„A sikerhez kudarcokkal kikövezett út vezet, de…

Van, akivel az ember azonnal megtalálja a közös hangot. A beszélgetőpartner személyiségéből és a témából adódóan rögtön elindul a kérdezz-felelek. Így voltam ezzel Kőszegen, amikor először találkoztam Kuntner Istvánnal.  Az asztalosnak tanult fiatalember mintegy 10 évvel ezelőtt – a volt munkaadója ötlete alapján – kezdett el fából szemüvegkereteket készíteni. Munkáit látva az első pillanatban csak annyit tudtam mondani: hát ez egyszerűen zseniális. 

Belépve a műhelybe azonnal megcsapott a feldolgozásra váró fa nyers illata. A sarokban ott figyelt egy fából faragott, szebb napokat megélt, restaurálást igénylő szerzetes, a diófa asztalon pedig egymás mellett sorakoztak a már kész szemüvegcsodák. Én pedig pimaszul válogattam, próbálgattam a szebbnél szebb darabokat. Szerencsémre István jól fogadta kíváncsiságomat, nyilván nem először tapasztalta a termékei iránti rajongást.

– Az ötlet és a végeredmény igazán lenyűgöző, de gondolom, amikor édesapád először engedett be a műhelyébe, még mással foglalatoskodtál. Eszedbe jutnak néha az első mozzanatok, amelyek meghatározták a későbbi pályaválasztásodat?                                                                  

– Talán négy éves lehettem, amikor már a műhely környékén játszottam, görbe szegeket kalapáltam, fadarabokat szegeltem össze – idézte fel a régi emlékeket István. – Az én Gepetto mesterem az édesapám volt, aki parkettásként és faművesként mindig is fával foglalkozott és foglalkozik ma is, így hamar a kezem ügyébe került valami faragni való. Falusi gyerekként – 6 éves koromtól Kőszegszerdahelyen éltünk – bunkert építettünk a barátokkal a közeli erdőben, nyilakat eszkábáltunk, imádtunk a természetben lenni, s ez ma sincs másképp. (Mármint a természetimádat, s nem a bunkerépítés – fűzi hozzá mosolyogva.) Az első igazi komoly munka 14 évesen várt rám: a szomszéd faluban nyílt ír kocsma berendezését mi készítettük. Rengeteg régi bútort újítottunk fel és édesapámtól tanultam meg politúrozni is, a szakközépiskola vizsgamunkáját is így felületkezeltem. Ekkor már tudtam, hogy fával szeretnék foglalkozni, hogy asztalos leszek. S ha újra kezdeném, akkor is az lennék. Egyébként minden olyan szakmát, amihez az embernek a két keze és az ügyessége kell, nagyra becsülök. Szerencsére az édesanyám is nagyon gyakorlatias ember. Tőle tanultam meg, hogy a kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét, s ha valamit akarunk, akkor azt el is érhetjük kellő kitartással.

– El is indultál –legkisebb gyerekként, mint a mesében – a soproni főiskolai évek után külföldre, szerencsét próbálni…

– Londonba mentünk Zsuzsival, aki ma már a feleségem és kislányunk édesanyja. Úgy terveztük, hogy kicsit megszedjük magunkat, megtanulunk angolul, aztán hazajövünk. Hát ebből 11 év Anglia lett. Az első időszak komoly megpróbáltatás volt. Három évig egy parkettás cégnél dolgoztam, majd hat éven keresztül az építőiparban asztalosként. Lakásokat, házakat újítottunk fel Londonban, ám a munka miatt Korzikára és Moszkvába is eljutottam ezekben az években. Érdekes és tanulságos volt minden értelemben. Aztán egészségügyi problémák miatt váltanom kellett. Akkor, 2014 őszén keresett fel Alan Fox, az előző munkaadóm és előállt egy merész ötlettel: mi lenne, ha megpróbálnék fából szemüvegkereteket készíteni? Mindig is szerettem a kihívásokat, nagyon érdekelt a dolog, így 2015 januárjában nekiláttam a technológia kifejlesztésének, mivel erről a témáról nem lehet csak úgy a polcról egy könyvet leemelni. Egy év tesztelés és számtalan kudarc után megszületett az első keret, amit még jónéhány fejlesztés követett. A fa tulajdonságait, „működését” ismertem, de az optikai részt meg kellett tapasztalnom, tanulnom az évek során. Van egy-két optikus, akikkel évek óta együtt dolgozok, hálás vagyok nekik a sok szakmai segítségért. Ahhoz ragaszkodtam, hogy a gyártás itthon történjen és ezt is sikerült megvalósítani. Bár Magyarországon sokkal nehezebben lehet elindítani és működtetni a terhek miatt egy kisvállalkozást, mint Nyugat-Európában – fűzi hozzá.

De miként lesz egy darab fából a divatcikknek számító, mutatós kiegészítő? Egy íves sablon segítségével, furnérból rétegezve ragasztással készül a szemüvegkeret. Az egyik típus teljesen hajlított, „U” alakú, a másik, a klasszikus kialakítás, mely során a front és a szár külön van préselve és kivágva. Az alap összeállításban az alapfurnér juhar, erre kerül a vevő által választott furnér. A préselést egy négytengelyes CNC gépen végzett kivágás követi, majd a csiszolás kézzel történik. A zsanér helyét egy saját készítésű géppel marja ki, illetve a lencse helyét is egy egyedi gyártású marószárral alakítja. A csiszolás, illetve a zsanér helyének kimarása után kerül a felületre a lakk – amely selyem- illetve magasfényű is lehet –, így maximális védelmet nyújt a kereteknek, s az esetleges sérüléseket, karcolásokat is lehet javítani. A felületkezelést követi a zsanérok beragasztása, majd a gondos minőségi ellenőrzés után a helyükre kerülnek a lencsék. (A dioptriamentes napszemüveglencse becsiszolása már István számára sem okoz gondot.) A gyártás szempontjából nincs különbség a napszemüveg vagy látáshoz szükséges szemüveg keretének elkészítésében. Egy olasz furnérgyártó cég (TABU) mintegy 555 színt tartalmazó katalógusából, illetve a raktáron lévő 50–60 furnér közül választhatja ki a vevő a számára legtetszetősebbet. A bőség zavarában a választás nem mindig könnyű. A szemüvegkeretek kialakításának pedig csak a megrendelők fantáziája szab határt.

– Voltak már extra igényű megrendelések. Nagyon szeretem az ilyen kihívásokat, mert sokszor kell új technikákat kitalálni, esetleg még nem alkalmazott anyagokat használni – mondja István. – Előfordult, hogy egy visszatérő vevőnek olyan szemüveget kellett készítenem, aminek a front része 12 mm vastag volt, de a kialakítás miatt nem tűnt masszívnak. A szárak külső felére pedig extra díszítések kerültek, mindezt kék furnérból. De olyan is volt, hogy a keret orrnyereg részébe egy mélyedést kellett kialakítanom, ahova a megrendelő cégének a logója került aranyból. És emlékezetes az a feketére pácolt, madrone furnérból készült keret is, amely magasfényű felületkezelést kapott, s a két szárát arany foglalatba ültetett gyémántok díszítették. Minden egyes igény más, mint ahogy a fa vagy mi, emberek is. S bár a cseresznye a nagy kedvencem a színvilága és a nemessége miatt, ám ott a dió is, amiben megannyi lehetőség rejlik. Valamelyikkel könnyebb dolgozni, valamelyikkel nehezebb, de így van ez az emberekkel is, s talán pont ettől annyira izgalmas az egész.

– Miért érzi azt az ember, hogy valami nagyon különlegeset visel, amikor fából készült szemüveget hordhat?

– Sokan mondják, hogy természetes, könnyebb és kényelmesebb, mint a műanyag keret. Bármilyen színű és formájú lehet, teljesen személyre szabott. Mégis, ami szerintem a legfontosabb, az a fenntarthatóság. Manapság úgy terveznek termékeket, hogy az egy bizonyos időn belül elavuljon (tervezett elavulás), ily módon ösztönözzön a vásárlásra. Ezzel ellentétben én hosszútávon gondolkodom, igyekszem minél tartósabb szemüvegeket készíteni, s ha bekövetkezik egy sérülés, esetleg egy törés, akkor a javítás is megoldható. Egyébként a családban mindenkinek van fakeretes szemüvege, kivéve a gyerekeket, mert ők nem tudnak igazán vigyázni rá, s ha törik, akkor szálasra törik, ami balesetveszélyes. Zsuzsinak legalább 20 fakeretes szemüvege van – és évek óta viseli azokat sérülés, karcolás nélkül.

– Ha jól tudom, 150–200 modell van már, amiből lehet válogatni. Ha nem passzol egyéni okból kifolyólag, akkor lehet változtatni?

– Az alapmodelleket tudom módosítani, akár személyes találkozás nélkül is, elég az optikussal konzultálni. De jobban szeretem, ha el tud jönni a vevő a műhelybe és ott beszéljük meg a kívánságait, mert akkor azt is láthatja, hol készül a keret. Egyébként rendszeresen követem a magyar és külföldi gyártók munkáit is, s nyilván együttműködünk az optikusokkal, akik a hagyományos, „jól bevált” formák mellett, az éppen aktuálisan felkapott modellek alapján kérnek fel egy-egy újabb darab elkészítésére.

A „Campbell Marson” márkanévvel fémjelzett termékeket azonban nem csak a magyar fakeretesszemüveg-barátok ismerhetik. Itthon több nagyvárosban – Budapest, Győr, Debrecen –, külföldön pedig jelenleg Londonban, New Yorkban, valamint Németországban, Svájcban és Szlovákiában is elérhetők a szemüvegek. István azt mondja, szeretnének minden országban, lehetőség szerint a fővárosokban jelen lenni, mivel ott van többnyire fizetőképes célközönség az egyedi igények, s valljuk be: a luxus kielégítésére. Kiváló minőségű termékeivel hatni szeretne az emberek véleményére, bizalmára a fakeretekkel kapcsolatban, szem előtt tartva a fenntarthatóság fontosságát. Úgy látja, manapság van igény Magyarországon is a minőségre, az egyediségre, mindamellett a vevők számára egyre fontosabb, hogy hazai, illetve Európában gyártott terméket vásároljanak. A szakember azt vallja, ha valaki sikeres akar lenni, nem kell ahhoz feltétlen tehetség is. A legfontosabb, hogy szeresse, amit csinál, legyen kitartó és önmagával szemben is türelmes. Merni kell nagyot álmodni és hinni abban, hogy ezt az álmot meg is tudjuk valósítani. Persze akadnak mélypontok, kudarcok, de ezek a pillanatok erősítik az embert, aztán a kemény munka és számos lemondás után ott az eredmény. A jövő? Az mindig egy nagy találós kérdés. De az biztos, hogy fával, minden mennyiségben. Családnak vagy barátoknak hobbiból bármit – diófa asztal fémlábakkal, betonnal kombinált dohányzó asztal, kis szék a 4 éves Lídiának, madáretető vagy hangvillatartó – szívesen. S persze továbbra is készülnek az exkluzív szemüvegkeretek ott, Kőszegen.

Tetszett a cikk?