Robot race 4.0
2019. december 13-án immár a 4. alkalommal megrendezett megmérettetésre újra közel húsz csapat jelentkezett az ország egész területéről. Nyugat-Dunántúl mellett erős jelenléttel képviseltették magukat az észak-, kelet- és dél-magyarországi régiók is.

A Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara által szervezett Robot Race 4.0 verseny során háromfős, középiskolás csapatok küzdhettek meg az értékes nyereményekért. Az első futamban össze kellett gyűjteni a robot alkatrészeit – „váltsd tudásod szenzorokra!” – olyan feladatok megoldásával, amelyek a leendő mechatronikai mérnököknek nem okozhatnak gondot. A kapott pontokból szerezhették meg a szenzorokat és a programozható téglát. A második futamban az arborétumban kellett a motorokat megtalálni térkép segítségével. Végül a harmadik futamban a robotokra programot kellett írni, hogy végrehajtsák a kitűzött feladatot.
A robotok feladata nemcsak az volt, hogy a pályán jól tájékozódjanak, hanem a programozásban kicsit mélyebbre merülve adatokat is kell gyűjteniük a külvilágról, amit fel kell dolgozniuk és megjeleníteni a kijelzőn.

A nyertes csapat a győri Jedlik Lego Robot Team GYSZC (Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma) lett, a csapat tagjai Tímár Bálint, Kovács Zoltán és Klenovszky Áron diákok, felkészítő tanáruk Bognár Pál volt. A verseny az EFOP 3.6.1 projekt keretei között került megvalósításra.
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek-2020-01
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


