Vizsgamunka-kiállítás a Kozmában

A faipari szakoktatás egyik legrégibb iskolájában, az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziumban (korábbi nevén Faipari Technikum) ismét reprezentatív kiállítás keretében mutatják be a végzős hallgatók a szakmai felkészültségüket bizonyító vizsgamunkákat.

A több mint 135 éves múltú, nagy hagyományokkal rendelkező Kozma több évtizede folytatja azt a már minden részletében kiforrott gyakorlatot, hogy a végzős faipari technikusok az év során az iskola jól felszerelt műhelyeiben egyedi, saját tervezésű és gyártású vizsgamunkát készítenek. Jelenleg az iskola profiljában faipari technikusokat három különböző formában képeznek:

  1. A hagyományosan ebben az iskolában 14 éves koruk óta középiskolai tananyagot tanult és érettségit tett diákok 1 éves, tisztán szakmai képzés után vizsgázva lesznek faipari technikusok.
  2. A korábban valahol másutt érettségizett, de a faipar iránt érdeklődő hallgatók 2 év alatt, nappali oktatási rendszerben tanulják a szakmát.
  3. A valaha bárhol érettségit szerzett érdeklődők felnőtt esti tagozatos képzés keretében tanulják a szakmát, majd tesznek vizsgákat és lesznek faipari technikusok.


Társasjátékdoboz(dió, ében, bukszus) – Bánrévi Ferenc


Faragott, intarziás díszdoboz (hárs) – Lukács Gábor Dénes


Ácsolt láda (bükk) – Kovács Márton

Mindhárom képzési forma gerince ugyanaz a tananyag. A cél az, hogy mind elméletben, mind gyakorlatban meg tudjanak felelni a szakmai elvárásoknak és az életben akár saját vállalkozásban végezzék munkájukat vagy irányítsanak szakmai területeket. Több évtizedes hagyománya van a záróév végén bemutatásra kerülő vizsgamunkáknak is.

Az utolsó tanév első óráin már be kell mutatni a szaktanároknak azokat a terveket, vázlatokat, amiket a diák megálmodott. A vizsgamunka készítésének mindössze néhány kötött szabálya van:

  • Legyen rá szüksége a diáknak.
  • Legyenek benne olyan hagyományos szerkezeti kötések, melyek a klasszikus bútorgyártás szabályait követik.
  • A termék készüljön természetes faanyagból, ugyanakkor használható agglomerált lapanyag is, de csak furnérozva.
  • Felületkezeléshez használjon korszerű bio felületkezelő anyagokat.


Ékszerdoboz (juhar) – Pavelka Péter


Kombinációs széf (körte) – András László

Ezt a néhány szabályt betartva a diákok szabadsága nagyon széles körű. A termékpalettán idén is sokféle bútor szerepel. A 45 bemutatott vizsgamunka majdnem harmada dohányzóasztal, igaz, ezek anyagban, stílusban, formában, szerkezeti megoldásokban nagyon eltérnek egymástól. Természetesen más termékek is szép számmal előfordulnak. Így van több étkezőasztal, ágy, komód is.

A faanyagok skálája széles: gyakori a dió, a tölgy, a juhar és a cseresznye. Ugyanakkor szépszámú egzóta is előfordul. A hagyományos bútorokon túl minden évben vannak, akik valamilyen különleges terméket készítenek. A régi paraszti kultúra bútorai ritkán kerülnek terítékre, de az idén kettő is készült ebből a kategóriából.

Így készült egy fenyő karos pad gyönyörű és klasszikus levéldíszítéssel, és egy több ezer éves múlttal rendelkező ácsolt láda, ami szuszék néven is ismert. Mindkettő igényes kivitelű, szép darab és szerencsére egyik sem akart igazi népi bútor lenni.

Kis méretei ellenére nagyon sok ötletet és munkát tartalmazott a körtefából készült, bonyolult zárral működő kombinációs széf, az aprólékosan faragott és intarziázott díszdoboz, egy egyszerűnek tűnő dió társasjátékdoboz négy értékes fából készült fiókocskával. Szintén a különlegességek sorát növeli a diófából készített erősítődoboz, valamint egy gitártok.


Erősítődoboz Szakmai minősítés (dió, juhar) – Déri Péter; a gitárnál Brányi Vivien


Ládapad (fenyő) – Molnár Anna Mária

Szokatlan módon az idei kiállításba bekerült egy kakukktojás is. A bútorok sorát megszakítja egy önálló vitrin, amiben egy különleges faruha található. Egy fiatal hölgy (aki még csak az első évét fejezte be az érettségi utáni szakon) saját tervezésű és készítésű, komplett koktélruhát állított ki. A több száz darab dió- és juharlapocskából zsineggel összefűzött ruhát furnérokból hajlított gallér- és szegélyelemek teszik még izgalmasabbá.

A Kozmában a 2000-es évek elején indult egy teljesen új képzési ág. A több éven keresztül folyó lakberendező-képzés idővel átalakult a fás vonalat is magába foglaló bútorművesképzéssé: néhány éve dekoratőrképzés folyik az iskolában. Az új szakmai vonal friss szellemiséget és elsősorban képző- és iparművész tanárokat igényelt. Az új kollégák szakmai hatása rövidesen a faiparos vonalon is jelentkezett. A vizsgamunkák zsűrijében részt vevő művészek pozitív kritikái hatására az év végi kiállítás bútorai finomabb formájúvá, arányosabbá, esztétikusabbá váltak, nagymértékben növelve azok értékét.


Dohányzóasztal ( tölgy, üveg) – Birinyi Barnabás


Dohányzóasztal (dió, műgyanta) – Kulánda Dávid


Rajzasztal (tölgy) – Balázs Bálint

Természetesen a dekoratőrhallgatók is vizsgamunkára kötelezettek. Általában a végzősök egész éves munkáit felölelő portfóliójából készítenek rendkívül látványos paneleket, amiket az aula galériarészén helyeznek el. Az idei év legjobb 10 hallgatói munkáin túl a legtehetségesebb 9–12. osztályos diákok rajzait és egyéb kézművesfeladatait válogatták ki tanáraik.

Jól látható a fejlődés az évek előrehaladtával. Az idősebbek egyre bátrabban nyúlnak az új, különleges grafikai megoldásokhoz, technikákhoz. A korábban végzett technikusok között sok olyan van, aki tehetségével, szorgalmával az évek során komoly elismertséget, hírnevet szerzett. A jó néhány egykori tanítvány közül az iskola szakmai vezetése kiválaszt egyet, akit díszvendégként meghívnak a kiállításra.

Ebben az évben Nagy Arnold volt a díszvendég, aki 20 éve végzett. Legszebb belsőépítészeti terveit, egyedi beépítési munkáit kiállítási panelen mutatta be. Üdvözlőbeszédében elmondta, hogy nagyon jó alapokat kapott az iskolától és a hiteles szakmai tanárok a mai napig példaértékűek számára. Munkáiban ő is mindig következetesen precíz, soha nem ad ki a kezéből gyengébb minőségű munkát.

Mint elmondta, a hitelesség és megbízhatóság mellett nagyon fontos az idegen nyelvek és a számítástechnika ismerete és napi szintű használata. Ezek nélkül ma nem lehet jó, sikeres vállalkozást működtetni.


Fából készült koktélruha (dió, juhar) – Galántai Maja

Az idei év is gazdag termést produkált a vizsgamunkák területén. A június 6–21. között látogatható kiállítás nemcsak a szakmai érdeklődőknek és diákoknak lehet érdekes, hanem a közeli és távolabbi kívülállóknak is, akik már évek óta várják ezeket az izgalmas bútorokat bemutató kiállításokat.


Kapcsolódó dokumentum:


vizsgamunka-kiallitas-a-kozmaban


Tetszett a cikk?