A rabszolgaság még létezik
Legalábbis a méhek világában még mindig tart. Az állatvilág legszorgalmasabb munkásai, a méhek ugyanis egy kilogramm méz elkészítéséhez 50–60 ezerszer repülnek ki a kaptárjaikból, hogy teli szívják gyomrukat édes virágnektárral. Teszik ezt elsősorban nem az ember kedvéért, hanem saját, jól szervezett társadalmuk fenntartásáért.

A méhek társadalmában mindenkinek megvan a maga feladata. A méhállam élén a királynő, vagyis az anya áll. Az anya 5 évig él és naponta akár 3000 petét is képes lerakni. Ezekből 21 nap múlva kelnek ki az utódok. Egy méhcsaládot kb. 60 ezer dolgozó és ezer ún. here alkot. A herék feladata kizárólag az anyaméh megtermékenyítése. A dolgozóméhek a nyári időszakban mindössze 40 napig élnek.
Ebből 20 napig csak a kaptárban dolgoznak. A fiatalabb méhek takarítják a kaptárt és táplálják az utódokat, míg az idősebbek viaszt építenek. A gyűjtőméhek feladata, hogy összegyűjtsék a virágok által termelt, összetett cukrokat tartalmazó nektárt, amelyet aztán saját testükben bontanak le egyszerű gyümölcs- és szőlőcukorrá. A felderítés a kutatóméhek feladata.

Ők 40 km-es sebességgel repülnek nektárforrást keresve, közben agyukban rögzítik a tereptárgyak elhelyezkedését a kaptárhoz képest – mondja Szabó István méhkaptárkészítő, aki nemcsak összkomfortos lakhelyeket készít a méheknek, hanem maga is méhészkedik. Ez az oka annak, hogy ilyen jól ismeri a méhek életét.
A KEZDETEK
Őskori barlangrajzok tanúsága szerint a méhek és a méz már több évezrede megjelentek az ember életében. Az ember már jóval az írás megszületése előtt foglalkozott a méhekkel. A mézelő méhfajok üreglakók, fészküket faodúkba, szikla-, illetve földi üregekbe építik. Az ember korábban csak kifosztotta ezeket, később azonban kivágta az odukat és lakhelyéhez szállítva tudatos gazdájává vált a méhcsaládoknak.
A szaporulatok számára azonban egy idő után nem tudott természetes lakhelyet biztosítani, ezért elkezdte azokat utánozni. A keretes kaptárok megjelenése forradalmasította a méhészetet. A méhcsaládok kezeléséhez és a raktározáshoz szükséges időt a töredékére csökkentette.

Szabó István bemutatja egy kaptár belsőjét
A kaptárokat 2 fő csoportba oszthatjuk: álló és fekvő kaptárok. Az állóban a keretsorok egymás felett helyezkednek el több sorban, a fekvőben a keretek egymás mellett egy sorban vannak. A kaptárokat kialakításuk mellett a benne elhelyezett keretek számával és méretének megnevezésével szokás azonosítani.
AZ ÜZEM
A tabi kaptárüzem és Szabó István több, mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik a kaptárgyártás területén. Az 1960-as években alakult kis szövetkezet a ’70-es években OMSZKV, majd a későbbiekben a Hungaronektár keretein belül működő termelőüzemmé fejlődött. Ebben az időszakban 150 fő alkalmazásával 2 műszakos munkarendben évi 16.000 darab kaptárt gyártottak, ellátva egész Magyarországot méhészeti eszközzel.

Kaptárelemek
A rendszerváltást követően az anyavállalattal együtt felszámolták. Az 1990-es évek elején magánvállalkozásként indult újra Szabó István vezetésével, aki már asztalostanulóként ebben az üzemben kezdett dolgozni. A vállalkozás fő profilja a továbbiakban is a kaptárgyártás maradt, de emellett több, mint 100 fajta méhészeti eszközt (keret, kijárószűkítő, anyapároztatók, virágporszedők, Hannerman-rács stb.) gyártanak, valamint kereskedelmi tevékenységet is folytatnak. Jelenleg 7 főt alkalmaznak napi 8 órás munkarendben, szükség esetén 2–3 fő alkalmi munkavállalóval egészítik ki a szakgárdát.
Az alkalmazottak mindegyike nagy tapasztalattal rendelkezik a kaptárgyártás területén, amely elengedhetetlen a minőségi végtermék előállításához. Az üzem évente mintegy 100 m3 faanyagot használ fel, amelyből 800 kaptárt készítenek. Az alapanyag kiválasztása több szempont együttes figyelembevételével történik. Az alapanyaggal szemben támasztott főbb követelmények: jó hőszigetelő és lélegző képesség, időjárás-, szeg- és csavarállóság, kis sűrűség és nagy teherbírás, formatartás, jó ragaszthatóság és felületkezelhetőség, rovar- és gombakárosítókkal szembeni ellenállás, fizikai vagy kémiai úton történő fertőtleníthetőség.
ALAPANYAG
Egyedül a tömör fa tud a követelmények többségének megfelelni. Kaptárgyártás céljára megfelelő fafajok: éger, hárs, nyár, fűz, de a leggyakrabban használt fafajok az erdeifenyő és az Ukrajnából, illetve Szlovákiából származó, kizárólag természetes úton száradt, asztalos minőségű lucfenyő deszka. Sűrű szálszerkezetű, gomba- és rovarkártól mentes, bél nélküli faanyag használható fel. A beérkezett fűrészárut máglyába rakva tárolják az üzem udvarán.

A kaptár belseje
Fokozott figyelmet fordítanak közvetlen a feldolgozás előtt a helyes nedvességtartalom beállítására. Mivel a kaptárok egész évben a szabadban állnak, folyamatosan változnak a klimatikus viszonyok, így elkerülhetetlen az anyag nedvességtartalmának változásából adódó természetes mozgása, amely kisebb-nagyobb hézagok kialakulását eredményezheti a kaptárelemek között. A nemkívánatos jelenség mérséklésére, feldolgozás előtt megmérik a nedvességtartalmát és amennyiben szükséges, saját szárítókamrában állítják be a 15–16%-os értékre.
SZERKEZET
A kaptár 4 fő elemből épül fel: alj, tető, menekülőtér, fiók. A riport készítésekor éppen a fiók gyártása folyt: a 190 mm magasságú fiókoldalak a vetemedés elkerülése céljából 10 és 12 cm széles szélezett deszkák táblásításával készülnek. A méretre szabás és hibakiejtés után a felületmegmunkálás következik, melynek során 20 mm vastagságúra gyalulják a fiók-oldalelemeket.
A következő lépésben a szélességi toldáshoz szükséges ékcsapokat marják ki az éleken. Az így megmunkált darabok összeragasztásához Arbocoll H kétkomponensű karbamid-formaldehid alapanyagú ragasztót használnak. 20–40 perc száradási idő után a nyers méretű fiókokat pontos méretre szabják.

Az elemek felületkezelése 90 fokos olajban és 5 percig történik
A falcolások kialakítása után mind a négy oldalba fogantyúkat marnak egy célgép segítségével. A csúszó talpak számára a teljes anyagvastagságban 75 mm hosszúságú fészket készítenek. A fiókok összeszegezése sablonban történik bognárszeg felhasználásával. Utolsó lépésként a csúszó talpakat helyezik be, melyeket 2–2 db 40 mm-es huzalszeggel rögzítenek. Az alj gyártása: szintén lucfenyőből készül, amely három részből épül fel, alsó, középső és felső részből.
Az alsó rész elemei tompa illesztéssel kapcsolódnak, ezekre a darabokra rögzítik a középső réteget. A hosszú oldalon végigfutó lécek közepén egy árkot alakítanak ki, a vándorlások alkalmával használt, kaptárösszekötő heveder számára. A középső rész különböző szélességű, 412 mm hosszúságú darabokból készül.
Elemeinek rögzítése az alsó rész felől 40 mm hosszúságú huzalszeggel történik. A felső rész, amely a kaptárfenék és a rajta elhelyezkedő fiók közötti méhjárat tartására és a kijárónyílás kialakítására szolgál, 20 mm vastagságú és 25 mm szélességű lécekből készül, amelyeket huzalszeggel rögzítenek a középső részhez. Az oldalsó lécek közepén ún. fészkeket alakítanak ki a műanyag csúszásgátlók számára.

A kaptár külső keretének összeállítása
Az alkatrészeket ragasztás nélkül szerelik össze. A menekülőtér feladata, hogy a vándorlások alkalmával a méhcsalád fel tudjon húzódni és a rostaszövetes keretfedőn keresztül a tető nyitott szellőzőin beáramló, friss levegőhöz jusson. Ezenkívül a benne rendelkezésre álló szabad tér lehetőséget nyújt az etetők, illetve a takarás elhelyezésére. Alkatrészeit 10 cm-es deszkákból készítik. A menekülőtér tartozéka a rostaszövetes keretfedő, melynek méretei kisebbek a menekülőtér belméreténél. A lécek ollóscsappal kapcsolódnak egymáshoz. A tető oldalainak magassága 6 cm, a kávaszerkezet elkészítése után következik a záróelem felrakása. A tetőborítás 0,5 mm vastagságú horganyzott lemezből készül, amely körben 30 mm-t lelóg.

FELÜLETKEZELÉS
A kaptárok felületkezelésére sokféle módszer terjedt el, mindenki a számára legmegfelelőbb eljárást alkalmazza. A következőkben a söjtöri méhészet által is használt technológiát ismertetem. Első lépésben a kaptárelemek lenolajban történő „kisütése” történik. Egy fűthető és változtatható űrtartalmú fémkádban megy végbe, amelyet lenolajjal töltenek fel, úgy, hogy a kezelni kívánt elemet éppen ellepje. Egy-egy alkatrész kezelése 90 oC-os olajban 5 percig tart, majd 10 percet tölt a csepegtetőállványon, ahonnan a felesleges olajmennyiség visszafolyik.

A kaptár szerkezeti rajza
Az elemek ezután egy hétig száradnak, majd következik 2 réteg olajfesték felvitele ecsettel. Az első réteg nagyon vékony, a gyors száradás érdekében szintetikus hígítóval megfelelő sűrűségűre hígított. 24 óra elteltével következik a fedőréteg felvitele. Ekkor a festék hígítása 3–4% lenolaj hozzáadásával történik. A tabi kaptár a kor elvárásainak eleget téve egyszerű kialakítású, de emellett rendkívül tartós, technikai megoldásaiban a hosszú évek alatt szerzett tapasztalatokat tükröző termék.
Ők az etalon a piacon, mert termékeik szabványos méretek alapján 30–40 évre készülnek, míg az olcsó kaptárok pár év múlva használhatatlanok. Beszélgetésünket egy Einstein-idézettel zárta: „Ha a méhek kipusztulnak, azt az emberiség csak 4 évvel éli túl”. Ezért fontos volna, hogy aki teheti, alakítson ki méhbarát kertet!
Telepítsen korán virágzó cserjéket a kertbe, a környezethez alkalmazkodó gyümölcsfát, melyek permetezés nélkül is bőségesen teremnek! A méhek nagyon érzékenyek a növényvédő, rovarölő szerekre. Ha biogazdálkodást folytatunk, azért nemcsak a méhecskék lesznek hálásak, de saját magunkat sem mérgezzük.
Forrás:
Kovács László Dávid: Különböző technológiával készült méhkaptárok összehasonlító vizsgálata. Szakdolgozat, 2012. Sopron
Fotó: Héjj Botond
A lapra az alábbi linken fizethet elő:
https://faipar.hu/magyar-asztalos-elofizetes
Kapcsolódó dokumentum:
szabo-istvan-mehkaptarkeszito-beszel-a-szakmajarol-a-rabszolgasag-meg-letezik
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.



