Magasra tett ágyak
Egy szerényebb méretű lakásban is lehet otthonos és kényelmes körülményeket teremteni. Csupán ötletesség szükséges az adott tér ideálisabb kihasználáshoz.

A kis alapterületű lakásokat úgy érdemes berendezni, hogy szinte minden életfunkciónak kellő helye legyen, és mégse legyen érezhető a tér szűkössége. Ezt például az elég helyigényes fekhelyek praktikus elhelyezésével lehet elérni. A könnyen megoldható változat, ha a helyiség egy részét megemelve az emelt szint alá lehet a fekhelyet nappal betolni.

A megemelt felső szint egyéb célra használható, sőt még a lépcsők fellépő lapjai alatti tér is kihasználható tárolási célokra. A „pódium” előtti rész pedig nappaliként szolgálhat, ha könnyen mozgatható ülőbútorok és kis asztal alkotja a berendezést.

A fekvőhely a pódiumon is elhelyezhető, az alatta levő hely pedig tároló komódként építhető ki. Ilyen esetekben a megemelt szint alá akár szekrényágy is beépíthető, bár az álló kivitelűeknél az emelt szint kialakításához már legalább 3 méteres belmagasság szükséges. A fekhelyet természetesen egész magasra, faállványra szerelve is fel lehet emelni, így alatta akár kanapé és dohányzóasztal, vagy otthoni munkaasztal is elfér a szabad térségben.

Az ilyen magasba emelt fekhelyeknél azonban a mennyezet alatt legalább 1 méternyi helynek kell maradni a fekvőfelület felett. A fekhely vázát pedig masszívan az oldalfalhoz és a mennyezethez érdemes erősíteni. Az ágyról való leesés veszélyét magas korlátokkal kell biztosítani, és a feljutást létrával, vagy falépcsővel célszerű megoldani.

Dekoratív kivitelezés esetén a felső szintet határoló ragasztott üvegmellvéd, vagy esetenként a kovácsolt jellegű fémkorlát is impozáns hatást kelthet.



forrás: ezermester.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


