Belevágtak

Jelen cikk célja, hogy jól áttekinthető képet rajzoljon a hazai lapszabászati szolgáltatások kínálatáról, ezek árszínvonaláról, illetve a határidőkről. Egy online kérdőív segítségével eredtünk a válaszok felé. Az összesített eredmények magukért beszélnek!

Alapvetően két törekvés vezérelt minket ennek az anyagnak az összeállításakor. Az egyik az, hogy a szigorúan vett lapszabászaton túl milyen egyéb megmunkálási szolgáltatást tudnak kínálni ezek a cégek. A másik szempont az volt, hogy a feldolgozóipar munkaerőhiánya és leterheltsége láttán ezek a szolgáltatások és áraik mennyire tekinthetőek versenyképesnek egy esetleges közös együttműködés esetén. Magyarán felmerül a kérdés: a faiparos a gyorsaság és a hatékonyság érdekében vajon minden olyan munkát kiszervezne, amit más is meg tud/hajlandó megcsinálni és ezt a megrendelő is megfizetné?

Megkerestünk tehát tíz olyan vállalkozást, akik lapszabászati tevékenységet (is) kínálnak ügyfeleiknek, partnereiknek. (Az élzárási szolgáltatásokra vonatkozó válaszokat novemberi lapszámunkban, az élzárás melléklet témakörében tárgyaljuk majd.) A cégeket találomra választottuk ki, csupán az volt a szempont, hogy a tevékenységeknek helyet adó települések mérete és országos elhelyezkedése egy átfogó hazai képet mutasson. A válaszadás önkéntes és ingyenes volt mindenki számára. Íme, az online kérdőívre adott válaszok összesítése!

LAPTERMÉKEK SZABÁSZATI LEHETŐSÉGEI

Egyenes vágást és szög alatti egyenes vágást mindenki vállal, kivétel nélkül. Ez tehát 100%. Az élsík íves megmunkálását mindössze egy társaság nem vállalja a tízből, azaz 90%-os ennek a szolgáltatásnak az elvégzése.

EGYÉB MEGMUNKÁLÁSI FELADATOK A LAPSZABÁSZATON TÚL

A furathelyek, pánthelyek kialakítása, valamint nútolási feladatok elvégzése: 90%. Egyedi minták felületbe történő marását tízből hatan vállalnak: 60%. A laptermék áttörését négyszöges, valamint egyedi alakzatú kialakítással négyen vállalnak: 40%. A táblaoptimalizálást két cég végzi el megbízás alapján. Ez tehát csak 20%.

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁRIDEJE (ÁLTALÁBAN)

Normál szolgáltatást 1 munkanapon belül senki nem vállal. 2 munkanapon belüli határidőt 10% kínál. A válaszadók 70%-a viszont 3–5 munkanap között elkészül a munkával. Ez teljesen tervezhető. 1–2 hét közötti időt a cégek 30%-a, míg 2 héten túli vállalást 10% kínál. Ugyanakkor az akár azonnali feladatelvégzésre 30% hajlandó, ha ezt, mint extra szolgáltatást hajlandó az ügyfél megfizetni.

A SZOLGÁLTATÁS MEGRENDELÉSE

A helyben leadott megrendelés mellett tízből kilenc cég letölthető formanyomtatványt is kínál, amit elektronikus levélben visszaküldve lehet érvényesíteni: 90%.

Nyolc társaság bármilyen (jól értelmezhető) megrendelőt elfogad, amit elektronikus levélben elküldenek számára: 80%.

Az erre a célra kialakított, online felületen keresztül leadható megrendelői szolgáltatással már majdnem minden második cég rendelkezik. Ennek aránya 40%.

KÉSZ LAPTERMÉKEK TÁROLÁSA, SZÁLLÍTÁSA

Arra a kérdésünkre, hogy a szabott anyagot mennyi ideig tárolják (nézegetik?) tárolási felár nélkül, nagyjából 3–5 munkanap a többség válasza. Viszont jó hír, hogy – látva az iparosok szintén túlzsúfolt munkanapjait – az elkészült szabászati anyag igény szerinti kiszállítását (extra szolgáltatásként) mindenki vállalja. Ez tehát 100%.

A SZOLGÁLTATÁSOK ÁRAI

A megkérdezettek 30%-a felszámolja a tábla maradék anyagát is (ami nyilván elvihető), ezzel tehát jó tisztában lenni.

Arra a kérdésünkre, hogy az adott szabászati laptermék m2 ára arányában ennyivel több, mint az azonos típusú lap táblaára m2 -ben, a megkérdezettek fele válaszolt. Két esetben +15%-os többletköltséget jelent 1 m2 laptermék, a többiek átlagban +45%-ot számolnak fel. Ez elég nagy szórás, így érdemes ezen a téren körbenézni, vagy az adott szolgáltatónál alaposan tájékozódni a lehetőségekről (például egy másik szolgáltatással, mondjuk élzárással együtt milyen egyedi ár érhető el).

Az egyéb asztalosipari bérmunkák kapcsán a következő árakból lehet kiindulni, általánosságban véve:

  • Duplungolás 500 Ft/m2 -től;
  • szög alatti vágás 260 Ft/db-tól;
  • pánthelymarás 50 Ft/db-tól;
  • CNC-megmunkálás 1500 Ft/db-tól.

Köszönjük a válaszadást:
Somy Kft., Győr
Victory Projekt Kft., Győr
A.B.H. System Kft., Budapest
Stark fa Kft., Budapest
Regispan Kft., Debrecen
Ann-Ker Bt., Szigetszentmiklós
Geotech-Group Kft., Siófok
JAF Holz Ungarn Kft., Algyő, Dunaharaszti, Győrújbarát, Mályi, Pécs, Zalaegerszeg
Nypan Kft., Szombathely
Faktúra-Duó Kft., Szeged


Kapcsolódó dokumentum:


belevagtak


Tetszett a cikk?