(M)értékadó tudásközpont
„Fenntartható, fejlődőképes, az erdészeti és a faipari területen Európa vezető kutatóközpontját működtető egyetemmé alakulhat a Nyugat-magyarországi Egyetem” – jelentette be Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár Sopronban. A pedagógiai és gazdasági karok intenzív regionális munkaerőpiaci igényeket szolgálnak ki. Jövőre ismét Soproni Egyetem néven működik az ország egyik legrégebbi felsőoktatási intézménye.
Kiemelt státuszú intézmény azokból az egyetemekből válhat – fogalmazott dr. Palkovics László államtitkár –, amelyek nemzetstratégiai céloknak megfelelően kulcsfontosságú területeken végeznek európai szinten is meghatározó oktatói és kutatói munkát - ehhez azonban meghatározott tudományos és működtetési feltételeknek is teljesülnie kell.
A célok elérése érdekében január 1-től megújuló működési struktúrában és valószínűleg Soproni Egyetem névvel folytatja a munkát az anyaintézmény, miután a következő hónapokban előkészítik a szombathelyi egyetemi központ kiválását és az ELTE-hez való csatlakozását. A szerkezetváltozást mindkét intézmény Szenátusa támogatta, így várhatóan az állam, mint fenntartó is jóvá fogja hagyni a változást.
Az államtitkár hozzátette: a soproni egyetem értékeit mindenképpen meg kell őrizni - az országosan egyedülálló, Európában is elismert erdőmérnöki és faipari tudományos központ kiemelkedő jelentőséggel bír, így e tudományterületek jövőbeli erősítését a fenntartó támogatja. A pedagógiai és gazdasági képzések szintén szerves részei az egyetemnek, hiszen nagyon intenzív regionális munkaerőpiaci igényeket szolgálnak ki.
A szombathelyi karok már korábban kifejezték önállósodási szándékukat, akkor azonban a pénzügyi helyzet vizsgálatakor kiderült: a soproni anyaintézmény nélkül nem tudták volna fenntartani működésüket. A Nyugat-magyarországi Egyetem vezetése és a fenntartó is egyetértett abban, hogy a korábbi integrációval az intézménybe olvadt két szombathelyi kar profilja nem illeszkedett a soproni kampuszéhoz, ezért immár jó döntésnek látszik azok ELTE-hez való csatlakozása.
Sopron polgármestere és országgyűlési képviselői közös közleményükben támogatták az új struktúrát: "A felsőoktatás megújítása lehetőséget ad Sopronnak egy igazi különleges egyetem kialakításához a négy tradicionális karral, amit erős kormányzati szándék és elhatározás támogat.”
Az új helyzettel a korábbi instabilitás megszűnik, s végre az egyetem csak arra koncentrálhat, ami a fő tevékenységi köre” – tette hozzá dr. Fodor Tamás polgármester, aki szerint a soproni karok szakmai háttere determinálja az önálló intézmény fejlődését.
A következő hónapokban lezajló átalakítások hozzájárulnak ahhoz, hogy Soproni Egyetem néven erős, nemzetközi hírű, erdészettudományra, valamint faanyag-tudományra koncentráló kutatás-orientált egyetem jöjjön létre, amely regionális igényeket is kiszolgáló gazdasági és pedagógiai képzéseket is végez. Az új intézményi struktúrát ősszel tárgyalja a Parlament.
Az egyetem vezetőinek nyilatkozata a Faipar.hu-nak
A bejelentést követően lapunk megkereste a Nyugat-magyarországi Egyetem két vezetőjét,- Dr. Dinnyés Álmos az egyetem kancellárját, és Prof. Dr. Faragó Sándort az egyetem rektorát- hogy a részletekről is tájékoztassuk olvasóinkat:
- Mikor esedékes a változás, és mit kell hozzá teljesítenie az egyetemnek? - kérdeztük az egyetem kancellárját.
- Legkorábban ősszel derülhet ki, milyen szakmai elvárásoknak kell ehhez megfelelnünk, s mekkora plusz anyagi forráshoz juthat az intézmény – fogalmazott dr. Dinnyés Álmos. – A szombathelyi karok január elsejei leválása új kezdetet jelent számunkra: összességében egy erőteljes fókuszú, szakmailag megalapozott oktatási és kutatási portfoliót nyújtó minőségi egyetemmé alakulunk.
- Hogyan fogalmazza meg az egyetem rektora a régi-új intézmény küldetését?
- A 2020-ig szóló intézményfejlesztési tervben melyet mind a Szenátus, mind az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadott, egy folyamatosan megújuló, Közép-Európában (m)értékadó egyetemi tudásközpont megteremtését határoztuk meg küldetésünkként – mutatott rá prof. dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora. – Ennek értelmében olyan kutatás-oktatási kiválósági és versenyképesség fejlesztő programokat valósítunk meg, amelyek az agrár (erdészeti-vadgazdálkodási),a műszaki (faipari) és a művészeti (építőművész, formatervezés, tervezőgrafika, belsőépítész) képzési területeken európai mértékadó, az agrártudomány (természetvédelem), a gazdaságtudomány (üzleti képzések), a pedagógus (csecsemő és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus) képzés területeken országos jelentőségű, Közép-Európában elismert, illetve az informatika, és a műszaki (környezetmérnök és mechatronikai mérnök) képzési területeken regionális vezető szerepet töltenek be.
A soproni karok nemzetközi kapcsolatai – amelyek száma eléri a kétszázat – élőek és sokoldalú előnyökkel járnak, kitűnőek a pályázati eredményeink, a minősített oktatók aránya pedig már most eléri a 80-90 százalékot.
Az Intézményfejlesztési Tervben lefektetett célok elérése érdekében január 1-től megújuló működési struktúrában folytatja a munkát az anyaintézmény. – Immár valamennyi karunk Sopronban működik, ezért célszerű, hogy visszavegyük a tizenhat évvel ezelőtti „Soproni Egyetem" elnevezést - fogalmazott a rektor.
Dr. Dinnyés Álmos kancellár a várható működési változásokról kifejtette:
A megfogalmazott stratégiai célok eléréséhez számos olyan területet jelöltünk ki, amelyeknél jelentős fejlődést tudunk elérni a következő években. Új sebességfokozatba kapcsoljuk a gyakorlatorientált, kooperatív és duális oktatási rendszerünket, erősítjük az egyetem kutatás-fejlesztési és innovációs igényeket kielégítő szolgáltatói szerepét bel- és külföldön egyaránt. Korszerű oktatási módszertanok és magas színvonalú K+F+I tevékenységet biztosító kutatásmódszertan kifejlesztésével és alkalmazásával növeljük mind a képzésekből, mind a K+F+I vállalkozási tevékenységből származó hazai és külföldi bevételeinket.
Mindennek feltétele a fenntartható és a folyamatos megújulást, fejlődést támogató gazdálkodás megvalósítása, az innovatív szervezeti kultúra megteremtése, valamint a célorientált szemlélet alkalmazása. A folyamatos fejlesztés és megújulás biztosítására lean módszereket vezetünk be és alkalmazunk a napi működésben, de nem feledkezünk meg az egyetem történelmi hagyományainak, értékeinek, különleges szellemiségének megőrzéséről sem.
A kancellár részletezte, hogy racionalizálják a jelenlegi ingatlanállományt is: az értékes botanikus-kerti ingatlanokat felújítják, két épületet pedig – a volt GT-t és az Erzsébet-kerti tömböt – bérbe adnak más működő szervezeteknek és vállalkozásoknak, ezen túlmenően pedig – egyfajta inkubátorházként – lehetőséget biztosítanak a végzett hallgatók, kezdő vállalkozók irodanyitásának, cégalapításának.
- Mennyire bizakodó az egyetem vezetése a körvonalazódó változást illetően?
- A négy soproni kar tudományos és oktatói potenciálja derűlátásra ad okot, fenntartható és fejlődőképes egyetemmé alakulhat intézményünk.A két unikális szakterületen egész Európában rangot vívtunk ki magunknak, s minden adott ahhoz, hogy pozíciónkat tovább erősítsük a tradicionális karok együttműködésével – zárta lapunknak adott nyilatkozatát a rektor.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


