Horváth Gábor elitalakulata a Vörösmarty Mihály Technikumban
„Elitalakulat tagjai, igazi specialisták, akikből nem sok kell, hanem maréknyi profi. Kiváltság lehet közéjük, a Vörösmarty Mihály Technikum faipari technikusai közé tartozni."

– Ők nem a gyártási oldalt fogják erősíteni, hanem a gyártást előkészítő oldalt. Kezdve onnan, hogy felveszik a kapcsolatot az ügyfelekkel, lepontosítják velük a részleteket. Adott esetben tervezési munkákat is képesek lesznek elvégezni; tanulnak nálunk számítógépes tervezést is. Mindazt, amit az ügyfelek kérnek, nekik kell átfordítaniuk a gyártási oldalra. Gyártmányterveket kell tudniuk készíteni, amit aztán az asztalos legyárt. Menet közben a faipari technikus dolga, ha szükséges, koordinálni, irányítani, betartani és betartatni a szabályokat. A gyártásra vonatkozó technikai szabályokat ugyanúgy, mint például a munkavédelmi szabályokat. Ezeken túl egészen magának a terméknek a kiszállításáig, átadásáig, beépítéséig, beszereléséig is eltart a faipari technikusok munkája. Alapvetően az irányító feladat az övék, de ha kell, meg kell tudniuk ragadni a szerszámokat: illesztenek, csavaroznak, segítik az asztalosokat – diákjairól, jövőbeli kollégáiról Horváth Gábor, a Vörösmarty Technikum faipari munkaközösség-vezetője beszélt lapunknak.
A megrendelő, a belsőépítész és a formatervező gondolatait, igényeit is értik
Horváth Gábor 10 éve tanít itt. Korábban, közel két évtizedig a faipar különböző területein dolgozott a bútorgyártáson és -tervezésen kezdve a kereskedelmen és a kisüzemi, sorozatgyártáson át a projektmenedzseri feladatkörig. – Faipari szakközépiskolát végeztem Zalaegerszegen. Adódott egy lehetőség, mehettem tovább a Soproni Egyetem faipari mérnöki karára, amit aztán sikeresen el is végeztem. Az egyetemi éveim alatt mélyült el a fa iránti szeretetem – mondta. – Gyerekkoromban édesapámmal sokat dolgoztunk a garázsban, a sufniban, kinn a telken. Készítettünk lépcsőt az emeletre, javítottuk a bútorokat, nekem innen fakad a fa iránti szeretetem.
A Vörösmarty Technikumban a korábban indult technikusi évfolyamokon a képzési idő négy plusz egy év. A negyedik év végén érettségi vizsgát tesznek a diákok, azután dönthetnek arról, kívánják-e az ötödik évet is teljesíteni.
Az idén, 2020 szeptemberétől induló új szakképzési rendnek megfelelően azonban a fa és bútoripar ágazat már feltétlenül ötéves, amely így érettségi és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Az itteni képzés jó alap a faipari mérnöki felsőoktatás felé. Horváth Gábor elmondása szerint diákjaik már a középiskolából kilépve amolyan „kismérnökök”, faipari mindentudók. Ők lesznek azok, akik szót értenek majd nemcsak a belsőépítészekkel, a bútortervezőkkel, a formatervezőkkel, a megrendelőkkel, a vásárlókkal, hanem a kivitelezőkkel, a mesteremberekkel is. Képesek műszaki rajzba átültetni mindazt, amit az említett kreatívok elgondolnak, látványtervekben eléjük raknak.
– Jelenleg egy 12., egy 10. és egy 9. évfolyamos faipari technikusi osztálya van a Vörösmartynak, összesen közel harmincan járnak a három évfolyamra. A kis létszám révén a tanárok és a diákok között olyan szakmai kapcsolatok alakulnak ki, amely lehetővé teszi a mélyreható tudásátadást – fogalmazott. Ezen a szakon a szakmai elmélet az uralkodó, kéthetente egy-másfél nap gyakorlatuk van, ami az iskolában zajlik.
– Diákjaink többsége abban gondolkodik, hogy egyéni vállalkozást indít, vagy becsatlakozik a szülők által már elindított vállalkozáshoz. Szerintem, mint egyéni vállalkozók meg fogják csinálni a munkák asztalos részét is – mondta Horváth Gábor. – Egy kis- vagy középvállalkozásban képesek lesznek elvállalni és vinni a gyártás-előkészítést. Nyilván kell nekik pár év betanulási időszak a helyi szokásokba, tempóba. Továbbá a közelünkben is vannak olyan cégek, akikkel komoly szakmai kapcsolatot ápol az iskola, nyári gyakorlati helyeink – nevezetesen a fehérvári Garzon Bútor, illetve az Ertl Faipari Kft. Móron, de vannak további cégek is –, akik foglalkoztatnak kifejezetten gyártás-előkészítő tevékenységben embereket.”
Írja a FEOL.hu
Forrás:
Feol.hu
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


