Dizájn csak funkcióval, elmélet csak gyakorlattal

Amikor húsz évvel ezelőtt megismertem, már akkor is világos volt számomra, hogy egy olyan „szakival” állok szemben, aki a szó jó értelmében, mindenre képes. Én csak egy, az amerikai stílusú nappalihoz passzoló konyhabútort szerettem volna, de olyasmit kaptam, amely a mai napig funkcionálisan és dizájn szempontjából is a lakásunk egyik legtökéletesebb része. Ahol jó enni, főzni, barátokkal beszélgetni, ahol egyszerűen csak jó lenni. Zöld Zoltán azóta is töretlen lelkesedéssel és szaktudással szerez örömet megrendelőinek, akik biztosak lehetnek benne: azt kapják, amit megálmodtak, vagy még annál is többet.

– Emlékszem, amikor megláttam a pultba beépített biliárdgolyót, nagyon meglepődtem, de igazán tetszett, és a polctartó funkciója is egyértelműen bevált. Már akkoriban is a legmodernebb, legújabb alapanyagokkal dolgoztál, elég, ha csak a Kerrock (akrilanyag, kétharmad részben a bauxitból származó alumínium-hidroxidból és egyharmad részben akrilgyantából, mint kötőanyagból áll) munkalapra gondolok.

– Igen, mindig is figyelemmel követtem és lehetőség szerint alkalmaztam is az újdonságokat, s ez ennyi év elteltével sem változott. A technika sokat fejlődött, a gépek pedig lehetőséget adnak arra, hogy szinte minden igényt ki tudjunk elégíteni. S még az ujjaim is megvannak – mondja mosolyogva Zoli, miközben Anikó, a felesége is kedvesen üdvözöl otthonukban. Bármerre nézek a csinosan berendezett családi házban, minden a profi asztalos keze munkáját dicséri. A nappaliban klasszikus elegáns, az irodában a modernebb, játékos vonulat képviselteti magát. S ott a konyha, ahol minden apró részlet Anikó szokásainak megfelelően lett kialakítva.

Zöld Zoltán

– Azt szeretném mindig elérni, hogy a funkció és a dizájn együtt valósuljon meg – hangsúlyozza Zoli. – Az otthonunkban is erre törekedtem, és pályakezdőként is nagyon hamar eszerint dolgoztam.

– Kisgyerekként is Gepetto mester nyomdokaiba szerettél volna lépni, vagy a szakma csak később fogott meg?

– Tudod, mikor megkérdezték tőlem, mint kisiskolástól, hogy mi akarsz lenni fiam, akkor szinte minden évben más választ adtam. Aztán eljött a továbbtanulás ideje, s mint egy isteni szikra, rávágtam, én bizony asztalos leszek. Még akkor is, ha mindig szálka lesz az ujjamban. De nem lett. S ennyi idő után is ki merem jelenteni, hogy ez egy szerencsés választás volt, mert a mai napig szeretem a munkám. Ez nyilván a kiváló mesteremnek és a tanáraimnak volt köszönhető. S talán annak is, hogy igazi csodabogárnak számítottam, mert mindig is szerettem a matekot és a fizikát, és mindig kíváncsi voltam a dolgok miértjére. Ma sem hiszek el valamit, csak azért, mert mondják. Vitatkozom Einsteinnel is, ha kell – mondja nevetve, miközben Anikó mosolyogva bólogat férje szavai hallatán. – Bútorasztalosnak tanultam, aztán elvégeztem a faipari szakközépiskolát és egy négy féléves lakberendező-tanfolyamot. Bútorkészítéssel és belsőépítészettel foglalkozom, több mint húsz éve már vállalkozóként. De ha visszagondolok a kezdetekre, én is megfizettem az iskolapénzt. A Graboplast karbantartó asztalosműhelyében kezdtem, a néhány végzett asztalos egyikeként. Az „öregek” azzal fogadtak bennünket, hogy ha bármi kérdésünk van, csak forduljunk hozzájuk segítségért. Kaptam is nagyon hamar egy olyan feladatot, amihez kezdőként nem igen tudtam hozzászólni, de mégis elvállaltam. Ez egy üvegfalcos keret volt, osztóval a közepén, az üvegfalcban lécbetétek mentek függőlegesen és vízszintesen. Mentem én az idősebbekhez, de senki sem ugrott, hogy segítsen. A főnök meg odajött és kérdezte: Zoltán, meg tudja csinálni? Én meg rávágtam: meg, csak azt ne kérdezze, mikorra. De sikerült egyedül megcsinálni, és onnantól fogva már volt becsületem ifjúként is a műhelyben. Akkor is azt mondtam, elméleti tudás nélkül nem ment volna. Ma is azt vallom, az elmélet és a gyakorlat együtt tesz valakit jó szakemberré.

A katonaság után a Cédrus következett, majd két év múlva alkalmazottként a Modell GMK-nál folytatta a munkát. Ez idő alatt szakmailag nagyon sokat fejlődött. Műhelyvezetőként belsőépítészekkel dolgozott együtt, bankok, éttermek, üzlethelyiségek teljes bútorzatát alakították ki. Anyagi és szakmai szempontból is megbecsült tagja volt a GMK-nak, de 1999-ben úgy döntött, önállóan folytatja tovább a munkát.

– Asztalostanulók tanításával szerettem volna kezdeni a vállalkozást – idézi fel a kezdet emlékeit. – Ám sajnos nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy nincs türelmem azokkal a gyerekekkel foglalkozni, akiket nem érdekel igazán a szakma, csak egy „kell” miatt választották az asztalosmesterséget, mert máshova esetleg nem vették fel őket. Mindent megadtam volna azért, hogy fogékony, jó eszű gyerekek tanítója legyek. Olyan, mint aki az én mesterem volt. Aki arra törekedett, hogy átadja a tudást, aki mellett nem csak söpörni és boltba járni tanult meg az asztalosinas, hanem a mesterség minden csínját-bínját. A GYÁÉV tanműhelyébe is hívtak oktatónak, de a diákok érdektelensége és a saját türelmetlenségem hamar rádöbbentett, az oktatás nem az én utam.

A vállalkozás azonban szépen fejlődött és Zoltán felvett egy alkalmazottat, akivel 15 éven át dolgoztak együtt. Aztán elváltak útjaik és újra elindult a keresés.

– Nagyon nehéz jó szakembert találni. Fixa ideám, hogy a pályaválasztás előtt álló gyerekeknek komoly szakmai bemutatót kellene tartani arról a szakmáról, amit választani szeretnének. Töltsön el néhány napot a műhelyben, akár adjunk a kezébe egy szerszámot, lássa a folyamatokat, mielőtt dönt, ami amúgy sem egyszerű 14 évesen. Komolyabb ismertető kellene, hogy ne legyen annyi pályaelhagyó a későbbiekben. S most is csak azt tudom hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az elmélet és a gyakorlat is egyben. Hiszen egy zenész is hiába van tisztában elméletileg gitárjának minden apró rezdülésével, a napi többórás gyakorlás nélkül vajon mit érne az elméleti tudás? Így van ez az én szakmámban is. Leegyszerűsítve: matematika és fizika nélkül aligha menne a pontos fűrészelés.

Zoli sok munkájára lehet méltán büszke, de a feleségének készített polc – amelyet még kezdőként alkotott meg, esztergálást, üvegfalcmarást és másolómarást is alkalmazva – a mai napig kedves mindkettőjüknek. – Azt gondoltam, hogy olyan ügyes apukám van, és aztán jöttél te – idézte fel a múltban elhangzott mondatát Anikó, aki nem is fejezhette volna ki szebben tetszését férje ajándéka láttán. A polc, akárcsak a köztük lévő harmónia, azóta is megvan, pedig eltelt már több mint harminc év. – A lakásunk sokszor volt labor is egyben – fűzi hozzá mosolyogva. – És ha karácsony tájékán megkérdeztük: mit szeretnél, apa? A válasz nagyon egyszerűen csak így hangzott: vasat. Mi pedig tudtuk, hogy ez egy újabb szerszámot jelent, amivel még jobban mehet a munka.

A szebbnél szebb bútorok egyre sokasodtak, és az eszközpark is kibővült rendesen. A műhelyben szinte minden megtalálható, ami egy asztalos szem-szájának ingere. Van itt Felder lapszabászgép, asztalosmaró, kombinált gyalugép, élzáró gép, háromfejes sorozatfúró, pánthelyfúró, pántozógép, szalagfűrész, eszterga, no meg vagy ezer kéziszerszám. Szóval a géppark adott, akárcsak a folyamatos fejlődésre való igény. – Mindig figyelemmel kísérem a szakma újdonságait, látogatóként részt vettem a milánói bútoripari szakkiállításon is. Élmény, tapasztalat, ötletek sokasága, amelyet a megrendelők értékelnek. Például, ha nincs konkrét elképzelés, akkor szívesen tervezek, perspektívarajzokat is készítek, s ha az ügyfél azt mondja: igen, ezt szeretném, akkor kezdődhet a munka. Ám a megrendelés ma már nem csak a generációkon átívelő, magyar „Kundschafton” keresztül érkezik. Zoli 2013-ban kapta az első megbízást Ausztriából, a Zehetner GmbH-tól – amely szállodák bebútorozásával, mozik, színházak, stadionok sorszékkel való felszerelésével foglalkozik – és a kapcsolat azóta is töretlen. Jelenleg is egy egyetem előadótermének lépcsőzetes dobogóját készítik, és a fémszerkezet beburkolása után felszerelik a sorszékeket.

hirdetés

– Három-négy kollégával megyünk most már rendszeresen. Jó érzés, hogy maximálisan megbíznak bennünk, s hogy nemcsak anyagilag, de szakmailag is megbecsülnek minket. Sajnos, a németnyelv-tudásom az elmúlt évek során nem sokat fejlődött, de szerencsére van köztünk, aki jól beszél, de a cég egyik alkalmazottja is mindenben segít, ha esetleg elakadnánk a nyelvi nehézségek miatt. Lassan készülődök, de mielőtt továbbállnék a többórás beszélgetés után, megnézek még néhány képet. Látványos, de ugyanakkor a funkció fontosságát előtérbe helyező, igényes megoldások, színek, formák harmóniája. Minden, ami fa. Mintha olvasna a gondolataimban, már bele is kezd kedvenc fáinak felsorolásába. – A kőris és a cseresznye a legkedvesebbek nekem. Hagyják magukat megmunkálni, teljes köztünk a harmónia. A tölgy szálkás és a csersavtartalma megfogja a kezet, a pora pedig irritáló. A vörös fenyő gyalulás közben visszabeszél, az erdei meg túl zsíros, sok benne a gyanta. Csiszoláskor nem engedelmeskedik, a por agresszíven ott marad a felületén.

Miközben beszél, megakad a szemem egy art déco stílusú, bubinga furnérral, rétegragasztott hajlítással készített, mesés konzolasztalon. Pompás a bogárfekete magasfényű lakkozás, de a bubinga natúr csupán magasfényű lakkal fedett, meleg vörösesbarnás színe is magára vonja a kíváncsi tekintetet.

– Ugye? Én is így voltam ezzel. Amikor megláttam, hát annyira beleszerettem, hogy meg kellett csinálnom. Csak úgy, a saját kedvtelésemre – mondja Zoli mosolyogva, majd hozzáfűzi: – Még nincs meg a méltó helye, de előbbutóbb azt is megtaláljuk.

Kapcsolódó dokumentum:

Tetszett a cikk?