A duglászfenyő
Az óriásfák földjéről származó duglászfenyő a világ leghatalmasabb, legszebb és a faanyagát tekintve is a legértékesebb fáink közé tartozik. Két elfogadott változata ismert: a zöld, illetve a kék duglászfenyő.
Természetes elterjedése Észak-Amerika nyugati partja. Kedveli a magas páratartalmú, csapadékos óceáni klímát, de elviseli esetenként az aszályt is. Egészen 1800 méteres magasságig fordul elő. Ma az egész világon telepítik, ahol megfelelő számára a termőhely, európai elterjedése növekszik, hazánkban is több mint 100 éve folynak vele kísérletek.
AZ ÉLŐ FA JELLEMZŐI
Őshonos termőhelyein 50–100 méteres magasságot is elér. Európában jellemző legnagyobb átmérő 1 és 30–40 m a maximális magasságuk. Gyorsan nő, ezért világszerte fontos ültetvényfafaj. Törzse egyenes, hengeres, koronája laza, kúp alakú. Tűi 2–3,5 cm hosszúak, lágyak, a hajtás körül helyezkednek el. Összedörzsölve narancsos illatúak. Kérge fiatalon szürkésbarna, sima és tele van gyantatömlőkkel.
A szíjács és a geszt a vágás után egyszínű, a geszt a levegőn azonban gyorsan sötétedik. A szíjács keskeny, színe világos, sárgásfehér, a geszt barnásvöröses, fája kissé a vörös fenyőére emlékeztető. Az évgyűrűk szélesek, élesen elkülönülnek. A fatest rajzolata dekoratív, a húrmetszeten rajzos, a sugáron csíkos. A friss faanyag terpentin illatú.
FAHIBÁK, FAKÁROSODÁSOK, TARTÓSSÁG
Fája egyenes, hengeres, de fiatalkorban sudarlósabb a lucfenyőnél. Gyakori a csavarodott növekedés, jellemző fahibája a göcsösség. A döntött fa könnyen kékül, ezért célszerű télen végezni a fakitermelést. Gyakori a fagyléc, a gyűrűs repedés, valamint komoly fahiba az egyenetlen évgyűrűszélesség. A durva évgyűrű-szerkezetű fa kemény és nehezen megmunkálható.

A beépített faanyag aránylag gombaálló, a rovarkártétel ritkább. A duglászfenyő szabadban kiváló időjárás-állóságot mutat, de a földdel való érintkezésnél könnyen elveszti tartósságát. A duglászfenyő fatestének magas csersavtartalma hozzájárul a nagy tartóssághoz is.
MEGMUNKÁLÁSI SAJÁTOSSÁGOK
Mechanikai megmunkálás általában nem okoz problémát, de a durva, széles, egyenlőtlen évgyűrű-szerkezetű, göcsös faanyagot nehezebb megmunkálni.
Műszárítása az erdeifenyővel azonos menetrendeket igényel, vetemedések, repedések előfordulhatnak. Kiváló tartóssága miatt kültéri felhasználása nem igényel védőszeres kezelést. A durva szerkezetű duglász nehezen szegezhető és csavarozható. Felületkezelése problémamentes, de figyelemmel kell lenni a geszt alacsony pH-értékére, csersav- és gyantatartalmára.

FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEK
Észak-Amerikában a rétegeltlemezgyártás egyik legfontosabb fafaja. Kiváló tartóssága miatta hajók és egyéb vízi létesítmények gyártásánál a duglászból készített rétegelt lemezek használatát írják elő. Óriási méretei folytán magas vezetékoszlopok és különleges szerkezetek gyártására is alkalmas. Készítenek belőle játszótéri, kerti és egyéb kültéri létesítményeket. Előnyös nagy méretű padló- és falburkolatok gyártására. Európában a rövid vágásfordulójú ültetvények fáját ragasztott tömör fa panelekhez használják. Mindennemű vízi és vízparti létesítménynek fontos alapanyaga. A vékonyabb hengeres fából cellulózt, papírt, forgácslapot és farostlemezt készítenek. Kérgéből pedig csersavat vonnak ki.
Kapcsolódó dokumentum:
a-duglaszfenyo
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


