Asztalosipari szerelvények
Egy-egy bútornál vagy ajtónál a termékhez képest többnyire elenyészőnek tűnik a szerelvények mennyisége, hiszen vagy semmit sem látunk ezekből, vagy a felületen épphogy csak megjelennek. Ugyanakkor ezek nélkül a bútorok, ajtók, ablakok nem nyílnak, a fiókot nem lehet kihúzni, a szekrényeket nem lehet bezárni, a kulcslyuk csupaszon virít a faanyag felületén.
A fenti funkciókat és ezek mellett bizonyos díszítési feladatokat több ezer éve a vasalatok, veretek látják el. Már a mezopotámiai bútorokon is használtak domborított bronzlemezeket a pontatlan szerkezeti megmunkálások miatt a bútorok megerősítésére, díszítésére. Az évezredek során ezen szerelvények száma egyre nőtt és finomodott. A modern bútorgyártásban látványban többnyire alárendeltek, de funkcióikban annál fontosabbak ezek a fa-, fém-, műanyag elemek.

A Ligeti Henrik szerelvénykatalógus címlapja
A Trianon utáni időszakokban az addigi bőséges (többnyire osztrák, német) import lehetősége nagyon beszűkült. Ki kellett erre a területre is építeni a zömmel hazai ellátást. A harmincas évek közepére a világválság után Magyarországon jó néhány speciális szerelvénygyártó termékeit forgalmazták.
Szükség is volt a rendkívül sokféle vasalatra, zárra, szerelvényre, hiszen a gazdaság fellendült, az emberek sok új, modern bútort vásároltak, rengeteg ház és lakás épült. A korszak egyik ismert nagykereskedője volt Ligeti Henrik, akinek 1935-ben megjelent katalógusa jó néhány száz különféle terméket kínált a bútorgyártóknak. A Budapest belvárosában (VII. kerület, Nagydiófa utca 2. – szemben a Rókus Kórházzal) lévő hatalmas üzlet igyekezett a legújabb, legkorszerűbb, többnyire hazai gyártású termékekkel ellátni vásárlóit.

Ablakszerelvények
A katalógus első blokkjában az épületasztalos termékek gyártóinak kínálnak szerelvényeket:
■ Ajtózárak egy- vagy kétszárnyú ajtóra egyszerűbb és biztonsági kivitelben.
■ Belső ajtók, szoba-, árnyékszék-, fürdőkabin- stb. zárak.
■ Tolózárak minden ajtófajtára.
■ Ajtópántok (dió, bevéső).
■ Speciális ablakvasalatok (kitámasztók, nyelvek, csappantyúk, tolózárak, fogantyúgombok).
■ Redőnyalkatrészek.
■ Kirakatzárak, támaszok, fogantyúk.
■ Külső ajtók és belső ajtó kilincsek rézből öntve, sajtolva.

Sárgaréz kilincsek
A második blokkban az előbbinél nagyobb számban kínálnak szerelvényeket bútorokhoz:
■ Zárak (szekrény-, óraszekrény-, íróasztal-, fiók-, zongora-, láda-, tolóajtó-, üveglap).
■ Pántok (csuklós, láda, csapos, zongora, szekreter stb.).
■ Csappantyúk (rugós, golyós, szekreter stb.).
■ Görgők (kanapé, fotel, íróasztal stb.).
■ Ágy sarokvasalások.
■ Fogantyúk (ajtó, fiók, tolóajtó, láda).
■ Fésülködőtükör-csavarok.
■ Sajtolt és öntött bútorveretek (fiók- és ajtóhúzó veretek) – antik és modern kivitelben.
■ Fiókgombok
■ Kulcscímek
■ Kalaphorgok (akasztók)
■ Esernyőtartók
■ Képakasztók.

Ágyvasalások
A működtető fémszerelvényeken túl fából készült bútoralkatrészeket, díszítőelemeket is kínáltak szép számmal, így:
■ Esztergált bútorlábakat, fogasszeget, polctartót, fiókgombokat, oromdíszeket, támaszokat, karniskarikát.
■ Faragott díszítőelemeket (rózsa, rozetta, akamtuszlevél, csigás oszlopfő, barokkos sarok- és fejdíszek stb.).
■ Masszából sajtolt, ragasztható, szegezhető rátét díszek tömegével lehet az egyszerűbb bútorokat látványosabbá tenni.
A szerelvények rögzítéséhez természetesen rengeteg rögzítőelemet, csavart és szeget kínálnak a funkcióhoz szükséges formában és méretben.

Sajtolt bútorveretek
A vasalatok, veretek a legjobb minőségű anyagokból készülnek. A belső működtető elemek gyakran sajtolt vagy öntött réz fényezve. Ebben a korban válik divatossá a nikkel vagy króm bevonat.
A húszas évek közepétől lassan, majd egyre nagyobb területet lefedve itt is megjelenik a műanyag. Elsősorban a fogantyúk, húzógombok látható részein találunk színes műszaru vagy celluloid műanyagot. A szakmatörténettel foglalkozó gyűjtők elsősorban szerszámokra specializálják magukat, de a korabeli szakirodalom, katalógusok, szakkönyvek legalább olyan izgalmas gyűjtési terület.
A ritkaságuk miatt a nyomtatott szakmai emlékek közül is kiemelkedőek a vasalatkatalógusok. Ezért mutatom be a közelmúltban szerzett Ligeti Henrik-féle kiadványt, az 1935-ben megjelent csemegét.

Esztergált és faragott bútorlábak
Kapcsolódó dokumentum:
asztalosipari-szerelvenyek-a-ket-vilaghaboru-koezoett
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


