A századelő bútorszerelvényei
A bútorszerelvények sokfélék. Feladatuk teherviselés, bútorrészek összetartása, mozgathatóság – nyitás-csukás – biztosítása, megtartás, támasztás bizonyos helyzetben, valamely pozíció biztosítása, biztonságos zárás, görgetés, megfogás és tartás, sérülésektől való védelem, díszítés stb. Annyi sajátos, különböző feladatnak és elvárásnak kell külön-külön megfelelniük, hogy rövid, általános bemutatásuk reménytelen próbálkozás volna. Kétségtelen viszont, hogy bútoraink zöme nélkülük többé-kevésbé használhatatlan lenne!

1. kép: Az árjegyzék címlapja
Kutatva az elmúlt másfél évszázad bútorszerelvényeinek története után, meglepődve tapasztaltam, hogy a hazai szakirodalom első 60–70 évében megjelent könyvekben nincs a szerelvényekkel foglalkozó részlet, vagy fejezet. Azok a könyvek pedig általában nagyon alapos és értékes munkák…!
Az első rövid áttekintést ebben a tárgykörben Ferenczy Emiltől kapjuk, az Asztalosipar c. könyvében a segédanyagok és eszközök között, az enyvek, szegek és csavarok után. „Az épület- és bútorasztalosság nyíló szerkezeteinek nyitását, csukását, felfüggesztését zárak és pántok teszik lehetővé. Vannak bevéső, rászögező, ajtó-, kapu-, szekrény-, és fiókzárak; ablak- és szekrény rúdzárak, csuklós, csapos kivető ajtó- és ablakpántok, diópánt, ingó ajtó- és paravánpántok.
A díszvasalások, ajtó- és ablakkilincsek, fordítók, mint olyan kiegészítő anyagok, melyeknek az asztalos szerkezetekre való szerelését rendesen az asztalos végzi.” (1941). Ez igazán nem sok. Főleg úgy nem, hogy a szerző a két nagy területet, a bútor- és épületasztalosságot összevonja. Kétségtelen, hogy a két szerelvénycsoport között van hasonlóság és átfedés, de bőven van olyan sajátosság és különbség itt is, ott is, amit egy szakkönyvnek inkább kiemelni és hangsúlyozni kellett volna.
A tárgykör ilyen konzekvens elmaradásából adódó fonák helyzetre némi magyarázatot adhat, hogy a szakkereskedések a századforduló óta mind többen adták ki jól szerkesztett, áttekinthető árjegyzékeiket, melyekben az árucikkek megnevezése magyarul és gyakran németül is szerepel. A célszerű méretsorok és az árak mellett ábrák sokasága tájékoztatja az olvasót. Ezek így alkalmasak lehettek a tananyagot segítő háttéranyagnak, sillabusznak is. Ilyen célú felhasználásuk szinte biztosra vehető, bár szó is érheti őket…
Az imént említett, s a minisztériumból már megjelenésükkor tankönyvként is elrendelt szakkönyvek ebben a tekintetben tehát hiányosak! A szakiskolák tanulóinak és az inasoknak mindenképpen szükségük lett volna az árjegyzékekben található anyagra, s azon túl még további szakmai magyarázatokra – a kiválasztás szempontjainak fölsorolására, és a fölszerelés módjának leírására is!
Valamivel alaposabban rendszerezi az anyagot a Faipari kézikönyv is (1963). „A bútoripari vasalások fémből, újabban műanyagból készülnek. Ezek elsősorban szerkezeti, vagy kötőelemek, sok esetben azonban egyúttal díszítőelemek is és a következőképpen csoportosíthatók: 1. kötőelemek; 2. csuklós pántok, szerkezeti elemek; 3. zárószerkezetek; 4. fogantyúk és egyéb vasalások;
Kötőelemek
1. Szegek és facsavarok… ; Szekrény- összehúzó vasalások: A termék szerkezeti megoldásától függően süllyesztett, vagy rácsavarozott kivitelűek lehetnek. Az összehúzó vasalások erőkifejtése a csavarmenet meghúzásával, külpontos félfordítással vagy a kónuszos horgok összeütésével váltható ki.
2. Csuklós pántok
A bútoripar igen sokféle csuklós pántot használ. Ezek közös jellemzője, hogy egyik szárnyuk a másikhoz képest egy közös csapszeg körül elmozdítható. A pántok lehetnek: a., kiakaszthatók – sima élcsatlakozáshoz vagy aljazott csatlakozáshoz (kivetős); b., oldhatatlan szerkezetűek (zsanérok) – sima élcsatlakozáshoz vagy aljazott csatlakozáshoz; c., egyéb pántok – zongorapántok (zongora zsanér), csapos pántok és duplacsapú pántok. Pántok felszerelésénél a pánt fajtája dönti el, hogyan végezzük a szerelést.
Kiakasztós pántoknál a szétszedett pántok egybetartozó darabjait külön-külön felcsavarozzuk a szekrénytestre, ill. az ajtóra.
Az oldhatatlan pántokat először az ajtóra szereljük fel, és az ajtó beállításával csavarozzuk fel a szekrénytestre is.
A csapos pántok felszerelésénél az ajtónak csak az egyik végére szabad előre felcsavarozni a pánt csapos darabjait, míg a pántok másik végét csak az ajtó beállítása után rögzítjük.
3. Zárószerkezetek
A bútorok nyíló szerkezeteinek (ajtó, fiók) zárjai lehetnek egyszerűek vagy biztonságiak. Mind a két minőségi csoportban különféle zárak vannak.
Bevésőzár: az ajtók, fiókok élébe vésik be. Jobbos és balos kivitelben készülnek, méretüket a kulcs tengelye és a zárlemez közötti távolság határozza meg.
Beeresztőzár: az ajtó, ill. a fiók elejének belső lapjába süllyesztik, egyébként azonos az előbb leírttal.
Rácsavarós zár: a nyíló szerkezet lapjára süllyesztés nélkül kerül felszerelésre. Egyébként jellemzői azonosak a bevésőzárral.
Rúdzár: az ajtót két helyen rögzíti bezárt állapotban a szekrénytesthez. Rúdzárak készülnek süllyesztett és rácsavarós, jobbos és balos kivitelben. A süllyesztett rúdzárat felszerelés után zártakaró léccel le kell fedni.
Redőnyzár, mely lényegében bevésőzár, csak a zárnyelv oldalmozgást is végez. Jobbos-balos kivitelben készülnek.
Tolózár a kétszárnyas szekrényeknél, a bal ajtó rögzítését szolgálja.
4. Egyéb vasalások
E csoportba tartoznak a kulcscímkék, polctartók, nyíló szerkezetek túlnyílását gátló csuklós vagy csúszó fémkarok, csúszószegek stb.”
Az idézett kézikönyv a II. vh. után jelent meg, mint a kor első nagy, enciklopédikus igényű szakkönyve. Néhány használható gyakorlati tanácson túl semmivel sem ad többet, mint az előző. A múlt felé nézve nem ez, hanem egy másik, a nagy történelmi törés előtti forrás lesz számunkra mértékadó!
A bútorveretek kiérlelt gazdagságát jól szemlélteti egy háború előtti, a jelen cikk ábráit is adó katalógus. Több ilyet ismerünk.
Kis Vilmos bp.-i – Asztalos kellékek vasáruraktára – árjegyzéke 1935 márciusában jelent meg (1. kép). Az A/5 méretű füzet csak bútor- és épületvasalásokat kínál, s a bútorrész 57 oldalt foglal el, igaz, hogy a vasalások mellett más esztergált és faragott faalkatrészeket is hirdet. Egy jó tankönyvben a szerelvények bemutatásához és tárgyalásához, az ábrákkal együtt legalább ekkora helyre/fejezetre lett volna szükség!
A kínálat bemutatása és a keresőrend- szer példás, csak sajnos semmilyen szakmai szempontot nem követ. Piaci céllal készült, jó reklámanyag. A tankönyvben követni kell a technológiai sorrendet, ezért nem előzhetnék meg pl. a zárak a pántokat, az elfordítható-szétnyitható lapú asztalcsavar sem kerülhetne a szekrényajtóreteszek közé, a bútorszerelvények között nincs helye sem fregolicsigának, sem kettőslétra-pántnak stb. Ezek fontos különbségek! De nem kukacoskodok. Örülni kell, hogy az elmúlt 70–150 évből szépen van e tárgyban nyomtatott anyagunk, ha nem is a szakkönyvekben, és a korábbi korok szerelvényeiről is elég sok mindent tudunk.
Nézzük át az anyagot! Szerelvényre először a tárolóbútoroknál volt szükség. Az ácsolt ládákat még lakatpánttal és lakattal zárták (ha zárták), a ládatető pedig facsapokon fordult, így más szerelvény már nem kellett (4. kép).

2. kép: Erős ládapánt

3. kép: Modern és régies ládazár

4. kép: Lakatpántok
Az asztalos módon készült ládáktól már többet kívántak. A tetőt hosszú szárú csuklópántok – későbbi nevén: ládapántok – kapcsolták a láda hátfalához (2. kép). Zárásukhoz – a legdíszesebb menyasszony- vagy tulipántos- és céhládáknál – különleges, ún. ládazár járta (3. kép).
A többi, alárendelt szerepű ládánál: termény-, vagy élelmiszeres-, katona-, szennyes-, irat-, szerszámos- stb. ládákra egyszerű lakatpántot tettek (4. kép), de később már ezekre is rendes zár került. A zárak „másik fele” hagyományosan a zárral szemben, a tetőre szerelendő ellendarab, és a kulcslyuk környékét védő kulcspajzs (5. kép). Századokon át jellegzetes ládaszerelvény volt a két ládavégre szegelhető fogantyú (6. kép).

5. kép: Kulcscímek

6. kép: Ládafogantyúk

7. kép: Csapos szekrénypánt
A régi időkből, a ládavasalások mindegyikéből pompás darabok, igazi műremekek maradtak fenn. Ahogy a ládából 6–700 éve – a rövidebb oldalára állítva szekrény lett – a ládatető ajtóvá vált és úgy fejlődött tovább. Az már asztalosmunka volt! A pántok az ajtón is szükségszerűen megmaradtak, de a barokk korban (XVII. sz.) megjelentek a csapos pántok (7. kép), majd a XVIII. században a szintén csapos bevéső, és a XX. században a rácsavarozható pántok (8. kép). Azóta akaszthatók le a szekrényajtók.
Ez a zárással is szoros kapcsolatban van, mivel a jól készített szekrények aljazott szélű ajtaja csak nyitva akasztható le. Maga a zár is egyszerűbb lett, mert ennél a nyitási módnál már elég a zárnyelvet előre kitolni, hogy biztonságosan, jól zárja az ajtót (9. kép). Bizonyos szélességnél és a fölött két ajtóssá váltak a szekrények. A megbízható zárás érdekében szükségessé vált a bal oldali – először csukódó – szárny biztonságos rögzítése, s megjelentek a reteszek, és a rugós horog (10. kép). További kellékek a fogantyúk (11. kép), a belső akasztók (12. kép) és a polctartók.

8. kép: Bevéső és rácsavarozható szekrényajtópántok
9. kép: Szekrényajtózárak
10. kép: Reteszek és az ajtórögzítő rugós horog

11. kép: Fogantyúk és a „műszaru”, azaz műanyag fogantyúk
Fiók szinte bármelyik bútorféleségben van, ill. lehet. A fiókok szerelvényei is a már tárgyalt zárak és a fogantyúk.
Az ágyak hagyományosan szerelvényigényesek. Az ágyhorgok, ágyvasalások fő feladata az ágy fő darabjainak – fejvég, lábvég, oldalak – biztonságos, erős összekapcsolása, és szükség esetén könnyű szétszedése (13. kép). Az ágy szétbontását – festésnél, költözésnél – annak méretei és súlya követeli meg.

12. kép: Szekrénybe szerelhető akasztók

13. kép: Ágyvasalások

14. kép: Elfordítható-kinyitható asztallapcsavar
A nagyobbítható lapú – az elfordítható-szétnyitható, vagy felhajtható toldalékokkal kiegészített – asztaloknál is kellenek szerelvények (14. kép). Ezen túl még a fiókos bútoroknál van, vagy lehet szükség. Az íróasztalok a lehajtható írólap, s a bennük alkalmazni szokott titkos fiókok és rekeszek miatt, általában szerelvényigényesek. Az írással visszakanyarodunk a szekrényekhez. Nélkülözhetetlen az íróbútorok – írószekrény, írókomód, szekreter – lehajtható írólapját tartó pánt, és esetleg a bukóolló.
A székek, fotelek családjában ritkán volt szükség szerelvényekre. Ebbe a csoportba tartoztak korábbi századokban a tábori, összecsukható padok, és később a dönthető támlájú fotelek. Általános divat volt a XIX. században, de különösen a második felében, görgők szerelése a bútorlábakra, majd azokat később fémgyűrűk, papucsok követték.
A cikkben említett és bemutatott szerelvények valójában a legegyszerűbb bútorszerelvények. Ritkább bútorokról és azok szerelvényeiről – billenthető tükrök (tükörcsavar), spanyolfal (pántok és horgok), zsúrkocsi (kerekek, finom csapdazárak, tálcafogantyúk), mosdószekrény (kitámasztó körrugó) stb. – és a luxusbútorok szerelvényeiről említést sem tettem, mert a hely korlátozott. Nem esett szó a szerelvények – zárak, pántok stb. – fejlődéséről sem, ami pedig igazi szakmatörténeti csemege! Hogy az érdeklődő olvasók, ill. szaktársak mégse maradjanak le a csak részleteiben bemutatott anyagról, Kis Vilmos árjegyzéke megtekinthető a Magyar Asztalos honlapján:
https://faipar.hu/media/files/kis-vilmos-arjegyzek/kis-vilmos-arjegyzek-1935.pdf
Kapcsolódó dokumentum:
a-szazadelo-butorszerelvenyei
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


