Az óriáscincér
Az óriáscincér(Titanusgiganteus) egy neotropikus, hosszú csápokkal rendelkező bogár, az egyetlen a Titanus nemből és az egyik legnagyobb ismert bogárfaj, a maga 16,7 centiméteres hosszával.

Idehaza nem fogunk vele „összefutni”, mivel Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Peru, Guyanák és Észak-Közép-Brazília esőerdőiben fordul elő. Viszont ez a jószág az ismert legnagyobb bogárfaj a Földön.
Persze a trónért ádáz csatában áll a herkulesbogárral (Dynasteshercules), amelynek óriás hímjei 17,5 cm-re is megnőnek (ganajtúróféle). Azonban a herkulesbogár hímjeinek hatalmas szarvai vannak az előtorban, amely a teljes hossz felét teszi ki. Az óriáscincér teste tehát lényegesen nagyobb, mint a herkulesbogáré. A rövid, ívelt és éles csáprágók a ceruzát is képesek kettétörni és emberi húsba is bele tudnak vágni.
Röpképtelen, ezért inkább a vizuális elrettentést választotta védekezési módszernek. A lárvák sem lehetnek kicsik, bár eddig egyet sem sikerült felfedezni. A kutatók azt feltételezik, hogy korhadó fákból csemegéznek évekig. A járatok 30 cm hosszúak és 5 cm szélesek. A kifejlett egyedek csupán néhány hétig élnek; ekkor már nem táplálkoznak, ehelyett társkereséssel töltik idejüket, figyelmeztető sziszegéssel és harapással védekeznek.
Ritkaság számba megy, mert lelőhelye nehezen közelíthető meg. Sok turista fizet azért, hogy természetes élőhelyén, Dél-Amerika esőerdőiben figyelhesse meg a világ leghosszabb testű bogarát.
A nehezen gyűjthető bogárfaj elvétve található magán- vagy közgyűjteményekben, bár a rovarbörzéken több száz euróért néha hozzá lehet jutni. A Magyar Természettudományi Múzeum is őriz belőle két példányt. A kisebbik jelenleg egy vándorkiállítással az országot járja, a majdnem 14 centiméteres nagyobbik azonban soha nem hagyja el az épületet.
A legnagyobb magyarországi óriáscincér kalandos történetéről az alábbi linken olvashatunk:
https://archiv.magyarmuzeumok.hu/targy/342_molnar_gabor_es_az_oriascincer
Forrás:
archiv.magyarmuzeumok.hu
Készítette: DidierDescouens
Készítette: Bernard DUPONT
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Egger Dekoratív Kollekció 26+ kollekció a Forest kínálatában
Az EGGER megújult kollekciójának teljes palettája elérhető a FOREST kínálatában. A folyamatosan változó trendek és piaci igények alapján a fa alapanyagok specialistája most &aac...
Építsünk modern médiafalat!
A nappali a család életében nagyon fontos helyszín, érdemes a megtervezésére több időt szentelni.
A tervezés kézzelfoghatóvá válik
A Palette CAD megmutatja a különböző megjelenítési stílusok előnyeit. A helyiség- és bútortervezés vizualizációja az előnyök egész sorát kínálja.

