Rendhagyó, különös és titokzatos

Ezek a jelzők Szőcs Miklós TUI pályaképére és alkotásaira egyaránt érvényesek. „Ez a művész nem a szabályos utat bejárva vált szobrásszá – illetve már magát a szobrász szót sem használhatjuk, mert ez a fogalom egészen mást jelöl, mint ami Szőcs Miklós TUI tevékenységének irányultsága és lényege. Rendhagyó utat járt be ez az alkotó, aki nem végzett akadémiai stúdiumokat, és akinek nem voltak a hagyományos értelemben vett mesterei; fából faragott plasztikus tárgyainak, plasztikáinak mesterségbeli fogásait maga dolgozta ki, s szemléletében, jellegében, létezésmódjában egészen más műveket, más mágikus tárgyakat készít, mint szobrász vagy akár mesterember kortársai.” Erre hívta fel a figyelmet évtizedekkel ezelőtt, a művész indulása idején Forgács Éva művészettörténész.

Szőcs Miklós TUI 1953-ban Budapesten született. Volt mechanikai műszerész ipari tanuló, a Kiállításokat Kivitelező Vállalat grafikai műhelyének alkalmazottja, majd 1974-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán, de fél év múlva abbahagyta tanulmányait és miközben alkalmi munkákból igyekezett fenntartani magát - volt építőmunkás, újságkihordó és kérdezőbiztos - autodidakta módon képezte tovább magát.

Ma is Budapesten él és dolgozik: jelentősebb első műveit az 1970-es években faragta. Az 1980 - as években fontos tanulságokkal kamatozott thaiföldi körútja, ahol megrendítő felismerés volt számára, hogy a művek nem létezhetnek önmagukban, kulturális-művészeti kontextusok nélkül; hogy az alkotásoknak az adott kulturális/szellemi közegbe kell beágyazódniuk ahhoz, hogy megszólalhassanak, hogy módjuk legyen élni és hatni.

Az 1990-es évektől jelenik meg műveivel egyéni és csoportos kiállításokon. Az első önálló kiállítását 1991-ben rendezte meg a budapesti Francia Intézet galériájában, majd a 2000-es évektől rendszeres résztvevője a Gödöllői Iparművészeti Műhely kiállításainak. 2012-től a Magyar Művészeti Akadémia levelező, majd rendes tagja. Az elmúlt évek külföldi, csoportos MMA-kiállításainak - Párizs, Ljubljana, Peking, Szöul stb.- állandó résztvevője.

 A művész alapanyaga kizárólagosan a fa: a  körülményesen beszerezhető, drága, nemes fafajták – mint a paliszander, ében, amarant, badi/bilinga, wenge, mahagóni, citromfa, afrikai rózsa, törökmogyoró, egyebek; és a közelmúlt egyik alkotó periódusában hangsúlyossá vált az iparszerű bútorgyártásban is alkalmazott nyír és bükk rétegelt lemez, sőt - mivel a talapzatokat/posztamenseket is maga készíti, melyek többnyire a művek komplementerei, kiegészítői szellemi/tartalmi értelemben is  – jól bevált a tömbösített faforgácslap és MDF-lemez; ezek nem konkurálnak a fával, de mégis; távoli rokonnak tekinthetők.  A megmunkálás tetemes fizikai és szellemi energiát követel és a gépi alapmegmunkálástól eltekintve egészében kézműves jellegű. Ennek az 1990-es évek óta a kiállításokon való megmutatkozások révén a nyilvánosság előtt is zajló famegmunkáló tevékenységnek a gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza: a művész ekkor hozta létre első jelentős munkáit: az OTHELLO (1979-80)
mozgatható fa marionett-bábfiguráit és HINTALOVAT(1980), majd az orwelli ÁLLATFARM (1985-86) különös, az állati és az emberi jelleg határmezsgyéjén egyensúlyozó lényeit, majd következtek az első, sajátos, egyéni, már meglehetős kiforrottságot mutató felfogásmódban megjelenített állatábrázolások,  a ZEBRA (1989), a GEPÁRD (1990) és jóval később, az idők során emblematikussá vált JAGUÁR (1998-99).


Az OTHELLO mozgatható fa-bábfigurái és az ÁLLATFARM különös lénye


A LEGUÁN-PAD és a TEKNŐSBÉKÁS ASZTAL

Majd következtek a funkcionalitást és a plasztikai jelleget a talányosságokban egyesítő, többnyire fantasztikus állatfigurákkal életre keltett, jobb kifejezés híján bútorszobroknak nevezett ágyak, LEGUÁN-PAD, TEKNŐSBÉKÁS ASZTAL - rajta a saját, kicsinyített mása dobozként, egzotikus, színes faanyagból; majd később az immár minden fizikai használhatóságtól elemelt LÉLEK-EDÉNYEK - NÉGYESSÉG, HÁRMASSÁG, KETTŐSSÉG, EGYSÉG/SZÍVSZENTÉLY (1998-2002) - önnön magasabb lényegiségüket, szubsztanciájukat fizikai burokként rejtő, talányos tartályai.   


A PÁVIÁN (1992) és a GEPÁRD (1990)

A rétegelt lemez munkák után úgy vélte, ugyanez a metódust érdemes  megkísérelni igazi (gőzölt körte) fával, de meglehetősen nehéz és hosszadalmas munkának bizonyult: a szőrös pallókat elcipelni az asztaloshoz, a legyártott falapokat halomszámra hazacipelni, ott a kívánt méretű falemezekké összeragasztani, utána visszavinni a műhelybe "lekontaktolni”, megint hazahordani, otthon a lemezekre rárajzolni az adott kontúrokat, azt megint elvinni és kivágatni, hogy végre elkezdődhessék a tömbösítés és végül az érdemi munka - mindez hónapokat vett igénybe, míg a rétegelt lemez munkáknál a lapok már eleve adottak voltak. Egyszóval nagy és hosszú hónapokon át tartó, elhúzódó munka volt, aminek csak egy része nevezhető tényleges szobrászi munkának, de végül mégis megérte. Ilyen módon készült a SZOLÁRIS IMPULZUS (1999) címet viselő alkotása.

„A JAGUÁR teljességgel kézi munka volt; már ha eltekintünk attól a kis Dremel-fúrótól, amivel előfúrtam a lyukakat” - meséli a művész. Talán minden munkája közül itt kapta a legnagyobb hangsúlyt a gyurmában való gondolkodás; mivel az egész sokkal bonyolultabb annál, mintsem, hogy "csak úgy" ki lehetne találni. „Három hónapig gyúrtam, gyúrogattam, míg valahogy összeállt a geometria és az anatómia egymást kerülgető, egymásra reagáló egyensúlya és az ezt lehetővé tevő rácsraszter. Ez az összjáték nem volt előre kiszámítható, hosszas kísérletezés előzte meg. Az sem volt gyerekjáték utána sublerrel méricskélve "egy az egyben" átvinni a fára mindezt. Tehát a voltaképpeni, tényleges alkotói folyamat, mint a figurális munkáknál mindig, a gyurmában játszódott le; ez tekinthető az "eredetinek"; a fa lényegében már „csak” másolat, bármilyen mesterségbeli tudást is igényelt a létrehozása. Ma is megvan a gyurma eredetije.”


JAGUÁR (1998-99)

„Tehát a JAGUÁR két, hosszanti féltekéből áll, amit a külső forma pontos kialakításáig asztalos szorítókkal összefogtam; utána kezdtem el a két külön darabot óvatosan kiüregelni, egyéb mérési lehetőségek híján két ujjal mindig ellenőrizve a falvastagság egyenletességét; hogy ne vékonyítsam el túlságosan, de vastagabb se maradjon a kelleténél. Utána aprólékos gonddal rárajzoltam a rácsot és kezdődhetett a lyukak kifúrása, majd négyzetesre faragása késsel, utána a tűreszelővel való véglegesítés. Türelemjáték volt a javából; ellenfényben lyukasztgatni fél, uszkve háromnegyed évig; komoly, belső összeszedettséggel és lankadatlan koncentrációval. Annyira sziszifuszi munka volt, hogy félúton abba is kellett hagynom egy időre; mintegy pihenésképpen ekkor készült el valamelyik rétegelt lemez LÉLEK-EDÉNY - úgy emlékszem, hogy a NÉGYESSÉG (házi használatra: kacsaedény), ami azért tudott ebből a monotóniából jótékonyan kibillenteni, mivel más, dinamikusabb technológia szükségeltetett hozzá és nem kevésbé koncentrált, de merőben más jellegű odafigyelést is igényelt. Utána visszatértem a JAGUÁRHOZ és akkor már különösebb nehézségek nélkül be is tudtam fejezni. A teljes munkafolyamat mintegy másfél évet vett igénybe. Azért, ha a forma és a lyukrendszer betájolásának szofisztikáltságától el is tekintünk, kétségtelen, hogy jó sok lyuk van rajta: a fejen 1178, a testen 3654 lyuk van - meséli a művész – apámat műszaki emberként lenyűgözte ez a sok lyuk és hogy mindegyik más; ő kérte, hogy számoljam meg. Hát igen; kétségtelen, hogy ebbe azért bele lehetett fáradni.

 


OPHELISK – Út a magasba (2012-13)

„Eleinte csak azt tudtam, hogy én fával akarok dolgozni; mindegy, hogy mit, csak fával – vallja a róla készült portréfilmben. „Később az indíttatás átfordult, mert lassacskán kialakult bennem egyfajta kulturális/szellemi/szellemtörténeti erőtér és ez a szublimált ösztönző erő idővel mélyebbnek és erősebbnek bizonyult, mint a pusztán anyagi/érzéki aspektus. Így ma már az anyagot azért (is, mert az érzéki vonzalom maradt) használom, hogy szellemi tartalmakat, vagy képleteket – úgy szoktam mondani: „életdiagramokat” - tudjak megfogalmazni és méltóképpen kifejezni. Tehát az anyag bizonyos mértékben lefokozódott, a szellem előretört és ez így van jól. Tehát most vagyok úgymond a helyemen. Van egy szellemi impulzus - művészetnek nevezik, vagy másnak, ez lényegtelen - de ehhez fel kell kutatni, meg kell találni egyfelől azokat a magasabb dimenziókat, másfelől azt az adekvát formai lehetőséget, amelyek mindezt lehetővé teszik. Ha fizikai/szakmai értelemben nem tökéletes egy munka, megmerevedik, kiszáll belőle az élet, olyan lesz, akár egy fal; ha nem válik transzparenssé, inkább eltakarja azt az üzenetet, amely rajta keresztül lenne hivatva megnyilvánulni. Csak ha szakmailag megfelelő, akkor jön át rajta az a szellem, ami a létesülését indokolja. Persze az is igaz, hogy az anyag megszabja a saját feltételeit; hiába szárnyal a gondolat, amikor a megvalósításra kerül sor, akkor lefokozódások egész sora következhet be, mert gyakori, hogy az anyag bizony keresztbe tesz; mindent nem lehet megcsinálni vele, bármi is legyen a szellemi diktátum. Tehát végül egy nagyon kompromisszumos megoldás születik, amiben olykor alig verdes már az eredeti szárnyalás.”


Félkész munka rétegelt lemez hálószerkezete


Válogatás Szőcs Miklós TUI alkotásaiból

Noha azóta született több, árnyaltabb „ars poetica”; művészi szándékait így összegezte még 2013-ban: „munkásságom az imádság vagy spirituális praxis egyfajta sajátosan mai, modern formája – nem az istenség közelségéből fakadó megismerés többlete, hanem a távollétéből vagy legalábbis érzékelésének hiányából eredő rossz közérzet és nyugtalanság, valamint e hiány betöltésének vágya artikulálódik efféle reintegrációs törekvésben. Figyelmem mindinkább a hagyomány felé fordul; itt remélem megtalálni azokat a szellemi tendenciákat, melyek végtelen időkön keresztül forrtak, formálódtak az időtlen múlt kohójában, hogy utóbb gyógyító erejükből vigasztalást meríthessünk. Ez az irányultság oka lehet annak, hogy egy ideje már munkáim voltaképpen edények, melyek minden formai attraktivitásukkal együtt csak mintegy foglalatát, héját képezik a bennük önmagát kinyilvánító magasabb, láthatatlan erőtérnek, és ugyanezt a sokféleség oppozíciójában megmutatkozó egység vagy teljesség kiegyensúlyozott harmóniáját kívánják érzékeltetni kétfejű figurális műveim. Ennek érdekében szemléleti tisztaságra és technikai perfekcióra törekszem."


LÉLEK-EDÉNYEK: a NÉGYESSÉG és a SZOLÁRIS IMPULZUS

Forgács Éva hajdani gondolataival zárom a Szőcs Miklós TUI szobrászművésszel készített beszélgetést. „Egyedülálló arculatú művész, aki olyan sajátos művészi programon dolgozik, amely lassan talál utat a szélesebb közönséghez, de értékei félreismerhetetlenek. Alapvetően a fa szobrászi alakítása érdekli, mesterségének kétségtelen virtuóza.”


A Kossuth – Díj átvételekor, Szőcs Miklós TUI kiállításán a Hírős Agórában

Forrás:
TUI PORTRÉMŰSOR (2).mp4
Szőcs Miklós TUI – Wikipédia
Szőcs Miklós TUI | szobrászművész
SZŐCS MIKLÓS TUI - Gödöllői Iparművészeti Műhely
Szőcs Miklós TUI: A BELSŐ EMBER vára | Magyar Művészeti Akadémia
Reszelővel az égig – Portréfilm Szőcs Miklós TUI szobrászművészről (előzetes)
Akadémikusok a Hírös Agórában - Szőcs Miklós TUI kiállítása | Hirös Agóra
Wehner Tibor: Szőcs Miklós Tui szobrászata

Fotók: Szőcs Miklós Tui fotógyűjteményéből


Tetszett a cikk?