IT képzés, átképzés
A digitális tudás ma már alapfeltételnek számít a KKV szektor bármelyik szereplője számára, így a fapari vállalkozások, illetve cégek életében is nélkülözhetetlen tétel. Már csak ezért is érdekes a hír: Magyarország kormánya most egy ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatást hirdet meg 2020. május 11-én – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára online sajtótájékoztatóján. A program az Európai Unió által biztosított forrásból kerül megvalósításra.
Milyen képesítést nyújt a 8 hetes képzés?
1. Alapszintű informatikai ismereteket szerezhet a résztvevő, azaz
- a felhő alapú munkavégzés és a közös csoportmunka ismérveit;
- a Windows operációs rendszer működését;
- hálózati alapismereteket.
2. Továbbá a programozás alapjaiba is betekintést lehet nyerni egy weboldal felépítésén keresztül, azaz az illető a HTML, CSS, Javascript alapjainak elsajátításával weboldalakat is készíthet a későbbiekben.
Kiknek szól a felhívás?
1. Azoknak, akik képezni szeretnék magunkat.
2. Ugyanakkor azoknak is szól, akik cégüket digitálisan felkészültebbé szeretnék tenni, illetve tevékenységüket, termékeiket/szolgáltatásaikat úgy szeretnék naprakészen tudni az interneten, hogy mindezt házon belül oldják meg: saját munkatársaik képzésével, továbbképzésével, esetleg átképzésével.
A képzésre bárki jelentkezhet, aki:
- betöltötte a 18. életévét;
- saját számítógéppel, továbbá
- interneteléréssel rendelkezik;
- május 22-én 12 óráig leadja jelentkezését.
Az angol nyelvtudás előnyt jelent, de nem alapfeltétel.
A kurzus záróvizsgával zárul, amelynek sikeres teljesítése egyben lehetőség ad arra, hogy 100 százalékos állami támogatással lehessen továbbtanulni majd a programban elérhető IT-képzések egyikén.
A 8 hetes képzésről bővebben az Újratervezés Program weboldalán, valamint a VALI – Vállalkozói Információ portálon lehet tájékozódni.
Figyelem: a jelentkezési határidő 2020. május 22.!
Kép forrása: www.lynda.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


