Kinek, mikor, mennyit, hogyan?
A gyakorlati képzésben tanulószerződés, valamint együttműködési megállapodás alapján részt vevő tanulók részére a gazdálkodó szervezet többféle juttatást köteles biztosítani. Április–május hónapokban a kilencedik évfolyamos tanulók már elkezdik keresni a számukra megfelelő gyakorlati képzőhelyet, így gazdálkodó szervezetként érdemes előre tisztában lennünk azokkal a juttatásokkal, melyek a tanulókat megilletik.

Tanulószerződés alapján a tanulót megillető pénzbeli juttatásnak kettő alapvető eleme van: a naptári év első napján érvényes minimálbér (2018-ban 138 000 Ft), valamint a tanuló által tanult szakképesítés szakma- és vizsgakövetelményében meghatározott gyakorlati képzési idő aránya. Amennyiben a tanuló gyakorlati képzési ideje hosszabb, az őt megillető pénzbeli juttatás is magasabb lesz. A 2011. évi CLXXXVII. törvény 63. § (2) bekezdése alapján a következőképpen kell számítani a nappali oktatás munkarendje szerinti szakközépiskolai tanulót megillető pénzbeli juttatást a gyakorlati képzési idő arányában:
A tanulót a pénzbeli juttatás a tanulószerződés hatálybalépésének napjától teljes hónapra illeti meg. Kifizetése a tárgyhót követő hónap 10. napjáig kell, hogy megtörténjen. A pénzbeli juttatást a gazdálkodó szervezet csak banki átutalással, vagy a fizetési számlára történő befizetéssel teljesítheti. Abban az esetben, ha a tanuló nem rendelkezik saját bankszámlával, akkor a tanuló szülőjének, gyámjának a bankszámlájára is átutalható, befizethető az összeg. Az eredményes félévet követően az előző félévre megállapított juttatást emelni kell a tanulószerződésben meghatározott arányban. Elégtelen tanulmányi eredmény miatt évismétlésre kötelezett tanuló juttatásának számításakor a megismételt szakképzési évfolyam első féléve pénzbeli juttatásának a felét kell fizetni. Amennyiben a tanuló nem szerzett elégtelen eredményt, a második félévben már emelhető a juttatás összege. Végzős tanuló akkor válik jogosulatlanná a pénzbeli juttatásra, ha az adott évfolyam követelményeit nem teljesíti, így a tanítási év utolsó tanítási napját követő hónaptól már részére juttatást nem kell fizetni.

A pénzbeli juttatás csökkentése az alábbi esetekben valósítható meg:
- amennyiben a tanuló a gyakorlati foglalkozásról igazolatlanul mulaszt, akkor a kifizetés összegét az igazolatlan mulasztás mértékével arányosan csökkenteni kell;
- szintén időarányos kifizetés illeti a tanulót, ha a tanév megkezdése után egy adott hónap közepén jön létre, vagy szűnik meg a tanulószerződés;
- a tanuló részére a Munka törvénykönyve alapján megillető betegszabadság időtartamára a pénzbeli juttatás hetven százaléka illeti meg.
A pénzbeli juttatásból csak akkor alkalmazható levonás, ha erre vonatkozó jogszabály, végrehajtó határozat vagy a tanulói hozzájárulásnak van helye.
A pénzbeli juttatás a tanulót a tanulószerződés alapján, a tanév szorgalmi időszakot követő időtartamára, július és augusztus hónapra is megilleti. A tanulmányait befejező szakképzési évfolyamon végző tanulót a tanulmányok befejezését követő első komplex szakmai vizsga utolsó napjáig illeti meg a pénzbeli juttatás.

Együttműködési megállapodás alapján történő pénzbeli juttatás kifizetése esetén csak az összefüggő szakmai gyakorlat időtartamára jár juttatás, melynek a havi összege nem lehet kevesebb a hónap első napján érvényes minimálbér 15 százalékának 1,3-szeresénél (ez az összeg 2018-ban 26 910 Ft). Az összefüggő szakmai gyakorlatra a juttatás szempontjából ugyanaz vonatkozik, mint a tanulószerződés alapján folyó gyakorlati képzéseknél. A tanulószerződéshez képest azonban nagy különbség, hogy a pénzbeli juttatás a megkezdett hetek után jár, így a havi összeget kell elosztani az adott hónap heteinek számával és a megkezdett hetek alapján kell számolni a juttatást. Szintén különbség, hogy a pénzbeli juttatásra vonatkozóan nem kell alkalmazni a banki átutalás vagy fizetési számlára történő befizetéssel történő teljesítést együttműködési megállapodás esetén. Amennyiben a tanuló mulaszt, akkor a mulasztott napok arányában a pénzbeli juttatás összegét csökkenteni kell.

A hiányszakmák képzésére és a diákok motiválására a kormányzat ösztöndíjról szóló rendeletet hozott már évekkel ezelőtt. A Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjról szóló kormányrendelet alapján a 2017/2018. tanévben induló képzésekben tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések a www.nive.hu oldalról is letölthető táblázatban találhatóak meg. Szinte minden megyében van lehetőség az ács- és/vagy asztalosszakmát kitanulni ebben a formában. Az ösztöndíj mértéke szakközépiskolai vagy szakiskolai tanulmányok esetében az első szakképzési évfolyam első félévében egységesen havonta 10.000 forint, majd a további félévekben a tanulmányi átlageredménytől függ és elérheti a havi 50.000 Ft-ot is.
EGYÉB JUTTATÁSOK
A tanulókat megillető juttatások közé tartoznak az ún. „egyéb juttatások”, melyek olyan előnyöket biztosítanak, amelyek a tanuló gyakorlati foglalkoztatását teszik lehetővé, vagy azt megkönnyítik. Ezek alapján a gazdálkodó szervezet a tanuló részére egyéb juttatás formájában kedvezményes étkeztetést (pl.: étkezési utalvány) vagy természetbeni hozzájárulást (pl.: helyben megszervezett kedvezményes étkeztetés) biztosít. Ez mellett útiköltség-térítést, munkaruhát, egyéni védőfelszerelést (védőruha), tisztálkodási eszközt bocsát a tanuló rendelkezésére. A tanuló jogosult orvosi alkalmassági vizsgálatra, amely foglalkozás-egészségügyi, üzemorvosi vizsgálat, valamint felelősségbiztosításra, melyet a többi dolgozótól elkülönülten a tanuló nevére szólóan kell megkötni. A gyakorlati képzést szervező szervezet a tanulót további jutalomban, prémiumban, vagy szociális támogatásban részesítheti a gyakorlati képzés során elért eredménye, teljesítménye alapján.

A tanulót mindezek mellett szünet és felkészülési idő illeti meg, melyek kiadása során figyelembe kell venni, hogy a gyakorlati képzés csak a tanév szorgalmi időszakában szervezhető meg (az összefüggő szakmai gyakorlat, valamint az összefüggő szakmai gyakorlat mulasztásának pótlása kivételével). Az iskolai szünetek (őszi, téli, tavaszi) ideje alatt csak a szakképző iskola engedélyével szervezhető gyakorlati képzés, azzal a feltétellel, hogy a szabadnapokat más gyakorlati képzési napokon kell a tanuló részére biztosítani.
Amennyiben a tanuló teljesítette a szorgalmi időszakban előírt gyakorlati óraszámot, valamint az összefüggő szakmai gyakorlatot, és mulasztása nincs, akkor további gyakorlati foglalkozásra nem kötelezhető.
A komplex szakmai vizsga előtti időszakban vizsgára való felkészülés céljából a tanuló részt vehet a gyakorlati képzésen, azonban figyelembe kell venni, hogy a Szakképzési törvény kapcsán ebben az esetben is megilleti a minimum 10 napos felkészülési idő. Ezt a felkészülési időt a komplex szakmai vizsga előtt kell kiadni.

Köztes kamarai ellenőrzés során – a Szakképzési törvény értelmében – a tanulót megillető juttatásokat, kedvezményeket is ellenőrzik, így megvizsgálják a tanuló részére történő juttatás kifizetésének módját és dokumentáltságát; a kifizetés időpontját; a járulékok levonásának és befizetésének módjait, az egyéb juttatások teljesítését.
Első tanuló felvétele esetén természetesen a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarával szükséges felvennünk a kapcsolatot, ahol a képzés típusa, a szakképesítés fajtája szerint pontos információkat bocsátanak a rendelkezésünkre. Ez mellett a Szakképzési törvény ide kapcsolódó rendelkezései is segítségünkre vannak a tanulóknak járó juttatások jogszerű kifizetésében. A tanulófelvétel egy hosszú távú beruházás, melynek kapcsán egy ügyes tanulóból hosszú távra képezhetünk szakképzett munkaerőt vállalkozásunk részére. ■
Forrás:
www.bkmkik.hu – 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről
Képek forrása:
www.careertechnj.org
tadesigntech.net
myspnv.com
5percado.hu
Kapcsolódó dokumentum:
kinek-mikor-mennyit-hogyan
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


