Versenyzők, felkészítések – a szakértő szemével

Világszerte lázas a készülődés a WorldSkills szakmai versenyre, amelyet idén augusztus 22–27 között rendeznek meg az oroszországi Kazanban. A megmérettetésen Simon Krisztián képviseli a bútorasztalos szakmát, míg az épületasztalosok között Fekete Martin indul magyar színekben.

Babanecz Csaba szakértővel, az épületasztalos szakmában induló versenyző felkészítőjével, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSzC) csapatának koordinátorával beszélgettem a felkészülés finisében.

– Komoly előkészületeken vagytok túl, hiszen már februárban megkezdődtek az intenzív felkészülések, mind az épületasztalos mind pedig a bútorasztalos szakmai versenyzővel. Mit lehet tudni erről az időszakról?

– Valóban kemény hat hónap van mögöttünk. Ráadásul idén nem indult párhuzamosan a felkészítés sem. Krisztiánnal, aki a 2018-as Euroskills verseny bútorasztalos aranyérmese, szinte megszakítás nélkül ment tovább a közös munka, amit Fekete Zoltán felkészítővel, a bútorasztalos versenyszám szakértőjével együtt végeztek. Az épületasztalosok között tavaly aranyérmet szerzett Nagy Ádám János viszont a 25 éves életkora miatt már nem nevezhetett be az idei világversenyre, ezért itt egy válogatóversenyt tartottunk az év elején. Végül Fekete Martinra esett a választás, vele márciustól készülök a nagy megmérettetésre.

– Krisztiánt már láttuk ilyen kaliberű versenyen dolgozni, olvasóinknak már volt módjuk megismerni őt. Martinról mit tudhatunk meg így előzetesen?

– Fekete Martin korábban már részt vett egy előválogatón, még 2017- ben. Akkor be is került a harmadik fordulóba, de végül ott nem jutott tovább. Idén ismét nekivágott, így sem nekünk nem volt újdonság az ő személye, sem neki nem volt új a terep. Róla azt mondhatom, hogy maximálisan elhivatott, hiszen nem adta fel, rengeteget készült, így teljesen tudatosan jelentkezett az idei válogatóra is, amit magabiztosan meg is nyert. Egyébként kiváló kézügyességgel rendelkezik, és az is megmutatkozott, hogy sok ötlete van. Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy Krisztián rengeteget segített neki a felkészítés alatt; ismeretes, hogy egy ilyen kaliberű verseny mentálisan is nagyon keményen megterheli a versenyzőket. Szóval nagyon jó barátságba kerültek egymással, ami szintén egy fontos szempont, hiszen ez egy csapatmunka is egyben. Ez utóbbiban szerencsére Martin munkáltatója is partner: annak érdekében, hogy maximálisan tudjon koncentrálni a felkészülésre, a munkahelyi feladataitól is mentesítették fél évre. Még mondjuk el Martinról, hogy a soproni Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskolában végzett, gyakorlati tanára Viasz-Kádi Tibor tanműhelyvezető volt, aki folyamatosan követi és segíti a munkát.

– Térjünk át a versenyre! Úgy tudom, 2019-től változott a versenyszabályzat…

– Így van. Hagyományosan a szakértők a szakterületükön belül benyújthattak egy-egy versenyfeladat javaslatot, amelyekből aztán szavazással került ki a tényleges versenyszám. Az épületasztalosok között idén az a változás, hogy három elődöntős munka került kiválasztásra, amelyeket februárban ismét szavazásra bocsátottunk, hogy melyik legyen a befutó. Ennek az eredménye azonban titkos, csak a verseny előtti napon derül majd ki. A bútorasztalosoknál az a változás az előző évek versenyszabályzatához képest, hogy a három elődöntős feladatból sorsolással kerül ki a versenyfeladat. Egyébként mindkét esetben egy külsős szakértő fogja a megszavazott, illetve kihúzott feladatot elsőként megkapni, aki aztán 30%- ban módosításokat hajt végre, és ez lesz a végső versenyfeladat, amit csak a versenynap reggelén tud meg a versenyző. Így értelemszerűen mi is mindhárom feladatra rágyakoroltunk a két szakmában, szintén 30%-os módosításokat alkalmazva.

– A gyakorlófeladatokról mit lehet tudni?

– A bútorasztalos feladatok között két különböző állványszerkezetű kisbútor található, ajtóval, fiókkal, hagyományos és modern szerkezeti kötésekkel, valamint furnérozással és intarzia berakással. A harmadik egy íróasztal, szintén a már felsorolt tartalmakkal. Nálunk, az épületasztalosoknál egy keretszerkezet és egy 3D-s feladat van kombinálva. Változás a korábbi évekhez képest, hogy egy komplett feladat van, amely tartalmazza a keretet és a 3D-s feladatot is. Mindkét szakmában tölgyfa lesz a versenyanyag.

A SkillsHungary program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve valósul meg. A bútorasztalos és az épületasztalos szakma szponzorálását a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum, a Festool Magyarország és a H-Didakt Kft. biztosítja. A versenyzők a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának nemzetközi szintű Skills felkészítő műhelyében készülnek a versenyre. A versenyzők felkészítését a korábbi versenyzők is segítik szakmai tudásukkal és a versenyeken szerzett tapasztalatokkal.


Kapcsolódó dokumentum:


versenyzok-felkeszitesek-a-szakerto-szemevel


Tetszett a cikk?