Ajtófelújítás házilag – akár művészi szinten

A beltéri ajtók a kiemelten gyakori használtnak kitett tárgyaink közé tartoznak. Elsőre nem is gondolnánk, de a mindennapi életünk során mélyen meghatározó ezen szerkezeteknek a komfortérzetünkben betöltött szerepe. Az építkezések és felújítások során ennek ellenére nem mindig kapnak kellő figyelmet és erőforrást.


Mossig Anna munkájához nem is fűznék hozzá semmit, mesébe illő lett

Persze, hiszen a pénz nagy úr, s már egy átlagos panellakásban is találunk legalább hét darab ajtót, szóval nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy egy lakás teljes belsőajtó-cseréje munkadíjakkal már bőven milliós nagyságrend – a legegyszerűbb anyaghasználat mellett is. Nem csoda, hogy gazdasági vagy elvi (zero waste) okokból is gyakran felmerül a beltéri ajtók esetében a csere helyett a felújítás, az újjá varázsolás igénye. Fontos, hogy egy ilyen felújítási munka során tudatosan kell figyelembe venni az adott ajtó funkcióját, körülményeit. A projektre felhasználható összeg is nagyban meghatározza a lehetőségeinket, emellett legalább ekkora szerepet kap az egyéni ízlés, az emberi individuum, hiszen felújításba vágva számos új lehetőség nyílik meg számunkra.


Néha bizony nem elég csak festeni, hanem szakértői kezekre van szükség a szerkezeti elemek javításához és cseréjéhez (a szerző saját felvétele)

Egy régi építésű lakás nyílászárói könnyen lehet, hogy nem felelnek meg a mai igényeknek, ahogy egy sima lakótelepi lakás unalmas beltéri ajtói is igényesebb külsőért kiálthatnak. Előbbiek felújítása azonban már sokkal nehezebben megoldható, különösen a betétes kialakításuk miatt. De ez sem megoldhatatlan. Nagyban meghatározza a szükséges ráfordítást az ajtó állapota: előfordulhat, hogy jó állapotú, maximum egy kis passzítást igénylő ajtóval találkozunk, mellyel leginkább csak esztétikai problémák vannak, de adódhat olyan helyzet is, ami sokkal komolyabb munkát, valódi asztalos szakértelmet igényel: például szerkezeti megerősítést, elemcserét követel, egy esetleges sérülés vagy például rovarkárosítás nyomán. A csak esztétikai hibákkal küzdő nyílászárók ügye létrehívott egy olyan megoldást, ami manapság a reneszánszát éli. Egy olyan tevékenységről van szó, amit a szakmánkon kívüli emberek végeznek: ez az otthoni felújítás! A folyamatot pedig a nagyban segítette a Covid-járvány hozománya: a maradj otthon világkampány, s az egyre tudatosabb fenntarthatóságot szem előtt tartó gondolkozásmód, melynek jelmondatai: Ne dobd el, javítsd meg! Ne vedd meg, használd! Mégis, mi köze a járványnak a divatossá vált „házilagos” otthonfelújításhoz? A magyarázat roppant egyszerű: a fertőzésveszély miatt rengeteg időt töltöttünk otthon, legyen az ok iskola/óvodabezárás, vagy éppen a munkáltató által kötelezően elrendelt „home office”. Ezzel párhuzamosan a szórakozási és sportolási lehetőségek is erősen beszűkültek. Édes otthonunkban már-már túl sokat voltunk. Olyan eddig nem zavaró dolgok kerültek ekkor a látómezőkbe, mint a nyekergő, vagy nem jól záródó ajtók, az ódivatú színek, de a korábbi sérülések és repedések is már nap mint nap szúrták a szemünket… Mindehhez párosult némi anyagi bizonytalanság, a felfordult gazdaságnak „hála”. A már említett okokból egy kis fölösleges energia és szabadidő is „ránk szakadt”. Nagyjából ez volt a receptje a házi felújítások megkezdésének, melyek először talán a bútorokat célozták. Kisebb kockázatot jelent ugyanis egy mobil bútoron történő kísérletezés egy beépített szerkezethez képest. Talán, elsőnek nem is egy saját kedves darab, hanem egy padlásról vagy ócskapiacról hirtelen beszerzett retró kisbútor töltötte be az „áldozati bárány” szerepét.


Zsigri Anikó nemcsak átfestette, hanem rátét lécekkel teljesen átformálta régi ajtaját, ezzel teljesen új stílust ért el

Már a kezdetekkor meg is alakultak a közösségi oldalakon az első tematikus csoportok, melyekben sok segítséget kaphattak a tevékenység után érdeklődők, hogy aztán az egyre gyűlő kommenteket elolvasva abszolút elbizonytalanodjanak a felhasználható alapanyagok, oldószerek és festőeszközök dzsungelében – de legyünk őszinték: a gyakorló asztalosokat is könnyen próbára teszi az eligazodás a különböző felületkezelő anyagok, márkák és technológiák sokaságában. Az biztos, hogy aki megízlelte a bútorfelújítás sikerélményét – legyen az akár csak egy jól sikerült újra festés –, az bizony rákapott a dologra, s nem a nitrohigítóra gondolok! Előbb-utóbb újabb kihívás kellett! Talán pont a Covid miatt, a lakásába zárva nézett alanyunk új feladat után. Így kerülhettek könnyen képbe a beltéri ajtók is, melyek gyakran nem követték a lakás berendezésének változásait: legyen az új bútor vagy szőnyeg, színes falfestés, esetleg egy új konyhabútor.


Tóthné Nádasi Éva munkái jóval túlmutatnak egy egyszerű felújításon, az ajtólapok festővászonná válnak a kezei alatt

A teljes csere lehetősége, mint mondtam, több okból is az elérhető korlátokon kívül került sokak számára. Sőt, még ha az anyagi feltételek adottak is voltak, vállalkozót akkor is csak hosszú határidővel lehetett (és lehet ma is) találni a feladatra. Soksok alkotni szerető ember kezdett bele így egy-egy berendezési tárgy saját ízlés szerinti újragondolásába, újraértelmezésébe, átalakításába, átfestésébe, esetleg a más funkcióval való felruházás ötlete is felmerülhetett. Mindezt a saját szórakozásukra tették, hiszen alkotni jó, alkotni öröm! Különféle festékek és technikák kerültek tesztelésre, a tapasztalatok megosztására pedig az említett közösségi oldalak remek felületet adtak. A leleményesebb festékboltosok a megjelenő igényekre okosan reagáltak: a betérő laikusokat nem kioktatták, hanem tanáccsal látták el, kínálatukat pedig a különböző speciális anyagokra – például tapadóhidak –, vagy éppen eltérő felületeken univerzálisan használható festékekre koncentrálták. Például slágertermék lett az amúgy korábban inkább csak iskolai gondnokok által használt latex alapú táblafesték, ami lenyűgöző fedőképességgel rendelkezik. Kialakult az egész otthonfelújítás kultúrája. Tény, hogy a műveletek során sokan sokféle hibát elkövethetnek, s el is követnek. A vonatkozó közösségi oldalakon gyakran lehet hibás, átgondolatlan tanácsokat olvasni, de az elkészült munkákat látva sok esetben „tátva marad a száj” a szakmai szereplők számára is!

Több hobbifestő is művészi szintre emelte már a színvonalat például a díszítések terén. Egy kis festékkel és időráfordítással némelyik háziasszony olyan döbbenetes stílusváltásokat ért el, ami esztétikailag egy új modern berendezés élményét adja. Kiemelkedő példákat bőven találunk a beltéri ajtók között is. A keretbetétes régi ajtók mesekönyvbe illő antikolást és díszfestést kapnak, vagy éppen a régi konyhai ajtó hirtelen a modern konyhabútorhoz illő köntösbe bújik, s olyan lesz, mintha az ajtólap a bútorfrontokkal műhelyben készült volna.


Hézső Barbara is új esélyt adott ennek a régi ajtónak: nem félt szerkezetileg is átalakítani azt, hogy fogadni tudja az új dekorfóliázott üveget (www.szantobutor.hu)

A támogatásért köszönet illeti a Hobbi Bútorfestők Facebook-csoport aktív tagjait!


Kapcsolódó dokumentum:


ajtofelujitas-hazilag-akar-muveszi-szinten


Tetszett a cikk?