Egy példaértékű vállalkozás

Magyar Asztalos és Faipar I 2012. 06. 33
Alapanyag
A jelenlegi projekt, egy 2 ütemből álló ingatlanfejlesztés, mely
fontos mérföldkő a cég jövőjére nézve. Százhalombattán, a Batta
Ipari Parkban, a Bohács Barkács Bt.-nek már 2003 óta van egy
közel 6000 m2-es telephelye, de a 4 darab raktárcsarnok mára
már kevésnek bizonyul. Az új beruházás is itt kap helyet. Az
első ütemben, egy 800 m2-es csarnok épül, ahol lapszabászat
fog működni, jelenleg ugyanis ezt a tevékenységi körét szeretné
fejleszteni, illetve modernizálni a Bohács Barkács Bt., mivel
a faipari cégek egyre nagyobb igényt mutatnak a fa és egyéb
bútorlapok előgyártásához.
A pályázatban szereplő második ütem egy irodaház építése,
mely teljesen megújítja a cég arculatát, és természetesen a cég
piaci megjelenése is versenyképesebb lesz.
A kétszintes 200 m2-es irodaház egyik célja, hogy helyet kapjon
benne egy bemutatóterem, mely a helyben készült technológiát
mutatja majd be a termékekkel, valamint 4 iroda és több tárgyalóhelyiség
is, mely a cég új tevékenységét, a szaktanácsadást
és az egyéb szolgáltatói tevékenységet erősíti majd. A fejlesztés
Egy példaértékű vállalkozás
2030 Érd, Balatoni út 79.
06-23/375-790
www.bohacs.eu, info@bohacs.eu
Furnérozott forgácslapok
Gyalult termékek
Táblásított anyagok
Frízek
OSB-lapok
Rétegelt lemezek
továbbá 2-3 új munkahelyet is teremt, a jelenlegi munkavállalói
létszám megtartása mellett. A környezeti fenntarthatóság szem
előtt tartásával, a fejlesztés során megújuló energiát hasznosító
technológiák kerülnek alkalmazásra.
A Bohács Barkács Bt. üzletpolitikája a legmagasabb szintű
szolgáltatás nyújtása mellett, hogy megéri adót fizetni, hiszen,
mint ahogy feljebb már olvashatták, a folyamatosan fejlődő,
évről évre nagyobb bevételt termelő cég nem első pályázatát
nyerte. Bohács Péter és munkatársai továbbra is ezen az úton
kívánnak haladni, és erre a 2013-as év végén már az új irodaházban
koccinthatnak.
Tovább bővül a Bohács Fabirodalom! A Bohács Barkács Bt. már hosszú évek óta biztos lábakon
álló és fontos szereplő, a szolgáltató-, gyártó- és kereskedői piacon. A kemény munka
ismét meghozta gyümölcsét, a Bohács Barkács Bt. ügyvezető-tulajdonosa, Bohács Péter
újabb európai uniós pályázatot nyert cége fejlesztésére.