Hogyan lettem faipari mérnökből szakújságíró?

Diplomamunka konzulensem, Dr. Gerencsér Kinga mindig nagyban támogatott, például TDK dolgozat formájában is feldolgozásra kerültek az anyag fontosabb részletei – még OTDK-ra is sikerült eljutnom vele.

A doktori iskolában publikálási kötelezettségnek kellett eleget tennem, ami Dr. Bejó László, és Dr. Alpár Tibor szigorú felügyeletével, de egyben segítőkész támogatásával sikerülhetett. Mára úgy gondolom ez egy nagy (kissé keserves és nem tudatos) lépés volt a későbbi szakújságírói tevékenységem felé.

Évfolyamtársam, és – remélem ő is egyetért a megfogalmazással – jóbarátom Tokolics Attila adott lehetőséget először arra, hogy a Magyar Asztalos újságba írhassak. Tóth Norbert főszerkesztő hónapról hónapra folyamatos munkákkal bízott meg- ami nagy kihívás volt. Utódja Hauch Tamás már a legtöbb esetben szabad kezet adott, megteremtve a lehetőséget a számomra érdekes témák önálló felkutatására. Az újságírói munkák során a szerkesztők, Szurok Anikó és Ódor Eszter mindig biztos hátteret nyújtottak a folyamatokban. Rendkívül hálás vagyok nekik.

Ahogy sokat köszönhetek az egyetemi évek alatt kialakult kapcsolati tőkémnek is. Jó érzés tudni, hogy az említett konzulenseimhez bármikor fordulhatok.

Meg kell említenem Dr. Hantos Zoltánt, aki a tőlem igen távol álló a faépítészeti témákban mindig rendelkezésemre állt. A publikációs tevékenyégem nem működhetett volna a megfelelő forráskutatások elvégzése nélkül, ebben a nemrég elhunyt Dr. Winkler professzor úr, és Dr. Szabadhegyi Győző mindig erőn felül támogatott, személyiség formáló jellemük, úgy érzem az élet egyéb területein is nagy hatással volt rám. Arra szoktam gondolni, hogy általuk egy időre kaptam az élettől két nagypapát - kárpótlásul, azért mert korai haláluk miatt vér szerinti nagyapáimmal sajnos nem találkozhattam.

Hálás vagyok feleségemnek, Ritának is, aki a beküldés előtti feszült órában mindig elolvasta és szükség szerint kijavította az írásokat (firkálmányokat), őszintén szólva ez nem is volt olyan kis feladat…


Tetszett a cikk?