A 2022-es színtrendek és belsőépítészeti alkalmazásuk

A Pantone az elmúlt két évtizedben minden évben kihirdette az év színeit. Így tett idén is.

2022 színe a PANTONE 17-3938 Very Peri. Szerintük ez a színárnyalat az, amely a hivatalos megfogalmazás szerint a kék állandó nyugalmát ötvözi a piros energiájával. Ez a legboldogabb és a legmelegebb az összes kék árnyalat közül, míg a piros árnyalat miatt a megújulás megerősítő érzését kelti.

Összességében egy szebb jövőt szimbolizál. Az árnyalat megalkotásának célja, hogy új megvilágításba helyezze a jövőről alkotott szemléletünket – legyünk merészek és kíváncsiak a jövőnkkel kapcsolatban. Vidám, dinamikus, életszerető energiát sugároz, és bátorságra, kreativitásra, szárnyaló képzelőerőre sarkall.

Ezt aztán a világon az élet minden területén alkalmazzák. Pár éve sokakat lázba hozott a zöld pálmafalevél minta, flamingókkal stb., akkor azok a színek és formák domináltak. A divattervezőktől a belsőépítészeken át, még az irodaszerek világában is felbukkannak az adott évre jellemző trendek. Természetesen ennél azért árnyaltabb a kép. Hiszen évszaknak, ünnepnek, helyiségnek, funkciónak vagy éppen életkornak megfelelő színeket ezentúl is bátran alkalmazzunk, és ne rendeljünk alá mindent a divatnak.

A Pantone által kiadott „év színei” mellett persze mindig futnak egyéb trendek is, amelyek az adott iparágra/ országra/kultúrára jellemzőek. Előfordulhat, hogy valahová késéssel érkezik az újdonság, így aztán, ami nekünk új, az máshol már lefutott lehet.

KINEK VALÓ?

Akinek tetszik ez a szín. Ennyire egyszerű! Azért, mert valami divatos, nem kötelező az egész lakást áttervezni, ha nekünk egyáltalán nem a stílusunk. A Very Peri szürkéslila színe elég domináns – sokak szerint túl nőies –, nem mindenkinek könnyen befogadható. Érdemes átgondolni azt is, hogy az otthonunkat még hány évig szeretnénk használni. Ha 5 éven belül eladjuk, akkor nem érdemes nagyon egyedire átalakítani, mert kisebb vevőkört fogunk bevonzani vele. Ilyenkor általában a semleges színeket érdemes használni. Ehhez tökéletes egy szürke árnyalatot fehérrel vagy fával kombinálni. A lila szín pedig cserélhető dekoráció formájában megjelenhet, mint szőnyeg, függöny, dísztárgyak, mozdítható bútorok stb. Így akár mi is évről évre, vagy évszakról évszakra is tudjuk a hangulatunknak megfelelővé varázsolni a lakásunkat.

Mivel most jóval több időt töltünk otthonunkban, a színek és formák sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak. Ezért érdemes megnyugtató, komfortos hangulatot teremteni saját magunk és családunk számára. Hogy mit jelent az otthonos? Mindenkinek mást, ezért nyugodtan hallgasson a szívére, válassza kedvenc színeit, puha anyagokat, olyan fali dekorációt, ami örömmel tölti el, ha ránéz. Az időtlen népszerűségnek örvendő földszínek, pasztellek vagy a sötétkék és sötétzöld királyi színkombinációiban mindig meg lehet találni a nyugalmat, amire vágyunk.

HOGYAN ALKALMAZZUK?

A Very Peri lila színét használhatjuk ultra modern belső terekbe és vintage enteriőrökben egyaránt. Ebben az esetben a tárgy formája és mintája lesz a meghatározó. Számos variációját megvásárolhatjuk lakástextilben, tapétában, ülőalkalmatosságokban egyaránt. Azt is el kell dönteni, hogy mennyit akarunk egy-egy színből megmutatni. Elég lehet, ha csak egy fotel kap hangsúlyos színt, és máris feldobta a szoba hangulatát. Arra mindenképpen figyeljünk, hogy miután kiválasztottunk egy-két fő- és mellékszínt vagy mintát, ne vigyünk be további, ezektől eltérő színeket/ mintákat, mert nagyon összevisszának fog hatni. Szerencsére, ma már a nagyobb lakberendezési áruházakban színekre és stílusokra lebontva találhatunk ízlésünknek megfelelő darabokat.

A lilához mindig jól passzolnak a fekete és fehér színek. Emellett a növények természetes zöldes árnyalatai mindenhol jól mutatnak. A kiegészítőknél választhatunk vintage fabútorokat, vagy indusztriális fémet – mindegyik garantáltan karakteres megjelenést kölcsönöz a szobának.

EGYEDI VAGY MAINSTREAM?

Amennyiben egyedi stílust szeretnénk kialakítani otthonunkban, mindenképpen bízzuk ezt belsőépítész szakemberre. Így biztosan nem fogjuk látni máshol azokat a beltéri elemeket, amelyek nálunk vannak. Fantáziadús, innovatív megoldásokat kaphatunk, kimondottan a mi otthonunkra szabva, amelyekkel nem találkozunk a mainstream kínálatában. Ha fontos számunkra az egyediség, s hajlandóak vagyunk erre áldozni, ez a legjobb megoldás.

Amennyiben egy költséghatékony trendi vonalat követnénk, sok inspirációt találhatunk az interneten, magazinokban, áruházakban. Néha elég az is, ha csak a bútorokat átrendezzük, lecserélünk néhány virágcserepet vagy díszpárnát, s máris egészen új hangulatot kapunk.

Mindenképpen vegyük figyelembe a szoba adottságait: milyen fekvésű, mennyire világos, mennyire tágas. Egy sötét szobát ne fessünk sötét színűre, vagy egy egyébként sem nagy nappaliba ne akarjunk mindenáron még egy bútort bezsúfolni, csak azért, mert most az a trendi. Ebben az esetben is „a kevesebb néha több” elvet kövessük.

Ne felejtsük el a textúrákat sem, érdekes hatásokat lehet elérni különböző felületek egymás mellé helyezésével még akkor is, ha ezek egyforma színűek, megakad a tekintet rajtuk, elegáns, letisztult érzetet kelt a nézőben.

Az úgynevezett mood board-ok sokat segíthetnek eldönteni számunkra, hogy milyen színkombinációjú legyen a szobánk. Szedjünk össze olyan színű, textúrájú anyagokat, amelyeket a fő irányadónak tekintünk, s ehhez keressünk kiegészítőket, mint az a mellékelt két képen is látható.

Vegyük észre, hogy a hasonló színárnyalatok különböző kombinációja mégis milyen más érzetet kelt bennünk. Így mindenki a saját egyéniségéhez tudja igazítani az otthonát. Jön a tavasz, a természet megújul, legyünk hát mi is bátrak, merjünk kísérletezni a színekkel, formákkal, mintákkal, és frissítsük fel az otthonunkat!

 

Forrás:
pantone.com
glamour.hu
idai.ie


Kapcsolódó dokumentum:


a-2022-es-szintrendek-es-belsoepiteszeti-alkalmazasuk


Tetszett a cikk?