Tudományos diákköri és művészeti konferencia
A Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara decemberben rendezte meg a Tudományos Diákköri (TDK) és Művészeti Diákköri Konferenciát (MDK). A diákok szakmai, tudományos megmérettetésén színvonalas előadásokat láthattak a konferencián részt vevő érdeklődők. Minden hallgatónak 10–10 perc állt rendelkezésére, hogy bemutassa önálló tudományos, ill. művészeti munkáját, munkásságát.

Hagyományszerűen az előadásokat a szakmai gyakorlati életből hívott zsűri értékelte, ill. bírálta szigorú szempontok szerint, mint az előadás szemléltetése, tartalmi színvonala, az előadás szakmaisága, a szakterületen való jártasság, az előadó vitakészsége stb. A TDKés MDK-munkákat az előadásokat megelőzően írásban is be kellett nyújtani, hogy a különböző témák szakértői elbírálják azokat közel hasonló szempontok szerint.
A konferencia műszaki szekciójában 12 izgalmas témájú prezentáció került bemutatásra. A művészeti szekcióban ugyan kevesebb hallgató mutatkozott be önálló munkával (6), de mindegyik fölhívta magára a figyelmet eredetiségével, kreativitásával. Mindkét szekcióból az első három helyezett, valamint a különdíjasok automatikusan jogot szereztek a 2021-es országos döntőben való részvételre, amely Győrben, a Széchenyi István Egyetemen kerül megrendezésre. A zsűri további munkákra is tehetett javaslatot, az OTDK-n, ill. OMDK-n való részvételre. A Művészeti Diákköri Konferencia (MDK) eredményei:
1. helyezés: Salgó-Nemes Rebeka Téma: Lápi manók, bábfigurák
Konzulens: Nagy Máté
2. helyezés: Cseszkó Hanna Téma: Tükör, installáció
Konzulens: Nagy Máté
3. helyezés: Csepregi Dóra Téma: Babérligetkönyv, plakát
Konzulens: Nagy Róbert
OMDK-ra továbbjutott még: Bechtold Fülöp
Téma: Cseppkávé, termékterv
Konzulens: Máthé Katalin
A Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) eredményei:
1. helyezés: Hodgyai Zsolt Téma: Szigetelőanyag készítése cseppfolyósított faanyagból
Konzulens: dr. Pásztory Zoltán
2. helyezés: Ráncsik Mihály Téma: Telefonfülke születik
Konzulens: dr. Horváth Péter György, Árkossy Tamás
3. helyezés: Prajcer Máté Téma: Faanyagok hődiffúziós tényezőjének meghatározása
Konzulens: dr. Komán Szabolcs, dr. Borza Sándor
Különdíj: Novák Dominik Téma: Tejsavas faanyag-modifikáció
Konzulens: dr. Bak Miklós
Különdíj: Vass Martina Téma: Játszóterek fa- és faalapú szerkezeteinek faanyagvédelmi szempontú elemzése
Konzulens: dr. Horváth Norbert
A Simonyi Károly kar hallgatóinak részvétele a kari Tudományos Diákköri Konferencián az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetség Program által meghirdetett „A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” című pályázat NTP-HHTDK-19 számon nyilvántartott támogatásával valósult meg.
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


