Nemzetközi VELUX Díj pályázat

A 10 éves múltra visszatekintő, kétévente kiírt Nemzetközi VELUX Díj mára az építészhallgatók jelentős globális eseményévé vált, amelyre minden alkalommal több pályamunka érkezik a világ számos építészeti iskolájából. Az eddigi pályázatok során összesen több mint 10 ezer regisztrált diák 3 ezer tervet küldött be átlagosan 50 ország 210 iskolájából. A nyerteseknek 66 díjat és további elismeréseket adtak át. A beérkezett megoldásokat minden évben elismert építészekből, építőipari szakemberekből és tanárokból álló nemzetközi zsűri értékeli.  
 
Velux IVAA VELUX Cégcsoport célja, hogy a díjjal olyan innovatív megoldások tervezésére ösztönözze a jövő építészgenerációját, amelyek újszerűen értelmezik és használják fel a természetes fényt az építészetben. „A jövő fényforrása” témájú kiírásra idén is olyan pályamunkákat várnak, amelyek többek közt bővítik a napfény jelenlegi alkalmazási lehetőségeit a városi és vidéki építészeti környezetben, újragondolják azt mint természetes fény- és energiaforrást, továbbá innovatív módon terjesztik ki a kellemes beltéri légkör kialakításában és a fenntartható építészetben fontos szerepet játszó természeti elem felhasználási területeit.
 
A természetes fény örökzöld téma az építészetben. A pályázatra beküldött munkák egyre növekvő számából is látszik, hogy a napfény az innováció és a kreativitás kimeríthetetlen forrása a tervezők számára. A fenntarthatósági szempontok érvényesítése olyan megoldások létrehozására ösztönzi a pályázókat, amelyek a jövőben egészen új képet festhetnek az épített környezet és a természetes erőforrások kapcsolatáról. A VELUX Cégcsoport kiemelt célja, hogy tudatosítsa a jövő építészgenerációban a természetes megvilágításban rejlő potenciálokat. A világ egyes tájain a hallgatók nagyon sokféle látásmóddal rendelkeznek, és a Nemzetközi VELUX Díj egyik ereje abban rejlik, hogy a pályázat honlapja egy helyre gyűjti össze ezeket a gondolatokat, és tárja a világ szeme elé” – mondta Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. értékesítési vállalatának ügyvezetője a díj célkitűzésével kapcsolatban.

A pályázatra 2012-ben rekordszámú, mintegy 983 pályamű érkezett a világ 59 országából, melyek közül a zsűri 14 tervet díjazott. A fődíjjal két kínai származású, svájci hallgatót tüntettek ki, akik pályázatukban a napsugarak segítségével tettek láthatóvá egy falut, amelyet az Alpok feltételezett sárfolyama temetett maga alá. A második helyezett egy 5 főből álló koreai csoport lett, akik a mongol nomádok számára egy nappal árnyékot, éjszaka pedig fényt és meleget biztosító megoldást dolgoztak ki. A harmadik helyezettnek járó díjat a zsűri egy krakkói és egy kínai csapatnak ítélte oda. A lengyel diákok a „Light as a tool to break structure” („A fény mint a struktúra megtörésének eszköze”) című munkájukért, a kínai hallgatók a „Privatization of sunshine” („A napfény kisajátítása”) című, az emberek és a fény interakcióját felfedező
projektjükért vehették át az elismerést. (A nyertes projektek a díj honlapján tekinthetők meg: http://iva.velux.com/about_the_award/previous_awards.)
 
A Nemzetközi VELUX Díj 2014 pályázatra a hallgatók 2013. szeptember 2. és 2014. március 3. között regisztrálhatnak a www.iva.velux.com oldalon. A tervek leadási határideje 2014. május 2.
 
A részletes pályázati kiírás a www.iva.velux.com oldalon érhető el.


Tetszett a cikk?