Interjú Wilheim Gáborral, a Fabunió elnökével
– Hogyan került a szakmába?
– Mindenkinek azt mondom, hogy én diplomás fakukac vagyok, faipari egyetemen tanultam, Drezdában, ahová a véletlenek sora vitt el. Zseniális kőszegi gimnázium 4 éve után sikerült a felvételi is, kijutottam Drezdába. Kint oktatott egy magyar professzor az építészkaron és ő megengedte, hogy áthallgassak a belsőépítészek óráira. Úgy jöttem haza, hogy egy Sopronban honosított faipari diplomám lett és gyakorlatilag némi jártasságom belsőépítészetben.

– Ilyen képzéssel milyen volt munkát keresni?
– A minisztérium felajánlotta, mint ösztöndíjasnak, hogy két munkahely közül választhatok: vagy a Tisza Bútorgyárban vállalok munkát – számomra a világvégén Kőszeghez képest, vagy pedig Nagykanizsán, a Kanizsa Bútorgyárban, ahová az édesapám egyébként évtizedek óta szállított szövetet a munkája miatt. A döntés egyértelmű volt.
A Kanizsa Bútorgyárban megint csak szerencsés voltam, az akkori igazgatónak az volt a hozzáállása, hogy habár elvégeztem valami elméleti dolgot, de nem tudok még semmit a szakmáról, úgyhogy fél éven keresztül körbeküldött a gyárban. Egy-egy hónapot töltöttem minden szakmai területen. Elmentem tehát a famegmunkáló üzembe, a kárpitosüzembe, a kooperációs partnerekhez, és gyakorlatilag mindenhol sikerült személyes kapcsolatot kialakítani a munkásokkal, akik később rengeteget segítettek, amikor vezetővé váltam. Akkor 1500-an dolgoztak a Kanizsa Bútorgyárban, csak egy példa: 130 fős tmk-csapat volt, ami ma elképzelhetetlen egy ilyen gyárban. Ezt követően lehetőségem nyílt arra, hogy a fejlesztésen bútortervezéssel foglalkozzak. Rengeteget dolgoztunk, hogy a BNV bútorkiállítására bejussunk, őrzöm is a két nagydíjat, amit a munkánk során szereztünk. 1977-ben kerültem ide, igazán kreatív időszak volt. 1985-ben első alkalommal hirdette meg az Iparművészeti Főiskola a designmenedzser szakot. Úgy éreztem, ezt nekem találták ki. A diploma megszerzését követően kerültem a kereskedelmi igazgatói posztra. Műszaki beállítottságú létemre, gyakorlatilag meg kellett tanulnom nemcsak tényekről beszélni, hanem érzelmi megközelítéseket is közvetíteni.
– Milyen változást hozott a rendszerváltás a bútorgyár életébe?
– Egy exportpartnerünknek köszönhetően kiprivatizáltuk a Kanizsa Bútorgyárból a kárpitos részleget, és ettől kezdve gyakorlatilag a nyugdíjazásomig vezettem a Kanizsa Trendet, ami az ország egyik legjobb kárpitosbútor-gyárává nőtte ki magát.
– Mi az, amire szakmai téren büszke?
– Leginkább arra, hogy az a 450 ember, aki ebben a cégben dolgozott, az a barátom volt mind. Családias hangulatban tudtunk dolgozni, tudtam őket motiválni. A másik, amire büszke lehetek, hogy sikerült felépíteni az Andante márkát, 2004-re a célpiacunk 64%-a ismerte és tudatosan kereste termékeinket az áruházakban.
– A szakmai életben mit jelent a Fabunio? Milyen értékeket képvisel és milyen többletet jelent a tagoknak és a szakmának?
– Magával a szövetséggel 2004–2005 körül kerültem kapcsolatba, habár a német tulajdonos ezt nem nézte jó szemmel. Akkoriban nagyon erős nagyvállalatok voltak a Bútorszövetség tagjai, és nagy unszolásra én is beléptem a Kanizsa Trenddel. Ez egy nagyon jó hangulatú, felszabadult, vidám társaság volt, még ha a piaci körülmények nagyon hullámzóak is voltak. És hát meg kell mondjam, én ott barátokat szereztem. 2010-ben vállaltam el az elnökséget, és azóta is elnök vagyok. A tavalyi nagy fegyvertényünk, hogy az asztalosszövetség és a Bútorszövetség úgy döntött, hogy jobb, ha Magyarországon ennek a pici iparágnak egy közös hangja van, ezért eldöntöttük, hogy összeolvadunk. Ez a folyamat elindult, és idén július–augusztus körül lesz vége, amikor a törvényszék bejegyzi az összeolvadást.
– Miért fontos ez az összeolvadás?
– A folyamat során találtuk ki az új nevet, ami magában hordozza az összetartozást, valamint a fa és bútor rövidítést is, ez már önmagában sokat elárul. Azért jó, mert szakmai társakkal tudsz leülni egy asztalhoz konkurenciahangulat nélkül beszélgetni, lehetőségeket találni, ami segíthet a saját piaci fejlődéseden, olyan know-how-t tudsz összeszedni, amire máshol nem nagyon van lehetőség, hacsak nem drága pénzért megvásárolni. A Fabunio ez. Egy érdeklődő, nyitott figyelmű közösség.
A másik szempont, hogy így sikerült négy fő ágazatot kijelölni, hiszen az energiáink és az anyagi lehetőségeink korlátozottak: egyrészt a fiatalok utánpótlás-nevelésével, másrészt a tudásátadással, harmadrészt a design thinking ösztönzésével, negyedrészt a piaci lobbival foglalkozzunk. Vannak népszerű konferenciáink, aktívan részt veszünk kiállításokon, a minisztériumok figyelnek ránk, kikérik a véleményünket.
Szinte minden faluban van egy asztalos, tehát az egész országot lefedjük a tevékenységünkkel, és szeretnénk, ha ez még hosszú évtizedeken keresztül így folytatódhatna.
Szerző: Fazekas Ildikó
Fotó: Mohai Balázs
Az interjú teljes változata megtalálható a Fabunio weboldalán: www.fabunio.hu
„A fenti tartalom létrehozására az Európai Szociális Alap forrásainak terhére, európai uniós finanszírozásból, a GINOP-5.3.5-18-2020-00180 sorszámú projekt keretében kerülhetett sor.”
Kapcsolódó dokumentum:
interju-wilheim-gaborral-a-fabunio-elnokevel
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


