A fa lelke átmegy a kenyérbe

Teknővájó cigány dinasztiából származom – mondja büszkén –, de a családomban már nem volt, aki megtanítson őseim mesterségére. Ezért egy Ongán élő barátomtól, Balogh Istvántól tanultam meg a különféle fogásokat. A hatvanhárom éves mester tizenegy éve kapta meg a Hagyományőrző Népi Iparművész címet, amely igazolja: régi technikával és eszközökkel készíti tárgyait. Farkas Béla nagyszülei, de még dédszülei is ismerték a teknővájó mesterséget. Vándorcigányok voltak – mondja a fafaragómester, aki 20 évvel ezelőtt – ahogy ő fogalmaz – vette vissza a tudást.

Farkas Béla

Faludi Ádám: Cigányélet című könyvében így ír a teknővájó cigányokról: „A teknővájó cigány nagy körültekintéssel és türelemmel választja ki magának a megfelelő fát, törzsét megsimogatja, körül járja, méregeti tekintetével, fel egészen az égbe érő levelek végéig, majd baltája élén hüvelykujját megszokásból végig húzva nekifog a fa ledöntésének. Boszorkányos ügyességgel és gyorsasággal végez vele, mire lemenni készül a nap, már legallyazva, méretre darabolva fekszik a törzs a teknővájó cigány otthonának udvarán (...). A teknő gyorsan készül, a kiskapához hasonlatos szerszám ütemesen koppan a fán, messze elhallani a tágas és csendes nyárban. A harkályok időnként abbahagyják munkálkodásukat, s csodálkozva figyelnek a különös kopácsolásra. A teknővájó cigány a nyárfa minden darabját felhasználja, hólapátot farag, lisztmerő kanalat, fakanalakat. Ha kedve tartja, tálakat is készít, holdtányérhoz hasonlókat.”

Farkas Béla szülei Rudabányácskáról származnak, ebből a Sátoraljaújhely melletti kis falucskából jöttek Miskolcra. Nagyapja kovácsmester volt, műhelyét államosították, ezért kellett a nagyvárosba költözniük, hogy itt vállaljanak munkát. Anyai ágon nagyszülei teknővájó cigányok voltak. Szülei viszont a vasas szakmából éltek, ő is ennél maradt. 1972-ben végzett karosszérialakatosként. A Miskolci Városi Közlekedési Vállalatnál helyezkedett el és több, mint 40 évig ott is maradt. Először, mint karosszérialakatos, később, a mestervizsga letétele után, a tanműhelyben oktatóként dolgozott. Munkája elismeréseként megkapta azt az emlékplakettet, amivel azokat díjazzák, akik negyven évet a vállalatnál ledolgoztak és a munkaterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Mély vagy öblös fakanál faragása

A műhelyben Balogh Pista barátja fafaragással is foglalkozott. Az ő javaslatára vette vissza a régi mesterséget és segítségével készítették el az első kapocskát, a teknővájó eszközt. Majd ezután kezdte megtanulni nagyszülei mesterségét. Délutánonként, meg hétvégén tudott nekifogni a fa megmunkálásának szekercéjével, kapocskájával és kaparókésével. A jegenyenyár a kedvence. Szerinte az ártéri erdőkben, tópartokon növő fafaj pont eléggé nedves és ruganyos, ugyanakkor strapabíró is ahhoz, hogy formázni lehessen, s később sokáig kiszolgáljon egy családot. Mivel egy jobbfajta jegenyéből akár négy teknő is kitelik, így nem sok fatörzsre van szüksége. Nem kell egész erdőket kivágni – mondja –, ezért inkább egészségügyi ritkítások idején hívják. Farkas Bélának nem gond, ha a fa alsó törzsrésze kicsit beteg, belülről korhadt, mert a felső részéből is megvan a teknő. A dagasztóteknő egy méter hatvan centi hosszú. Nagyobb nem kell. – Igaz, régebben az asszonyok nagycsaládnak, akár több hétre előre dagasztották a kenyérnek valót, manapság azonban kevesebbet készítenek. – A használati tárgyakat diófából és cseresznyefából készíti. Készített már csomoros nyárból gyönyörű szép képkeretet is, melyet a zsűri „A” kategóriába sorolt.

Emlékplakettel, amit kiemelkedő teljesítményéért kapott 40 évi munka után

A kivágott fát láncfűrésszel megfelelő méretű darabokra vágja fel, majd hosszában ketté fűrészeli. Mindezt már Nagykinizsen végzi, ahol a kis műhelye van, és a faanyagokat is tárolja. Egy régi parasztházat rendezett be magának műhelyként. Ott csak ő van és a fa. Szeret ott lenni és dolgozgatni, szívesen végzi ezt a munkát. Először leszedi a kérgét és a hátát a fának, majd elkezdi a belsőjét kivájni. Ehhez használja a saját készítésű kapocskát, melynek a nyelét is ő faragta kezének méretéhez igazítva. Többféle méretben is elkészítette. Véleménye szerint a nyárfa és a fűzfa vizesen is jól megmunkálható, ha a 4 cm vastagságot eléri, 2 hetet pihenteti az anyagot, aztán megint vesz ki belőle. Egy teknő készítése 2–3 hónapig is eltarthat, mivel egyszerre több terméken is dolgozik, így ez nem okoz gondot. Régen pikkelyesre csinálta a tálak és teknők belsőjét, ezt a kapocskának a formája hozta ki a fából. Ma már teljesen simára csiszolja a felületeket és gyógyszertári parafinnal kezeli több rétegben is, ahogy a fa megkívánja. Saját maga által készített szerszám a kapocska és az ezzel faragott tálak. – Az emberek rájöttek, hogy az otthoni kenyér jobb, ízesebb, mint a bolti, ráadásul a házi sütésűről pontosan tudják, mi van benne, s nem kell félniük az ilyen-olyan adalékanyagoktól – magyarázza Farkas Béla, hogy mitől nőtt meg úgy mostanság a teknővásárlási kedv. Szerinte már a dagasztásnál eldől, milyen ízű lesz a kenyér: ha a kovász speciális kovászolóteknőben készül – olyat is gyárt –, s később jegenyenyár teknőben dolgozzák azt össze liszttel, vízzel, sóval, akkor sokkal ízesebb tésztát kapnak, mint ha robotgéppel dagasztanák, netán kenyérsütő gépben mixelnék eggyé a hozzávalókat. Szerinte a fa lelke megy át az otthon, teknőben dagasztott tésztába, s teszi azt különlegessé. A kenyérdagasztó teknő mellett készít más célra is teknőket. Például sózóteknő egységes méretben készült, a dagasztóteknőből kellett egy nagyobb méretű kenyérsütéshez és egy kisebb – a dagasztóteknőnek kb. a fele –, amiben fánknak való tésztát dagasztottak. Készít szakajtót, amit elsősorban kenyérsütésnél használtak: a teknőben megdagasztott tésztából előzetes kelesztés után kiszakajtották, a „táblán” (nagy asztalon) átgyúrva, egy-egy belisztezett szakajtóba rakták, melyet tiszta textíliával (szakajtóruhával) takartak le, így kelesztették tovább. A nyárfa minden darabját felhasználja, kenyérsütő lapátot farag, lisztmerő kanalat, fakanalakat. Ha kedve tartja, tálakat is készít, holdtányérhoz hasonlókat. A miskolci fafaragó képviselte hazánkat a milánói világkiállításon a magyar pavilonban –Száznegyvennégy ország mutatkozott be saját pavilonnal a milánói világkiállításon, amelyre a zárásig 20 millió látogató volt kíváncsi. Farkas Béla fafaragó, népi iparművész boldogan emlékszik vissza a kiállításra, ahol a teknővájás ősi mesterségét ő mutatta be a látogatóknak. Magyarországot kézművesek is képviselték az expón. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége tett ajánlásokat arra, hogy kik legyenek hétről hétre azok a népi iparművészek, ötvösök, gyöngyfűzők és többek között fafaragók, akik a világkiállítás zárásáig, vagyis október végéig kiállítanak a milánói expón. Majd két héten át 8 kézművessel együtt a magyar nevet, a magyar minőséget képviselték a világkiállításon. Az Expo rendezvényén, mint fafaragó mutatkozott be és bemutatót is tartott arról, hogyan kell teknőt készíteni.

Farkas Béla az általa készített tálakkal

Csodálatos dolog, amikor az ember szépen felöltözik, a kalapjára teszi a nemzeti színű szalagot és Magyarországot képviseli – mondja Farkas Béla. Sokan jöttek megnézni, hogy mit készítek, olyan svédországi magyar emberekkel is találkoztam, akiknek a családja még nagyszüleik idejében hagyta el az országot – mondja. Mindenkinek nagyon tetszett, hogy a magyar pavilonban nem előadások vagy videokonferencia fogadta őket, hanem igazi kézművesség. Egy magyar és francia orvosokból álló csoporttal is találkozott, akik egy konferencián vettek részt Milánóban, és meglátogatták a magyar pavilont. Elkezdtem a nagy kapocskával dolgozni – mondja a fafaragómester. Csak úgy hullott, pattogott a forgács, a franciák pedig el voltak ragadtatva – idézi fel a Milánóban történteket. Az egyik francia orvos szerette volna kipróbálni, így adtam neki egy kevésbé éles eszközt. –Mondtam, hogy csak óvatosan, mert, ha megszalad a szerszám, akkor többet nem műt! A férfi nagyon élvezte, hogy kipróbálhatta a teknővájást.

Mesélt nekem arról is, hogy régen az emberek szerették egymást (nem úgy, mint ma!), ezért a vándort is rendszerint megkínálták mindig egy kis pálinkával, amit az ilyenkor az öblösebb méretű fakanálból ívott meg, hiszen akkor nem volt szokás egymás kulacsából inni. – idézte fel a régi időket Farkas Béla. Mint mondja: akkor még tisztelték, becsülték a vándorcigányokat, amiért hozták-vitték a híreket. Ők voltak tulajdonképpen az „újságírók” abban az időben, amikor még nem volt tv, rádió. Nem úgy, mint ma, amikor egy kattintással már sokféle információhoz hozzáférhetünk – vélekedett a mester.

A milánói expón Varga Mihály pénzügyminiszter is beszélgetett vele

Teknők különböző méretben, elöl a szakajtók

Nyugdíjasként népművészeti vásárokon is tart előadásokat és bemutatókat. Két fia is megtanulta ezt a mesterséget, nagyobbik fia a durva munkákban ügyesebb, a kisebbik pedig a finom, aprólékos munkákban, a felületek csiszolásában. Most Angliában dolgoznak, de szeretnék továbbvinni a családi tevékenységet, sőt, majd a kisunokának is szeretnék megtanítani e mesterség csínját-bínját. Nagy öröm, ha kész van egy termék, büszkeséggel tölti el, ha elismerik és megbecsülik munkáját. Nagyon magasra tette a lécet, mert csak szépen megmunkált, kifogástalan termékeket készít. Nem véletlen, hogy megkapta a Hagyományőrző Népi Iparművész címet, amellyel csak nagyon kevesen büszkélkedhetnek az országban.

Forrás:
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/romak/cigany_neprajzi_tanulmanyok_1997/ pages/008_adatok_a_teknovajo_ciganyok_munkajahoz.htm Magyar Nemzeti Digitális Archívum
Teknővájó cigányok (mandadb.hu)
A teknővájás története 
DISZPolgár (diszpolgar.hu)

Kapcsolódó dokumentum:

Tetszett a cikk?