HALÁLOS BALESETEK AZ IKEA EGYIK KOMÓDJA MIATT
A nem megfelelő rögzítés miatt az IKEA egyik terméke, a Malm névre hallgató komód hat kisgyermek halálát okozta Észak-Amerikában. A bútort már visszahívták, sőt még a forgalmazását is befejezték.
Komplex kampányba fogtak a tájékoztatással kapcsolatban, hogy felhívják a vásárlók figyelmét, hogy megfelelően rögzítsék a bútorokat, hiszen ehhez minden alkatrészt biztosít a cég, illetve az összeszerelési útmutatóban is kihangsúlyozzák a fixálás fontosságát.
A fent említett halálos kimenetelű baleseteknél a bútor nem volt rögzítve, így az felborult. Az Amerikai Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottság (CPSC) statisztikái szerint Amerikában minden második héten történik egy halálos baleset a bútorok, használati tárgyak szakszerűtlen rögzítése miatt.
Magyarországon nem vonták ki a forgalomból a Malm komódot, a cég hazai képviselete azzal indokolta a döntést, hogy az amerikai szigorítások az adott országrész statisztikai adataira alapoznak, és az IKEA fiókos szekrényei minden európai uniós és az egyéb világszerte elfogadott követelménynek megfelelnek.
„A termékbiztonság kiemelten fontos az IKEA számára, és azt szeretnénk, hogy mindenki – nem csak az IKEA-vásárlók – tisztában legyen a bútorok felborulásából adódó veszélyekkel és megelőzésükkel. Hangsúlyozni szeretnénk: a fiókos szekrényeinket KÖTELEZŐ a falhoz erősíteni” – nyilatkozta Varga-Nagy Eszter, az IKEA Magyarország PR-vezetője.
(Forrás: divany.hu)
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-julius-06
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrész
A Wood-Mizer a HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrésszel, egy kompakt, nagy teljesítményű géppel bővíti ipari termékkínálatát, raklapok és fűrészá...
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei


