Képzés: Így is lehet!
A Szakma Sztár Fesztivál budapesti döntőjén, az asztalos tanulók háza táján a versenyt felügyelő szakmai felelőssel, Dancsó János asztalosmesterrel beszélgettem, aki mindjárt azzal kezdi, hogy ő maga is faipari műhelyt vezet Bátonyterenyén, Maconka településen.

– Lássuk csak, ez valahol Nógrád megyében van, ugye?
– Igen, számomra pedig a világ közepén. Itt élek, és a vállalkozásom is itt működik. Hadd említsem meg, hogy a szülőfalum számára elkészítettem a világ egyik legnagyobb kettős keresztjét egy 15 méter magas, egyben lévő fenyőfából, 4 és 6 méteres vízszintes elemekkel!
– A hely iránti tisztelet tehát megvan. De honnét az oktatás iránti elkötelezettség?
– Szeretném megemlíteni mestereimet, id. Németh Jánost (már az 1930-as években az Iparkamara elnöke volt), Őzse Jánost, Berki Józsi bácsit. Ők már akkor átadták nekem az önzetlen, szakma iránti szeretetet és tiszteletet. Kutya kötelességemnek érzem, hogy én is továbbadjam ennek a csodálatos szakmának az ismeretanyagát, fogásait, felhívjam a figyelmet a fa- és a bútorkultúra iránti szenvedélyre. Büszkén mondhatom, hogy a 20 fős tanműhelyemben 370 tanulót neveltem ki az elmúlt 37 évben ennek az országnak. Mesterbizottsági elnök vagyok, minden mesterjelöltnek elmondom, hogy akkor lesz majd örömteli a munka, amikor a fát szeretni, tisztelni tudják, mert ezáltal együttműködő lesz a fa az alkotójával, hiszen ez egy érző anyag. Ekkor lesz meg az a kézügyesség bennük, hogy a fa némán dalolni kezd nekik a kezeik között, mutatva az utat a csodálatos alkotásokig.

– Miként látja ma a szakmunkásképzést?
– Kényszerhelyzetben van, de azt lássuk be, hogy amit ma teszünk, az hosszú évek múlva fog csak termőre fordulni. Ezért fontos, hogy jól lőjük be a célokat. Olyan kormányzati akarat szükséges, ami olyannyira kiemeli a szakmaképzés presztízsét, mint amilyen megbecsülése van ma egy, a szakmáját szerető, a közössége által elismert és megbecsült szakembernek. Ilyen cél még a társadalmi felelősségvállalás tudatosítása is, vagyis minden ember annak a földnek, országnak tartozik hálával, ahonnét a tudását kapta. Továbbá azt is kihangsúlyoznám, hogy minden gazdaság jövőjének alappillére a korhoz igazodó, magas színvonalú szakképzés.
Az idei versenyen részt vevő asztalos- és faipari technikus diákok eredménye:
| Helyezés | Tanuló |
| 1. | Papp Dávid |
| 2. | Kelemen Szabolcs |
| 3. | Zsebők Patrik |
| 4. | Kővári Richárd |
| 5. | Schulcz József |
| 6. | Derdák Rezső |
Kapcsolódó dokumentum:
kepzes-igy-is-lehet
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


