A Hofstädter Kft. a Nemzetközi Passzívház Kiállításon

A résztvevők – elsősorban tervezőmérnökök, építészek, kivitelezők – ezen a kiemelkedő szakmai rendezvényen információt kaphattak a technológiával, a felhasználással, a tervezéssel, valamint a jelenlegi és jövőbeli trendekkel kapcsolatban. A konferencián előadást tartottak nagy tapasztalattal rendelkező külföldi szakemberek és nem kis örömünkre olyan hazai szakemberek, kivitelezők is, akik már saját bőrükön tapasztalhatják a közelmúltban itthon felépült passzívházak rendkívüli előnyeit.
A Magyarországon felhasznált energia 40%-a a lakosság által – és ennek 75%-a az épületek fűtésére és újabban hűtésére – kerül felhasználásra. A passzívházak olyan extrém alacsony energiaigényű épületek, amelyekben a fűtésre fordított összeg 80–90 százalékkal csökkenthető. Az energiahatékonyság alapja a precíz számításokon és tervezésen alapuló pontos kivitelezés, a megfelelő anyaghasználat, valamint a megújuló energiaforrások alkalmazása.
A rendezvény keretében megrendezett kiállításon mintegy 30 bemutatkozó cég volt jelen, köztük a Hofstädter Kft. is, amely a passzívház-technológiában a fokozottan hőszigetelt nyílászáróival és azok beépítésével biztosítja a hoszszú távú energiahatékonyságot. Egy épület falaiban mindig a nyílászáró a legvékonyabb szerkezet, emiatt nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő hőszigetelésű nyílászáró kiválasztására, és annak szakszerű beépítésére is. A kiállításon csomópontokkal és adatokkal bizonyították a cég munkatársai, hogy mérnökeik szakértelmével és folyamatos fejlesztéseikkel készen állnak megfelelni a passzívházak nyílászárós kihívásainak. Erre a célra a 0,6 W/m2K hőátbocsátási tényezőjű, háromrétegű hőszigetelt üvegezéssel ellátott ablakaikat ajánlják, amelyek keretszerkezetét szintén kiváló hőszigetelő képességű, légkamrás faprofilokból készítik (Uw = 0,8 W/m2K).


Hofstädter Kft.
2085 Pilisvörösvár, Budai út 20/c.
Tel.: 26/530-650,
info@hofstadter.hu,
www.hofstadter.hu
 


Tetszett a cikk?