A zongora egy nagyon sokismeretlenes egyenlet

Lendvai Tamás a nyugdíjba vonulása előtt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképzőjének címzetes igazgatója, szakképzési vezetője, a Magyar Hangszerész Szövetség alelnöke és a Magyar Hangszerészképzésért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. 2010 óta a Magyar Hangszerkészítő Céhek és Egyesületek Közhasznú Szövetségének alelnöke. A Liszt Ferenc Arany Emlékgyűrű, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Aranykéz kitüntetése, a Pro Clavicembalo-díj, valamint a Magyar Ezüst Érdemkereszt tulajdonosa volt a beszélgetőpartnerem. Ő mondta: észre kell vennünk, hogy miközben rendkívül érdekes új dolgok születnek – műalkotások, hangszínek vagy éppen ultramodern hangszerek –, erős nosztalgia tapasztalható a klasszikus zene és a hagyományos hangszerek iránt is. E kettősség okozhatja talán, hogy szinte kifacsarodni látszik a világ: miközben új anyagokkal (ld. műanyagok, kompozitok), új eljárásokkal felvértezve (pl. elektronizálódás, ill. digitalizálódás) újabb és újabb hangszereket gyártunk (pl. szintetizátorok, digitális hangszerek), a klasszikus művek, tárgyak, hangszerek iránti vonzalmunk jegyében megpróbáljuk e modern zeneeszközöket úgy kialakítani, hogy úgy csináljanak mintha… – például: mintha megszokott zongorák lennének.

Lendvai Tamást kora gyermekkora óta a zongora működése, a hangszerészet vonzotta, amelynek Magyarországon doyenje lett: restaurál, felújít, hangol, oktat és szervez. Véleménye szerint a hangszerekhez való viszonyunkban meghatározó jelentősége van a saját hangszerhez fűződő érzéseinknek, kötődésünknek is. Vagyis akinek személyes, „intim”, egymásrautaltsági viszonya tud kialakulni a saját hangszerével, az sajátos pszichológiai kapcsolatot tud átélni vele. Erre példa Liszt Ferenc vallomása, amelyben gyönyörű hasonlatok utalnak a legbensőségesebb zenész–hangszer viszony fontosságára: „Mert lásd az én zongorám az nekem, ami a tengerésznek a fregattja, ami az arabsnak a paripája, sőt még több talán, mert a zongorám ez idáig én voltam, az én szavam, az én életem… benne élt minden vágyam, minden álmom, minden örömem és minden bánatom.”


Lendvai Tamás


– Ha a a művészetek és tudományok kapcsolata szóba kerül, akkor mindenképpen elkerülhetetlen az előzményeimről pár szót ejteni, hiszen önkéntelenül és természetesen azonnal Édesanyám és Édesapám jutnak eszembe: Tusa Erzsébet – Liszt-díjas, érdemes művész – zongoraművésznő; és Lendvai Ernő – Erkel- és Széchenyi-díjas Bartók-kutató – zenetudós. Aki ismerte Őket, tudhatja, milyen elementáris erővel és elhivatottsággal adták át tudásukat. Mindketten fantasztikus pedagógiai tevékenységet folytattak, miközben a szokványos értelemben soha nem neveltek. Mindketten mintát mutattak. Olyan természetes volt, hogy csak így lehet, így érdemes. Hogy az Összefüggések, a Tudományok, a Művészetek megismerése, a Világ egységes szemlélete Rendet, Teremtett Rendet mutat. Valami hihetetlenül természetes, ugyanakkor csodálatos volt látni, hallani tőlük, hogy milyen Csodálatos a Világ. Ez a látásmód vezérel engem is a hangszerek tájékán, a művészetek és tudományok határmezsgyéjén.


Asztal zongora ismeretlen mestertől, Németország. 1850 k. (Mandel Róbert könyvéből, fotó: Hász András)


Mint mondja, a hangszereink jelentős része faanyagból készül, s itt szeretne is elnézést kérni azoktól a kollégáktól és zenészektől, akik fémtestű hangszerekkel foglalkoznak, hiszen az ő hangszereik is szépek. – Ha belegondolunk, a fa hangszerré nemesítése a fa feltámadása. Ily módon a kivágott fa tovább él. A racionális és poétikus oldal összhangja ez – egy csoda megvalósulása. E két oldal oly módon kapcsolható egymáshoz, mint a hangszerészet a zenéhez. Két művészet, a hangszerész kézműves művészet és a zeneművészet hívja életre a fákat. S mert minden fa egyetlen és megismételhetetlen, ezért minden hangszer is egyedi. A hangszer az egyetlen olyan művészeti alkotás, amellyel egy újabb művészeti alkotást hozhatunk létre. Kézműves művészettel a zenét.

Ezekkel az indító gondolatokkal térjünk rá a zongorára, a zongorák világa csodálatos, sokezer kötetes ismeretanyaggal rendelkezik. Valóban a zongora egy sokismeretlenes egyenlet, ahogy Lendvai Tamás fogalmazza meg a „Fókuszban a zongora” című könyvében.

 

A zongora általános felépítése

A zongora, több, mint 10 000 alkatrészből áll, melyek sokféle anyagból készülnek. Erről egy Michelangelo idézetet említ Tamás: „Apróságok összessége a tökéletesség és a tökéletesség nem apróság”.


A zongora felépítése John-Paul Williams: A zongora című könyvéből


A zongorákban felhasznált anyagfajták: faanyagok, fémek, textíliák, bőrök, műanyagok, csontok, egyéb anyagok. Az anyagok jellemzői, pozitív és negatív tulajdonságai határozzák meg a felhasználhatóságukat. Ebből egyértelműen látszik, hogy zongorakészítés csak más iparágakkal szervezett együttműködés esetén lehetséges. Mivel a zongora egyszerre hangszer és bútor, ezért külsője az esztétika és a mérnöki tudományok házasságából születik meg. Jelen cikkben csak a faanyagokat és azok felhasználását mutatjuk be. A faanyagok pozitív tulajdonságai: jó rezonálóképesség, könnyű megmunkálhatóság és esztétikus megjelenés, a negatívuma az időjárás-érzékenység. A fa fajtája és vágási módja (metszés száliránya), a zongora bármely részéhez is használják fel, a hangzás, az erő, a stabilitás és a tartósság szempontjait szolgálja. Minden darab fának megvannak a maga sajátosságai, s csak tapasztalt szakember tudja kiválasztani az adott célnak legjobban megfelelő anyagokat. A fának a kiszárítása éveket vesz igénybe, míg elég stabillá válik az állapota a felhasználáshoz. Alkalmazható fontosabb fafajok: lucfenyő, bükk, tölgy, juhar, hárs, kőris, dió, cseresznye, gyertyán, éger, paliszander, ében, mahagóni, egyéb egzóták. Felhasználási területek: rezonánslap, korpusz, szekrényelemek, merevítők, gerendák, hangolótőke, klaviatúra és mechanika alkatrészek, díszítőelemek. A zongora általános felosztása: karosszéria és korpusz – ami szól, valamint motor és mechanika – amitől szól.


A zongora vázszerkezete és főbb részei (Lendvai Tamás: Fókuszban a zongora című könyvéből 100. és 97. old.)


A korpusz részei: vázszerkezet, amire építkezünk (rasztni, gát, gerendázat), játékasztal a mechanika helye + merevítő szerepe is van, rezonáns (hangszóró), hangolótőke, öntvény (tartás, merevítés), húrozat és szekrényelemek (oldalak, tetők, lábak stb). A mechanika elemei: klaviatúra (billentyűzet), kalapácsmechanizmus (kiváltószerkezet), hangtompító rendszer és pedálok.

Vegyük végig a korpusz és a mechanika főbb részegységeit vázlatszerűen, amely bepillantást enged a felépítés sokrétűségébe. A korpusz vagy vázszerkezetben a rasztni az oldalmerevítést szolgája, amely nem azonos az oldalfallal. A gát- vagy keresztgerenda szét- és összetartja a rasznit és válaszfal, amely elválasztja a vázszerkezet hangzó részét a mechanikától. Merevítő gerendák – erővonalak számuk és elhelyezkedéseik típustól függőek, becsatlakozásuk a gátba – erőátvitel is. A váz hajlított rétegelt-ragasztott elemekből áll.


A váz hajlítása és felületének csiszolása a Steinway & Sons gyárban Hamburgban


A játékasztal a klaviatúra és mechanika „fiókja” komoly merevítő szereppel is bír. Rezonáns a hang felerősítésére szolgál, anyaga lécekből összeragasztott lucfenyő lap. A basszusban ritkább a szálsűrűség és vékonyabb a lapméret, a diszkantban sűrűbb a szálsűrűség és vastagabb a lapméret. A szálirány a húrok irányát átlósan keresztezi. A rezonáns alsó felén találhatók a bordák, amelyek dobszerű feszültséget adnak a lapnak, a hangterítést segítik (szálirány-keresztezéssel mindenhová eljut a rezgés). Ezenkívül összetartó szerepük is van, fontos a bordák formája, levékonyítása a szélek felé, méretük és számuk. Kis súlyának köszönhetően teljes felszínén gyorsan és pontosan átveszi a rezgést. A rezonáns felső oldalán találhatók a stégek (stég vagy húrláb), melyek a rezgést közvetítik. A stég elhelyezése a menzúraszámítás alapján történik. A stégszög a húr rezgő részének egyik végpontja. A lengőstégnek hangzásjavító szerepe van.


Rezonáns lapok bordákkal és stéggel a Steinway & Sons gyárban Hamburgban, Lengőstég és Hangolótőke (Lendvai Tamás: Fókuszban a zongora című könyvében 101-102. old.)


A hangolótőke anyaga jó minőségű rétegelt gőzölt bükk, vagy juhar – a repedés elkerüléséért. Rajta furatok vannak a hangolószögeknek, amelyek méretei, kialakításuk, és fajtáik változóak. Az öntöttvas ráma a fa vázszerkezet részleges tehermentesítésére szolgál, 18–20 tonna húzóerőt kell megtartania. A zongora ún. sima húrjai jó minőségű húzott acélból készülnek, sokféle vastagságban. Ahhoz, hogy a zongora a szükséges frekvenciaterjedelemnek megfelelhessen, 15–20 különféle vastagságú húrt kell használni. A fizika törvényei megszabják, hogy azonos vastagságú, feszültségű és anyagú húr akkor ad egy oktávval alacsonyabb hangot, ha a hossza kétszeres. Ha azonos vastagságú húrt használnának a zongora mind a hét és negyed oktávjához, akkor a legmélyebb basszus húrok 6 m hosszúak lennének! A nagyobb tömegű húr lassabban rezeg, ezért a húrok vastagságának fokozatos növelésével a magas hangoktól a mélyebbek felé elérhetjük, hogy a húrok hossza ne növekedjék ilyen kezelhetetlen méretűre. A probléma megoldására a basszus húrozatot rézzel fonják körül, így egységnyi hosszúságon anélkül növekedik a húr tömege (vastagsága), hogy rúdszerűvé válna. A legmélyebb basszus húrokat gyakran kétszeresen is körülfonják. A modern zongora hangterjedelme 85–88 hang. Minden hanghoz nagy többségében 3 húr tartozik, azaz a zongorában összesen kb. 220 húr található. A húrok feszítéséhez egyenként kb. 75–100 kp erő kell, az egész húrozat húzóereje kb. 18–20 tonna. Ezt az óriási feszültséget a zongora öntvényének és erős fakeretének kell megtartania.

A húr rezgésekor nemcsak egy hullám jön létre, mert a húr különböző szakaszai (fele, harmada, negyede stb.) önmagukban is hullámokat keltenek. Az így képződő hangokat felhangsornak hívjuk, amely minden rezgő húrnál különböző mértékben jelenik meg, attól függően, hogyan és hol gerjesztjük a húrt.


A rezgő húr: 1 hangolószög, 2 kapitaszter, 3 elülső duplex, 4 stégszög, 5 stég, 6 hátsó duplex láb, 7 húr kiakasztó szög, 8 első zengő húrvégződés, 9 hangolótőke, 10 húrrezgés séma, 11 rezonánslap, 12 öntöttvas-ráma
(John-Paul Williams: A zongora című könyvéből 46. old.)


A zongora húrjai ún. hidakon – szakkifejezéssel: stégeken – haladnak át, amelyek egyúttal meghatározzák zengő szakaszuk végpontjának határát. A húrok a horgonyként funkcionáló kiakasztószögek és a hangolószögek között feszülnek. A húrok feszítésének változtatásával a hangolószögek teszik lehetővé a hangolást. A zongora voltaképpen erősen megfeszített húrok sora, melyeket igen masszív támasztószerkezet tart. A támasztószerkezet öntvény, amelyet úgy készítenek, hogy a lehető legkisebb tömegű legyen.

A szekrényelemek részeit csak felsoroljuk, részletes bemutatásukra nincs itt lehetőség. Ide tartoznak az oldalfal, tető, tetőkitámasztó, kottatartó, homlokléc, karnis (billentyűfedél), előléc, paknik, pedállíra, lábak, görgők és mindezek stílusjegyei.

A zongoratest külsőjének kialakításakor különös gondot szoktak fordítani arra, hogy a szem számára is kellemes legyen. A hangszer felületét vagy egzotikus fafurnérral borítják és politúrozzák, vagy valamilyen fedőszínnel kezelik. A legtöbb zongora külsője kifinomult felületkezelési eljáráson esik át, amely akár húsz lépésből is állhat, a csiszolástól a pácoláson vagy színezésen át a fényes felület létrehozásáig. A hagyományos fényezések, mint a francia politúr, ma már egyre ritkábban fordulnak elő. A gyárakban lakk- vagy poliészter anyaggal szórják a zongorák felületét. Ez az eljárás matt, selyem- vagy magasfényű felületeket hozhat létre, amelyeket különböző festékanyagokkal tetszőlegesen színezhetnek.

Szemügyre vettük már a húrozatot, amely a zongora szíve, a tartószerkezetet, amely óriási terhelést visel el, s a rezonáns lapot, amely felerősíti a húrok rezgéseit és megadja a zongora hangzáskarakterét, ezért is szokták a zongora lelkének nevezni. De hogy mindez megszólaljon, a húrt először meg kell ütnünk. Ezt a célt szolgálja a mechanika elnevezésű komplikált szerkezet. A mechanika a legfőbb közvetítő a játékos és a hangszer között.


Az angol mechanika és a mechanika klaviatúrával
(Lendvai Tamás: Fókuszban a zongora című könyvéből 112. old.)


A zongorabillentyű voltaképpen kiegyensúlyozott kétkarú emelő, amely úgy billeg, mint egy mérleghinta. A billentyűket általában egy több deszkából álló, összeragasztott nagy fatáblából vágják ki, ügyelve arra, hogy a szálirány mindig a billentyű hosszirányával párhuzamosan fusson, mert így megelőzhető a billentyűk vetemedése. A billentyűborítás hagyományos anyagai az ébenfa és az elefántcsont. Nemcsak esztétikai okokból választották, hanem előnyös tulajdonságaik miatt is. Pl. természetes nedvszívó képességüknek köszönhetően csökkentik a billentyűk felületére lerakodó izzadságot. Azonban sok országban már nem engedélyezik ezek használatát – és műanyaggal, valamint színezett keményfával helyettesítik. A mechanika fontos része a kalapácsfej, amely meghatározó szerepet játszik a zongora hangjában. Keményfa magra feszített erős kemény filcből áll. A kalapácsfej mérete fokozatosan nő a diszkanttól a basszus felé, a formája is egyre kerekebbé, teltebbé válik. A zongoramechanika legtöbb mozgó alkatrésze kis csuklók segítségével mozog. Ezeket kapszlinak hívják. A csukló álló és mozgó részét kis fémtengellyel kapcsolják össze.


Kalapácsfejek a basszustól a diszkantig és kapszlik (John-Paul Williams: A zongora című könyvéből 49. old.)


A mai zongoramechanika önmagában is olyan komplikált és precíziós szerkezet, hogy gyártását a zongoracégek külön szakvállalatokra bízzák. Meg kell említeni még a pedálokat, melyek lehetőséget adnak a kezek szabadon hagyására. A pedálok célja a hangszín, dinamika, zengetés (hangkitartás) változtatása. A zongora külső megjelenésében mind a szekrényelemek, a lábak, sőt a lábazatok, mind pedig a billentyűzet utal a művészeti stíluskorszakok, bútorstílusok különböző sajátosságaira. Rendkívül érdekes tanulmány lehet a különböző művészetek területén megfigyelni a hangszerek sokrétűségét.

A hangszer minőségének alapvető összetevői: az anyagminőség, a konstrukció, a befektetett munka, a karbantartás minősége és a tradíció. Az autókkal ellentétben, amelyek többnyire homogén szerkezetű anyagokból épülnek fel, a zongorában sokkal több az egyedi, megismételhetetlen anyagból (pl. fa) készült alkatrész, így soha nem találkozhatunk két egyforma hangszerrel.

A zongorák világa csodálatos, amihez ez a cikk az érdeklődés felkeltése mellett megpróbál rámutatni, hogy milyen nagy türelmet igénylő, aprólékos munka kell hozzá, hogy elkészüljön egyetlen koncertzongora. Éppen ezért nagyon fontos a zongora megfelelő karbantartása, javítása, úgy, mint az autóknál a megelőzés a „10.000-es szervizek”, éves revíziók.

–  Hangszerészként úgy gondolom, egy-egy átvizsgálás vagy nagyjavítás során bizony sok mindent mesélnek a hangszerek. Hogy milyen szeretettel, megbecsüléssel, netán alázattal, vagy csodálattal nyúlunk hozzájuk. Vagy csak eszközök, amelyekre olykor dühünkben még oda is csapunk? Nem csupán szépen kell játszanunk a hangszereken, hanem gondoskodnunk is kell róluk. Ápolni, karbantartani, megfelelő körülményeket teremtve, nemritkán emberöltőnyi életük folyamán.

Mivel a zongora túlnyomórészt fából és filcből áll, nem meglepő, hogy rendszeres karbantartás nélkül egy idő után deformálódik a hangszer, valamint billentése és hangja megváltozik. A hőmérséklet és – még inkább – a páratartalom a hangszer gondozásának két kritikus eleme, mivel a fa higroszkopikus anyag. Azaz cellái magukba szívják a környező levegő nedvességét, ezért minél szélsőségesebben ingadozik a klíma, annál nagyobb kárt tesz a hangszerben. Éppen ezért nem könnyű a zongorának olyan helyet találni, ahol egyszerre nyújt kielégítő látványt, megfelelő tere van ahhoz, hogy hangja érvényesüljön, s nincs kitéve különböző veszélynek.

– A hangszerész feladata az, hogy a legtöbb lehetőséget „hozza ki” a zeneszerszámból. Sajnos, sokszor még mindig nem fogadják el egyenrangú félként a hangszerészeket, sok muzsikus valami alárendelt tevékenységként tekint a munkánkra. Másik nagy probléma, hogy a muzsikusok nem sokat tanulnak a témáról, így ismeretek hiányában könnyen fogalmaznak meg téves, lila ködös vélekedéseket. Visszatérve egy autós példára, elképzelhetetlen, hogy egy autóversenyző legalább (de nem csak) alapszinten ne legyen tisztában gépkocsijának működésével. Ez a zenészek esetében nincs így, sokszor sejtelmük sincs hangszerük felépítéséről, működéséről, akusztikájáról, történetéről, javíthatóságáról, lehetőségeiről és korlátairól.

Lendvai Tamás egy szép Aquinoi Szent Tamás idézettel zárta beszélgetésünket: „Aki kézzel dolgozik, az a kézműves, aki kézzel és ésszel, az a mester, aki kézzel, ésszel és szívvel, az pedig a művész.”
 

Forrás:
Lendvai Tamás (2021): Fókuszban a zongora könyv. Magánkiadás A.D. 2001 Nyomdaipari Kft. Győr
John-Paul Williams (2003): A zongora könyv. Vincze Kiadó Budapest
Lendvai Tamás (2008): Művészet és Tudomány a Hangszerek tájékán. Magyar Művészet 2008/1. p. 129-137.
parlando.hu/2022/2022-2/Fittler_Katain-Lendvai_Tamas.htm
Lendvai Tamás: "A magyar hangszerészet ismét nagy lehet" - Fidelio.hu
Nagyzongorák és pianínók | Steinway & Sons
www.hzo.hu


Tetszett a cikk?