Új dimenzió a furnérozott lapok piacán

2–3 hetes átfutási idővel, tetszőleges fafajból, tetszőleges magréteggel rendelhetünk furnérozott lapokat, mennyiségi megkötés nélkül. 

Korábban már írtunk arról, hogy mennyire exponált helyre került a JAF Holz törekvései között a furnérprogram hatékonyabb értékesítése. Ennek a törekvésnek logikus velejárója, hogy a furnérértékesítés mellett az egyéb furnérozott termékek – műszaki tartalmukat tekintve, valamint a csatolt szolgáltatások terén is – dinamikusabban legyenek jelen a magyarországi piacon.

A recept rendkívül egyszerű, a nyolc alap fafaj raktárról, tehát azonnal (tölgyből például 3 különböző minőségben), a magréteg, pedig igény szerint lehet forgácslap, rétegelt lemez, MDF vagy akár lécbetétes bútorlap.

Ez már önmagában is erős háttér, de úgy tűnik, a JAF Holz ennél is tovább lép. 2–3 hetes átfutási idővel, tetszőleges fafajból, tetszőleges magréteggel rendelhetünk furnérozott lapokat, mennyiségi megkötés nélkül.

Ezzel a „húzással” gyakorlatilag mindenki számára elérhetővé vált a teljes portfólió. A mindenkit ez esetben úgy értjük, hogy immár egy kisebb asztalosműhely számára sincsenek korlátozó tényezők, hiszen akár 1 tábla egyedi furnérozott forgácslap megrendelésére is lehetőségük van. Mint minden lapterméknél, ez esetben is az élzárás egy kritikus pont, azonban ez sem jelent problémát, 0.6-os élfurnérból és 2 mm-es éllécből minden fafajhoz kínálnak élzáró anyagot.

Lehetőség nyílik az élzáró anyagok konfekcionálására 5 méteres raszterben, így nem terhelik felesleges beruházással a kisebb vállalkozásokat, csak annyi élzáró anyagot kell megvásárolni, amennyire szükség van. A szolgáltatási portfólió igazi csemegéje azonban az, hogy akár egyedi terítékkel, illetve rajzolattal is rendelhetünk furnérozott termékeket. Ezzel gyakorlatilag leomlanak a technológia által állított korlátok.

Azok a műhelyek, amelyek nem akarnak ezen a területen fejleszteni, rendkívül magas szinten előkészített alapanyagból tudnak majd dolgozni. Ezen túlmenően a hazai értékesítési csapat külön figyeli a magyarországi vásárlói szokásokat és a belsőépítészeti trendeket. Ennek célja, hogy a piacon tapasztaltak alapján még jobban tudjanak igazodni a fafaji és rajzolati elvárásokhoz.

A hazai belsőépítészeti piac változásait nézve, talán a fent említett minőségi alapanyag a legfontosabb. Jelen pillanatban a megfelelő ár-érték arány mellett egyre fontosabbá válik a minőség, profi munkát esetünkben pedig csak magasan kvalifikált alapanyagokból tudunk gyártani. A furnérozott lapok kínálata immár valamennyi JAF Holz kirendeltségen, illetve a webshopban is elérhető!


Kapcsolódó dokumentum:


uj-dimenzio-a-furnerozott-lapok-piacan


Tetszett a cikk?