Hangja minden állatot megszelídített
Mozart: A varázsfuvola operájában láthatjuk, hogy a király egy nap faragott egy fuvolát, melyet megfújva minden állatot megszelídített, s mindenkinek melegség költözött a szívébe. Azért tudta kifaragni a fuvolát a király, mert a fuvolafélék az összes fúvós hangszer közül a legegyszerűbb felépítésűek. Ezért történelmileg a legkorábbi, de bizonyosan a legelterjedtebb fúvós hangszerek közé tartoznak. Ennek ellenére az ókori görögöknél, rómaiaknál nem lehetett különösebben népszerű, hiszen alig maradt fenn ilyen hangszerre utaló forrás, ábrázolás. Az európai középkor zenéjébe vélhetően Közép-Ázsiából kerülhetett ide – meséli Csernai Zoltán aranykoszorús hangszerészmester, aki a fúvós hangszerekre specializálódott.
A KEZDETEK
Régen a fuvolát egy darabból, hengeres furattal építették, hat hanglyukkal. Később jelent meg a több darabból összerakható hangszertípus, melynek csak a fejrésze volt hengeres, a testének többi része kúpszerűen szűkülő, a lábrésznél pedig kissé táguló furattal rendelkezett. A részekből álló hangszer méretezése pontosabb lehetett, darabjainak teleszkópszerű tologatása a tisztább behangolást segítette elő. Ezzel egy időben kezdtek egyes hangokat billentyűk hozzáadásával elérhetővé tenni. A fuvola ma ismert formájának kialakítása – több más fúvós hangszer mellett – Theobald Böhm fuvolaművész és aranyműves nevéhez fűződik. Hangszerén a hanglyukak helyét és átmérőjét nem az emberi kéz anatómiájához igazította, hanem akusztikai megfontolások alapján határozta meg. Minden félhanghoz egymástól azonos távolságra lévő külön hanglyukat rendelt, melyeket gyűrűs billentyűk segítségével fedett. A kúpszerű furat helyett hengeres fémtestet alkalmazott 15 lyukkal és 23 billentyűvel. Ezekkel az újításokkal sikerült kijavítania a hangszer régi hiányosságait, hamisságát, kiegyenlítetlen hangzását, a játéktechnikai nehézségeket. Azóta a fuvola konstrukciója, méretezése alig változott – magyarázza a mester Csernai Zoltán. Aki 10 évig trombitán tanult játszani, akkor még nem volt mód rézfúvósszakmát tanulni, ezért kezdett el foglalkozni a fafúvós hangszerekkel. 1976-ban kezdte a szakmát, ’78-ban végzett a Kaesz Gyula szakközépiskolában. Eisenhoffer János mesternél tanult, aki a Stowasser hangszergyárban, majd a Zeneakadémián dolgozott. Ő vezette a zeneakadémiai hangszerjavító műhelyt mestere halála után, 1986-ban mestervizsgát tett. 1991-ben átalakult a hangszerészképzés, és most is a régi Zeneakadémián működik, ahol ő tanítja a fafúvós szakmai ismereteket. 1993-ban egyéni vállalkozásba kezdtek jóbarátjával, Szabó Attila ezüstkoszorús hangszerészmesterrel közösen viszik ma is az üzletet és műhelyt Budapesten, a Dohány utcában. A bemutatóterme mögött megbújó műhelyben valóságos hangszererdő fogad. A különféle szerszámok társaságában egy hatalmas asztal köré tűzve várakoznak a javításra váró hangszerek: szétszerelt oboák, klarinétok, tárogatók, amelyek már-már sajnálatra méltóak így kiszolgáltatottan, megfosztva minden méltóságuktól.
A karcsú hangszerek persze a javítás után újjászületnek, de ehhez még hosszadalmas gondos munkára van szükség. Csernai Zoltán ugyanis arról mesél, hogy a legkülönfélébb fafúvós hangszereket is el tudják készíteni, mégis a javításra álltak rá és a különlegességekre. Alaphangszereket nem éri meg készíteni, kuriózumokat annál inkább. A jelenség sajnos ismerős, a külföldi multicégek termékei elveszik a piacot a kis hazai műhelyek kézműves remekei elől. Előfordul ugyan, hogy a zenekarok művészei hozzájuk fordulnak, de inkább csak javítás ügyben. Talán ezért is érezni úgy, hogy a zegzugos műhely hátsó traktusa a múlthoz fűződő ragaszkodásról mesél. Valóságos ipartörténeti ritkaságok találhatók itt, hiszen még munkában áll az a több, mint 110 éves másológép, amit kópia készítésére, azaz egy hangszer alkatrészének tökéletes másolására használnak. Ez a gép még Csernai Zoltán és Szabó Attila mesterének, Eisenhoffer Jánosnak a tulajdonában volt korábban, ezen kívül a Stowasser hangszergyár hangszerei készültek rajta. A története pedig kész regény. Zoltán 2000-től a mestervizsga-bizottság tagja, 2007-ben aranykoszorús hangszerészmester címet kapott a kamarától, szakmai elismerésként 50. születésnapja alkalmából.

ALAPANYAG
A műhelyben persze a gépek, szerszámok mellett egyéb érdekességeket is látni, így különböző faanyagokat: cocobolo, bubinga, grenadil, ébenfa, padouk és afrikai rózsafa. Persze hazai fából is készítenek hangszert: jávorfa, tiszafa, buxus, dió, cseresznye, körte. A fafúvósok többsége ébenfából készül. A Mozart-korabeli fúvósok többsége puszpángból (buxus) készült, amelynek a megmunkálása után csodaszép sárgás színe lesz. A fagott pedig jávorfából a legjobb, mert az a fafajta megmunkálva nazális hangot ad. A klarinét és az oboa paliszanderből és grenadilból készül, a fuvolához afrikai rózsafát használ, a tárogató legjobb alapanyaga a bubinga, cocobolo, padouk. Az pedig örök érvényű szabály, hogy minél keményebb, sűrűbb a faanyag, annál szebb a belőle készült hangszer hangja. A faanyagnak hibamentesnek, egyenletesnek kell lennie a fa struktúrájának, fontos a sűrűsége, fajsúlya, idegenanyag-tartalma. A fahibák egy kivételével kerülendők, ez pedig a jávorfa struktúrájának hullámossága. Ezt kimondottan értékeljük, mondja a mester, mert a puhább és keményebb részek váltakozva vannak átfűrészelve, és ez kedvezőbbé teszi a hangzást. A mesterségesen, kemencében szárított anyagok sejtállapotai nem olyanok mintha természetes úton lassan, magától száradnának ki. A sejtek más alakot vesznek fel a zsugorodás folyamán, és úgy tapasztaltam, hogy ez negatívan befolyásolja a hangzást, csak száraz jó minőségű faanyagot szabad felhasználni hangszerkészítésre.
Fontos, hogy nagyolt és átfúrt állapotban tároljuk, mert így megakadályozzuk a bélből induló repedések kialakulását. A használhatóság mellett az esztétikum is nagyon fontos. Németországból szerzi be az alapanyagot, Hamburgban van egy kereskedés, ahol a világ összes egzóta fáját meg lehet találni.
FELÉPÍTÉSE
A fafúvós hangszerek az emberi lélegzettel megszólaltatott fúvós hangszerek közül azok, amelyek nádnyelves vagy ajaksípos fúvókával vannak ellátva. A fúvóka: a hangot eredményező rezgésfolyamat úgy jön létre, hogy egy szűk résen kiáramló levegő éles, ék alakú akadályba ütközik, és az akadálynak hol az egyik, hol a másik oldalán leválva légörvényeket kelt gyors egymásutánban. Az így keletkező rezgés, peremhang egy hozzá csatolt csőrezonátor, hangszertest megfelelő sajátrezgését gerjeszti, hallható zenei hangot létrehozva. A test: egy hengeres csőből áll, melynek egyik vége dugóval van lezárva (a fuvola esetében). A hangszertest három részre szedhető, ezek a fej, a test és a láb. A fejrészen van a befúvónyílás, illetve a cső végét lezáró dugó. Furata nem hengeres, hanem a dugó irányában enyhén, „parabolikusan” szűkül. A fejrész anyaga, belső kiképzése, a befúvónyílás mérete, formája alapvetően meghatározza a hangszer hangzását. A testen találhatók a hanglyukak, a hanglyukak fedését biztosító mechanika, amit zárt vagy gyűrűs billentyűzet működtet. A lábrészen találhatók a hangszer legalsó hangjait képező hanglyukak, a hozzájuk tartozó mechanikával.

KÉSZÍTÉSE
A fafúvós hangszerek készítését 15 lépésben mutatja be a mester. A faanyag gondos kiválasztása után az anyagleszabás következik, vagyis a tároláshoz, szárításhoz előre kifúrt fa körülbelüli méretre vágása. Ezt követi a fúrás: kúpos furat esetén – dörzsárazás, vagyis a meglévő furat bővítése több élű speciális szerszámmal, cilindrikus (párhuzamos falú) furat esetén – a végleges méretnél 0,2–0,3 mm-rel vékonyabb fúróval történő fúrás. Következő művelet a nagyoló esztergálás – két csúcs között vagy tüske és csúcs között és az oldalazás, amikor a forgástest végét a szimmetriatengelyre merőlegesre alakítjuk. A csapfuratok befúrása és méretre esztergálás után csiszolják és polírozzák a felületét, ezzel kész a hengeres vagy kúpos cső. Most következik a hanglyukak és oszlopok helyének kifúrása, az oszlopok menetének befúrása és a gyűrűs billentyűk hanglyukainak kifúrása. Végül a színezés anilinnel, majd a lakkozás – politúr, szintetikus lakkal. Ha szükséges, a belső furat kibélelése keménygumival vagy öntött műgyantával. Repedés és nedvesség ellen lenolajjal vagy paraffinnal szokták kezelni, ami annyit jelent, hogy 2–3 héten át tartják ebben a folyadékban, hogy jól felszívja magát. Ezután min. 1000 szemcsenagyságú csiszolópapírral átcsiszolják, majd átpolírozzák 2000-es polírpapírral.
Magyarországon körülbelül 10 olyan műhely van, amely ezzel foglalkozik, de büszkén mondja a mester, hogy az övék van a legjobban felszerelve. Azt tanulták, hogy ha valami nincs, akkor azt meg kell csinálni, ki kell pótolni. Véleménye szerint elismerik a munkájukat, a jó hangszer jó javítására van igény. Van remény a folytatásra is, mert folyamatosan foglalkoznak tanulóképzéssel, van egy fiatal hölgy, Németh Petra, aki itt dolgozik a műhelyben, és aki már mestervizsgát is tett, és szívesen vállalkozna rá, hogy továbbvigye ezt a mesterséget. Véleménye szerint azt az esztétikai élményt, amit a kézművesműhelyekből kikerült hangszerek nyújtanak, nem tudják pótolni a tömegtermelésben készült hangszerek, s amelyek a szó legnemesebb értelmében műtárgyaknak tekinthetők, tanúskodva a régiek átörökítette mesterségbeli tudásukról.
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fafúvós_hangszerek
Fotó: Gerencsér Kinga
Kapcsolódó dokumentum:
hangja-minden-allatot-megszeliditett
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


