jelentkezőknek kellett a legmagasabb pontszámmal rendelkezni, előbbi szak közel 40 ponttal előzte meg az országos mezőnyt. A karon minden szaknak hagyományosan erőssége a gyakorlati képzés, a kar kiemelt partnerei az állami és magán-erdőgazdaságok, nemzeti parkok, hazai és multinacionális vállalatok és kutatóintézetek, akikkel közösen készítik fel a hallgatókat nem csak magyar, de európai és globális környezetben is az erdészet feladatainak megoldására.
Simonyi Károly Műszaki, Faanyag-tudományi és Művészeti Kar
Az országosan egyedülálló faipari mérnök-képzést is gondozó kar az utóbbi években jelentősen fejlesztette képzési palettáját, illetve idén indítja először a mechatronikai mérnök duális alapképzését, amellyel a korábban Zalaegerszegen az intézmény által gondozott képzés szeptembertől visszakerül a soproni Alma Materbe. A karon összesen 141-en kezdhetik tanulmányaikat szeptembertől, a legnépszerűbbnek az alapképzési szakok bizonyultak 108 felvett hallgatóval. A tradicionális faipari mérnöki képzésre összesen 32-en nyertek felvételt, gazdaságinformatikán 24-en, tervezőgrafikus képzésen pedig 18-an kezdhetik el tanulmányaikat. E szakokon egyébként a mesterszakok is indulnak Sopronban.
Még nincs vége - indul a pótfelvételi!
A pótfelvételi eljárásban július 28-án indul a jelentkezési időszak mindazoknak, akik korábban nem adták be jelentkezésüket egyetlen helyre sem, vagy nem nyertek felvételt az általános eljárás során. Augusztus 7-ig lehet benyújtani a dokumentumokat, a hitelesítés augusztus 12-én zárul az ügyfélkapus rendszerben. Az intézmények ezután augusztus 16-a és 23-a között tartják a felvételi vagy alkalmassági vizsgákat és beszélgetéseket, a végső vonalhúzásra pedig 25-én kerül sor.
A pótfelvételiben már csak egyetlen helyre, költségtérítéses formában lehet jelentkezni, a jelentkezőket pedig arra bíztatjuk, hogy bármilyen kérdésük esetén keressék bizalommal az Egyetemi Tanulmányi Központ munkatársait.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


