Ellentmondásos európai nyílászáró-(világ)piac

A ROTO ausztriai, karlsdorfi gyárában számos alkatrész készül
a ROTO nyílászáróvasalatai számára.

Jelenleg olyan nagy a „káosz” e terülten, hogy több gazdasági kutatóintézettől számos egymásnak ellentmondó becslés jeleik meg, például a GDP adatra nap, mint nap az európai sajtóban. Tény, hogy a válság hatásait a nyílászárópiac sem kerülhette el a ROTO is de kétszámjegyű forgalomcsökkenéssel kellett hogy szembesüljön 2009-ben, amellett, hogy piaci részesedést e nehéz időszakban is növelni tudta. Dr. Eckhard Keill a ROTO vezérigazgatója szerint idén a hatalmas mentőcsomagok hatására is a válság alját úgy tűnik elértük, dea regenerálódás lassú lesz és a piacok a veszteségeik ledolgozását 2012/2013 körül érhetik el.

 

 

Építőipar

A válság nagy vesztese európai szinten is az építőipar. Annak ellenére, hogy a felújítások még relatív jó teljesítettek 2009-ben mégsem tudták az új építések számának drasztikus visszaesését kompenzálni. A felmérések szerint az európai építési piac egy történelmi -7,5%-os mínuszt produkált ez évben és ezen belül a lakóépületek építése 11%-kal zsugorodott Európában. És a kilátások továbbra is borúsak, az építőipar szempontjából, különösen katasztrófális piaccal kell számolni Spanyolországban, Írországban, Portugáliában. De vannak viszonylag jól teljesítő országok: Ausztria, Svájc, Lengyelország és Németország például.

Nyílászárópiac

A nemzetközi ablak és ajtópiac természetesen követi az építőipar trendeket, de vannak lényeges különbségek az egyes országok teljesítménye között. Míg közép-Európa nyílászáró-piacai viszonylag jól teljesítettek, addig Kelet-Európa nyögi a válság következményeit. Különösen igaz ez Oroszország, Románia és Ukrajna tekintetében. Nyugat-Európában a legrosszabb a helyzet Angliában, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban. A német piaccal úgy tűnik elégedettek a beszállítók, sőt a gyártók is, 2009-ben nem volt lényeges visszaesés, sőt növekedés volt e piacon. A német gyártók optimisták a 2010-es esztendőt illetően is. Az optimizmus alapja, hogy a világméretű klímavédelmi és energiatakarékossági előírások az államilag támogatott felújítási programok további piacokat teremtenek e területen. Továbbá a németországi fogyasztói felmérések is azt mutatják, hogy a németek az épület-felújításba akarnak beruházni a következő hónapokban, években, mely beruházás sarokpontjai a nyílászáró cserék, felújítások. A fentiekkel összhangban a ROTO 2009. évi eredményét is negatív tartományba várja a cég vezetése. Az ajtó és ablakvasalatok (technológia) területén a forgalom valahol a 15-20% között fog csökkeni az idén és jövő évben az összeurópai piacon a világpiacon stagnáló keresletre számítanak. A szakmai nap színfoltja volt a ROTO karlsdorfi (Graz) gyárának meglátogatása, ahol magasan automatizált gyártósorok a ROTO termékek alkatrészei készülnek.

Pár gondolat a hazai piacról


Nos, a hazai nyílászáró piac sem szárnyalt 2009-ről sajnos nem rendelkezünk (jövő év elejére várhatóak) de a beszállítók becslései alapján idén egy 10%-os visszaesés valószínűsíthető a faablakok és közel 20%-os a műanyagablakok piacán.
A jövő év kulcsterülete itthon is valószínűleg a felújítások, energetikai korszerűsítések lesz, hiszen az új építési tevékenység trendje erősen csökkenő, az új építési engedélyek számának alakulása már 30% körül van. A készház-gyártók idénre -10%-os piaczsugorodással számolnak, de a jövő évtől komolyabb feltételekre számítanak.

Hőbör Tamás


Tetszett a cikk?