Magasfényű frontok | új mintákkal
Külön egységet képeznek a „gyerekminták”, különféle színes vidám mesefigurákkal ellátott mintákkal. Bútorokon, illetve egyéb belsőépítészeti berendezéseken, dekorációs elemeken az úgynevezett terülőminták kiválóan használhatók. Nagy felületek kialakítására is alkalmasak, vagy akár egybefüggő bútorfelületek frontjaihoz, úgy hogy a minták a teljes frontfelületen „fussanak”, vagyis egységes mintázatot alkotnak. Közülük is nagy érdeklődés mutatkozott az „indamintás” változatokra, amely mostanában egyéb anyagokon is fellelhető (pl. tapéták), valamint kedvező előrejelzések mutatkoznak a „retro minták” iránt, melyek változatos színű egyszerű grafikai elemekből álló (kör, négyzet stb.) struktúrával rendelkeznek. A minták elhelyezése iránytól független és nagy felületen éppúgy mutatósak, mint kisméretű ajtófrontokon.
Az új minták színvilágát úgy alakították ki, hogy illeszthetők legyenek a már meglévő homogén színekhez, így kedvező lehetőség kínálkozik az egyszínű lapokkal való kombináláshoz. Jó példa erre a tolóajtós szekrényeknél alkalmazott klasszikus 3 ajtós elrendezés, ahol 2 egyszínű ajtó közé elhelyezhető egy látványos minta, így tetszetős, ugyanakkor árban is kedvezőbb megoldást kapunk.
![]() | ![]() |
Shine Alpok Kft.
Tel.: 94/769-012.
www.shinealpok.hu
rendeles@shinealpok.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...




