Zengővárkony szelídgesztenyéje indul Az év fája címért

Február végéig lehet szavazni az európai Év fája versenyben szereplő 13 fára, köztük a Magyarországot képviselő zengővárkonyi szelídgesztenyére a www.treeoftheyear.org oldalon.
Magyarországot 2018-ban egy igazi túlélő, Zengővárkony hős szelídgesztenyéje képviseli, amely 2017 novemberében 4088 szavazattal lett a hazai Év fája cím birtokosa. A 300 éves szelídgesztenye élni akarásának és az őt körülvevő közösségnek köszönhetően a századok során kigyógyult a kéregrákból, túlélte az államosítást, és azt is, amikor egyszer a közeli katonai lőtér őrzésére rendelt katonák felgyújtották, hogy felmelegedhessenek.
A versenytársak között megtalálható még egyebek mellett a világ legnagyobb parafatölgye, amely Portugália jelöltje, a cserkészmozgalom szimbólumává vált angliai tölgy és idén először egy orosz fa is. A kezdeményezés immár nyolc éve hívja fel a figyelmet a fák és az emberek, a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a fáknak Európa kulturális és természeti örökségében betöltött szerepére és jelentőségére. A mezőnybe történetük, közösségben betöltött szerepük és nem a koruk, méretük vagy szépségük miatt kerülnek a fák.
A verseny történetében eddig háromszor nyerte magyar fa a fődíjat: 2012-ben egy felsőmocsoládi hársfa, 2013-ban az egri termálfürdő platánja lett a győztes, 2016-ban pedig a bátaszéki molyhos tölgy lett az európai Év fája. Ebben az évben is két fára szavazhat mindenki, az egyedekre pedig az összegzés szerint évente több mint 200 ezer szavazat érkezik. A szavazás február 28-ig tart, az eredményt március 21-én, az Erdők Világnapján hozzák majd nyilvánosságra a szervezők a brüsszeli díjátadón. A kezdeményezéshez 2018-ban újonnan csatlakozott Horvátország, Oroszország, Románia és Portugália.
A nemzetközi versenyt az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A mozgalomban évente több százezren vesznek részt, a versengő országok száma a kezdetek óta 5-ről 13-ra emelkedett.
Kapcsolódó dokumentum:
zengovarkony-szelidgesztenyeje-indul-az-ev-europai-faja-cimert
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


