A duális képzés lehetősége a faiparimérnök-oktatásban
A Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karán a duális képzés az egyetemi oktatással karöltve az ipari vállalatok gyakorlati képzésben való részvételén alapul.

Ennek megfelelően a duális képzés, mint gyakorlatorientált oktatás, lehetőséget nyújt a hallgatóknak, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek és a mérnöki készségeket megalapozzák a felsőoktatásban eltöltött évek alatt.
A képzésben részt vevő vállalatoknak lehetőségük nyílik a munkaerőforrás-problémáik részbeni kezelésére azáltal, hogy a képzés közben kisebb projektekben tud a hallgató részt venni, valamint a képzést követően 3,5 éves munkatapasztalattal rendelkező ember állhat a vállalat rendelkezésére. A faipari mérnöki alapképzési szakon 2015-től működtetjük a duális képzési formát. Így egy kiforrott rendszerről beszélhetünk, melynek eredményeként a jelenlegi félévet követően már végzett hallgatóink is lesznek.
A KÉPZÉS LÉNYEGE
A duális képzés nem más, mint az egyetemi képzés és a vele párhuzamosan folyó szakmai gyakorlat, melynek célja, hogy a hallgatóink tapasztalt szakemberek iránymutatásai alapján megismerkedhessenek leendő szakmájuk gyakorlati kérdéseivel. Egy évet tekintve a hallgató 26 hetet az egyetemen, míg 22 hetet vállalatnál tölt. Felvételiző fiataljainknak a 3,5 éves munkatapasztalat és a vállalattól kapott jövedelem miatt lehet vonzó a képzés. Fontos megjegyezni azt is, hogy a hallgatók fizetésének ellensúlyozására lehetősége van a vállalatnak a szakképzési hozzájárulás csökkentésére is. Emiatt a duális képzés egy nagyon előnyös lehetőség, amit az előző években számos vállalat fel is ismert.
A 2019-ES KÉPZÉSBE TÖRTÉNŐ BELÉPÉS MÓDJA VÁLLALATOKNAK
2018 novemberének végéig keretmegállapodást kell kötni és egy tantervet kell készíteni az egyetemmel közösen. A felvételizők 2019 júniusáig jelentkezhetnek a duális képzésre, melyet követően a vállalatok kiválasztási eljárást bonyolítanak le. Ennek eredményeként kiválaszthatják a számukra megfelelő alapkészségekkel rendelkező fiatalokat.
A duális képzés támogatásával nemcsak az egyetemet támogatja, hanem a szakma iránt érdeklődő fiatalokat, saját vállalatukat, és nem utolsósorban a faipari ágazat munkaerőpiaci helyzetén is segítenek!
Bővebb információk a dualis.uni-sopron.hu oldalunkon találhatók.
Elérhetőség:
Dr. Németh Gábor egyetemi duális képzések felelőse
Tel.: 36-30/363-1404
E-mail: nemeth.gabor@uni-sopron.hu
Kapcsolódó dokumentum:
a-dualis-kepzes-lehetosege-a-faiparimernoek-oktatasban
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


