A természetes harmóniát valósítja meg
Építész üzemmérnökként autodidakta módon sajátította el a kosárfonás és famegmunkálás és kerámia készítés mesterségét. Ezekhez korábbi rajz és képzőművészeti tanulmányaira is alapozhatott. 1992-óta tagja Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületé-nek, majd a Kiss Áron Magyar Játéktársaság-nak és a Kosbor Kézműves Műhely-nek. Ő az az iparművész, aki nálunk elsőként, kifejezetten gyermekek részére rendezett, kizárólag a saját maga által tervezett és készített játékaiból, fonott vármakettekből önálló kiállítást a budapesti Karinthy Szalonban 2000-ben, amelyet még számos másik követett az ország különböző városaiban. A soproni kiállítása révén kerültünk kapcsolatba, amelyet egyetemi bemutató és számos más közös program követett. Most őt kerestem fel budapesti otthonában és vele készítettem interjút.
„Miután elvégeztem az Ybl Miklós Építőipari Műszaki főiskolát, néhány év szakmai gyakorlat után úgy döntöttem, hogy a kézműves tevékenység, ezen belül az egyedi játékok, tárgyak készítése jobban érdekel. Éveken át tanultam a kosárfonást, famegmunkálást, mintázást, porcelánöntést. Tevékenységemben sokat segítettek korábbi képzőművészeti tanulmányaim is” - meséli Krisztina.
Öt alapanyag – fa, rattan nád, textil, porcelán és papírmasé- kombinációjából hozza létre tárgyait, főként játékokat. Munkái egyik kézműves- vagy iparművészeti ághoz sem sorolhatók, viszont a többféle alapanyag kombinálásával egy saját, egyedülálló mesterséget hoz létre. Fontosnak tartja, hogy a különböző anyagokkal és technikákkal egyforma színvonalon tudjon bánni.
Tevékenységének két ága van, s mindkettő egyformán fontos számára. Amire igazán büszke azok a vár makettjei és egyéb fonott játék várai, amelyeket az eredeti, építész szakmájába vágó feladatnak tekint. Nemzeti Kulturális Alapprogram ösztöndíjának segítségével készült el Diósgyőri Királyi vár XIV-XV. század, (Diósgyőri Ady Endre Művelődési Ház), a Kőszegi Jurisics vár XV. század (MAOE gyűjtemény) és a Nagyvázsonyi Kinizsi vár XVI. század. (Kinizsi Takarék tulajdona).
Diósgyőri Királyi vár, Kőszegi Jurisics vár, Nagyvázsonyi Kinizsi vár
Majd ezt követte a Nagykanizsai Önkormányzat által megrendelt Kanizsai Palánkvár I.- a XVI század elméleti rekonstrukciója, amelyik a Nagykanizsai Városi könyvtárban található. Fuchs József faművessel közös munka volt a Kanizsa vár II. és a Kanizsa mezőváros makettje. Valamennyi makett elkészítését hosszas levéltári- könyvtári kutatómunka, valamint korabeli vázlatok, feltárási- és régészeti dokumentumok tanulmányozása és helyszíni bejárás előzte meg.
Kanizsa várról készült képek
A vármakettek anyaga: hársfa, parafa és rattannád (Calamus rotang), vagy más néven spanyolnád, egy trópusi kúszópálma. Délkelet-Ázsiában és Afrikában is megtalálható. A már lehántott rattan rudat különböző átmérőjű kerek vagy ék alakú gyűrűn keresztül húzva hasítják megfelelő vastagságú és több méter hosszúságú vesszőkre.
Fonott tetővel és lézervágással készült épületek munka közben
A makettek helyenként, a terep kialakításának megfelelően parafával bevont rétegelt lemezre kerülnek. A várak építményeinek, az alaprajznak megfelelően, készülnek el az alapjai. Ezekre az alapokra kerülnek rá az építmények vázszerkezetei, amik minden esetben az alapokba befúrt függőleges keményfa pálcák sorából állnak. Ezek be vannak fúrva a vár emeleti- vagy tető szintjeinek falapjaiba. Végezetül a függőleges falakat adó pálcarács lesz az 1.6mm-es átmérőjű (előzetesen beáztatott) rattannal befonva a kosárfonáshoz hasonló technikával. Az egyenként elkészült vár építmények végül felragasztásra kerülnek az adott méretű rétegelt lemezre. Az aprólékos kézimunkával készített nyílászárók, hidak támfalak, toronytetők stb. szintén fából készülnek. A Fuchs Józseffel együtt készült várak esetében ezek már lézer vágás segítségével.
Elkészítette a ráckevei hajómalom kicsinyített mását is.
Tevékenységének másik s talán „kézzelfoghatóbb” ága a gyermekjáték készítés. A saját tervezésű és kivitelezésű játékai közül most a folyóirat tematikájának megfelelően a fa (hársfa) és rattan nád kombinációjával készített munkáit mutatom be. Ezeknél a játékoknál szintén jól ötvözhető a játék készítésre legalkalmasabb hársfa és a hajlékony és rugalmas rattan nád. A legkisebb babakocsitól kezdve a nagyobb bababútorokig a kialakítási mód gyakorlatilag ugyanaz: Két megfelelő nagyságú, és formájú, gondosan lecsiszolt hársfa lap közé befogott keményfa pálcák vannak befonva a rattannal. Ezzel a technikával készülhetnek kisautók, lovaskocsik, kincses ládikók és szekrénykék, bölcsők és ágyacskák stb. számuknak csak a fantázia szabhat határt.
Hársfából rattan fonással készült gyermekjátékok
Babaszoba berendezési tárgyai
A már említett vármakettek mellett készülnek játékvárak is: A variálható várjáték tároló dobozán található lyukrácsba lehet rögzíteni a vár különböző építményeit (tornyokat , várfalakat, kapu tornyot, bástyákat stb. ), oly módon hogy ezek alapjai a lyukrácsnak megfelelő csapokkal vannak ellátva, s így számtalan variáció adódik a vár elemek elhelyezésére .A vártéka pedig nem csak sok fiókkal ( és titkos rekesszel ) ellátott szekrényke, hanem a sublótról vagy polcról levéve remek játékvár varázsolható belőle. A játékok közé sorolnám a mesebeli várakat is (például a kacsalábon forgó vár), amik nem kifejezetten játékok, de számos játék kiállításán arattak sikert a gyerekek körében. Nagyobb tárgyak közé tartozik a kétféle kivitelben készülő babaszoba. Az egyik három oldallal és egy helyiséggel, a másik négy oldallal és két helyiséggel, és egy lehajtható oldallappal. Mind a kettő elhúzható ablak ill. ajtó megoldással. A bennük lakó babák mérete kb. 10-12 cm.
Játékvárak
Az általa használt 5 alapanyagból eddig csak a fából és rattanból készült alkotásaiból mutattam be néhányat, de érdemes a többi anyag: textil, porcelán és papírmasé felhasználásával készült tárgyai közül is bemutatni párat. Annál is inkább, mert a Magyar Iparművészet 2006 évi 3. számában ezt olvashatjuk „Remek ötleteihez olyan eredeti módon alkalmazza az öt önálló mesterség fogásait, hogy így létrehozta a saját mesterségét.” ( Ónody Éva Író, újságíró tollából ) Ilyenek a Hőlégballon makettek papírmasé-rattan kombinációval, Madárka kékmadarakkal fa-rattan-porcelán, a Bohóc tölcsérbábok rattan-fa-textil-porcelán.
Hőlégballon makettek, Madárkalitka kék madarakkal és Tölcsérbábok
„A többféle alapanyagnak köszönhetően tárgyaim megvalósításában, úgy érzem, csak fantáziám szabhat határt. Készülnek fonott vármakettek, mesebeli várak, gyerekszoba dekorációk, fonott játékok, polcok, ládikók, dobozok stb. Kizárólag természetes anyagokból készített játékaimmal az a célom, hogy ebben a műanyag- és online játékokkal elárasztott világban a gyerekek megismerjenek és játszhassanak olyan játékokkal is, amelyek harmóniában vannak velük és a természettel.” - gondolatokkal zárja Markó Krisztina beszélgetésünket.
Forrás: Gerencsér Kinga (2024): Környezetbarát játékok. Barangolás a fajátékok világában. Faipari Tudományos Alapítvány. p. 84-85.
( www.bluebirdtoys.hu )
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.